Átfogó életmű-kiállítással emlékezik a párizsi Pompidou Központ a XX. század egyik legnagyobb fotógráfusára, a tíz évvel ezelőtt elhunyt Henri Cartier-Bressonra.
A szerdán megnyíló tárlaton mintegy ötszáz fotó, rajz, festmény, film és egyéb dokumentum helyezi új megvilágításba az általában egyetlen típusú fotó, a „döntő pillanat” mestereként bemutatott Henri Cartier-Bresson (1908-2004) munkásságát.
„Szeretnénk bebizonyítani, hogy több Henri Cartier-Bresson is létezett” – mondta Clément Chéroux, a francia fotóművész halála óta Európában megrendezett első retrospektív tárlat kurátora.
Eleinte volt a fotózással ismerkedő fiatalember, aki a szürrealizmusban kereste az útját. Aztán volt egy fotós, aki kommunista lett, majd a propaganda miatt a filmezés is elkezdte érdekelni. És végül a fotóriporter, aki 1947-ben létrehozta a Magnum ügynökséget – mondta a kurátor.
A kizárólag korabeli előhívásokból összeállított, időrendben szerveződő tárlat elején a festőnek készülő Cartier-Bresson rajzait és festményeit láthatják az érdeklődők. André Lhote műtermében kapott kedvet a geometriához és a komponáláshoz, itt ismerkedett meg René Crevellel is, aki később bemutatta a szürrealistáknak. Afrikában kezdett el fotózni, ahol 1930-ban egy évet töltött, vadászatból élt, s a konstruktivizmus hatása alatt az afrikai emberek életét örökítette meg.
A kolozsvári születésű Munkácsi Márton 1931-ben Kongóban készült Néger fiúk a Tanganyika-tó partján című felvételét meglátva döntött úgy, hogy hivatásos fotós lesz. A fotóművészet Matisse-ának tekintett Munkácsi volt az Cartier-Bresson számára, aki a „döntő pillanatot”, a pillanatnyi örökkévalóságot úgy tudta megörökíteni, ahogyan azt ő maga is szerette volna. „Ez a kép olyan intenzitással, olyan mértékű életörömmel, olyan csodával bír, hogy a mai napig megigéz” – mondta később.
Cartier-Bresson a harmincas évek elején a kelet-európai országokban tett látogatásokat. A Kelet-Európában még szigorú geometriai szerkesztéssel készült képeit, köztük budapesti kirakatokról készült felvételeit most először láthatja a nagyközönség.
Franciaországba visszatérve megvette híres Leica típusú fényképezőgépét, amely azután védjegyévé vált. Az eleinte ösztönösen, majd a nála több mint tíz évvel idősebb szürrealisták hatására készült álomszerű sorozatai után az 1934-es mexikói és egyesült államokbeli útjait követően Henri-Bresson a dokumentarista fotózás felé fordult, s elkötelezett kommunistaként „forradalmi” fotókat készített. A párizsi utcán csukott szemmel álmodozó fiatalokat éhező hajléktalanok váltották fel felvételein, VI. György brit király 1937 májusi megkoronázásakor pedig hátat fordított az uralkodónak, és kizárólag az ünneplő népet örökítette meg.
Cartier-Bresson 1935 és 1945 között filmezéssel foglalkozott, mert úgy gondolta, hogy a film hatásosabb propagandaeszköz a nagy tömegek elérésére, mint a fotó. Jean Renoir asszisztense lett, akinek filmjeiben kisebb szerepeket is vállalt, majd több dokumentumfilmet is készített, köztük egyet a spanyol polgárháborúról. A II. világháború elején német hadifogságba került, ahonnan megszökött és részt vett az ellenállásban: 1944-ben Párizs felszabadítását örökítette meg, majd németországi táborokat fotózott.
Cartier-Bresson hozta létre 1947-ben a magyar születésű Robert Capával, Chim Seymourral és George Rodgerrel a Magnum fotóügynökséget, amely ma is meghatározó a világ sajtófotójában. Bejárta a világot, de saját szavai szerint nem utazott, hanem „lakta” azokat az országokat, amelyekben eltöltött egy-két évet. A kurátor szerint fotóriporteri tevékenységét két dolog jellemezte: azonnal megértette egy-egy probléma lényegét egy külföldi országban, s nagyon gazdaságosan és hatékonyan dolgozott, emiatt képeit a világ minden táján leközölték.
A múlt század világhírű személyiségeit örökítette meg: a Joliot-Curie házaspártól Truman Capote-ig, 1947-től elsőként fotózott a vasfüggöny mögött, ott volt Mao Ce-tung hadseregének pekingi bevonulásánál, Mahátma Gandhi temetésén, a Szovjetunióban és Kubában, a párizsi diáklázadásoknál.
Egy hatvanas években készült filmből megérthetik a látogatók, hogyan dolgozott Cartier-Bresson: mindig elegánsan öltözött, elkeveredett a tömegben, majd mint egy macska, egy ideig sürgött-forgott a témája körül, amire végül hirtelen csapott le és egy pillanat alatt megörökítette. A képeit nem retusálta, és kizárólag fekete-fehér filmmel dolgozott. Néhány, ritkaságszámba menő színes képe azonban kordokumentumként látható a tárlat végén.
Az 1970-es években abbahagyta a fotózást és visszatért régi szenvedélyéhez, a rajzoláshoz. Elmélyedt a buddhizmusban, s meditatívabb fotókat készített önmagának.
Cartier-Bresson sok fotóriporter számára modell volt, mások pedig meg akarták haladni az általa képviselt elveket. Mára azonban a fotótörténelem részévé vált. Olyan helyet tölt be a fotóművészetben, mint Picasso a festészetben – hangsúlyozta a kurátor.
A nagyszabású kiállítás június 9-ig tekinthető meg Párizsban.
