+ Interjú

A legjobb nevelési módszer a példa

A gyermekirodalom végső soron csak úgy nyer létjogosultságot, ha befogadásra lel a gyerekek által. Beszélgetés Makkai Kinga irodalompedagógussal.

A gyermekirodalom végső soron csak úgy nyer létjogosultságot, ha befogadásra lel a gyerekek által. Beszélgetés Makkai Kinga irodalompedagógussal.

A 19. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvfesztiválon találkoztunk, hosszú évek óta most először. Makkai Kinga irodalompedagógus, abból a fajtából, aki egy személyben Harisnyás Pippi, Pomona Bimba, Mary Poppins, sorolhatnám. Úgy váltogatja a pajkosságot és huncut szigort, hogy az embernek hirtelen kedve támad szakmát cserélni. Azaz nem, mégsem: inkább kíváncsivá tesz, hogyan vált ilyenné egy ember – és ez az ilyen olvastassék nagyon beboldozva –, akit bakfiskorunktól, úgy hisszük, ismerünk. Miféle energiák, szemléletek alakították az ilyenné válása során. Mi kellett ahhoz, hogy szerteágazó munkásságával, elméletivel és gyakorlatival egyaránt, egy egész régióban feléledni látsszék a gyermekirodalom recepciója. Mert ragyog ám, meg pezseg a mindenség.

Tanítóképzőben érettségiztél, aztán a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán, illetve Bölcsészkarán szereztél magyar nyelv és irodalom-pedagógia szakos tanári oklevelet, és azóta is az irodalom meg a pedagógia, így, külön-külön, illetve az irodalom-pedagógia tölti ki életed nagy részét. Emlékszel arra a pillanatra, akár szűkebb, akár tágabb értelemben, amikor úgy döntöttél, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Aránylag későn született meg bennem a felismerés. A kolozsvári BBTE pedagógia-magyar nyelv és irodalom szakának I. éves egyetemi hallgatója voltam, amikor Pletl Rita, jelenleg a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem docense, felvett egy általa alapított marosvásárhelyi kutatócsoportba, amely a romániai magyar tanulók iskolai írásos közléskultúrájának, anyanyelv-használatának, nyelvi kompetenciájának a felmérését célozta meg. Ez egy országos hatókörű felmérés volt, közel három ezer diák vett részt benne. A felmérés alapjául egy gyerekek által írt mese szolgált. A mesék javítása közben érdekes jelenségekkel találkoztunk, a gyerekek mesékhez való viszonyulását, világfelfogását illetően. Benne volt ezekben a mesékben, fogalmazásokban a mai gyerekek világképének lenyomata. A későbbiekben szakdolgozatok, doktori disszertációk nyersanyagául szolgáltak ezek a mesék, vagyis a kutatótársaimat is ez a nagyméretű munka indította el a tudományos pálya felé. Számomra is ez a pillanat jelentette a gyermekek, illetve a mese felé fordulást. Érdekes területnek éreztem, hiszen irodalom és pedagógia eleve sajátos módon ötvöződött bennem. És talán az sem véletlen, hogy az egyetemi tanulmányaim során választott diszciplína szintén sajátos társítása volt a filológiának, valamint a neveléstudománynak. Mindig is érdekelt a pedagógiának más tudományterületekkel való kapcsolata: az egyetem utolsó éveiben a múzeumpedagógiával kezdtem el behatóbban foglalkozni, majd később, középiskolás tanárként éveken keresztül a könyvtár-pedagógia érdekelt. Innen már csak egy lépés a könyvek, gyerekkönyvek és a pedagógia kapcsolata, az irántuk való elköteleződés.

A fókuszba kerülő élettörténetekről általában kiderül, hogy ott munkálkodik mögöttük a hiány, mint dramaturgiai állandó. Volt-e diákkorodban olyan hiány-élményed, amiről ma, irodalom-pedagógusként már úgy gondolod, hogy előnyödre vált? Illetve volt-e olyan, amit ma is megoldhatatlannak tartasz?

Tény, hogy nem értelmiségi családban nőttem fel, és kevés gyerekkönyvem volt otthon. Ez így, utólag visszatekintve, talán hiányként tételezhető, s ez táplálta bennem a felfedezés vágyát: annyi minden volt, amiről úgy éreztem, elmulasztottam. Minden érdekelt, ami irodalom, kultúra, ami művészettel kapcsolatos. Egyfajta tenni akarást, tudásszomjat éreztem, a bizonyítás kényszerét. Annak ellenére, hogy szüleim egyszerű emberek voltak, tőlük ered minden elszántság, hivatástudat, kultúraérzékenység és művészi érdeklődés. Édesanyámtól tanultam és neki köszönhetem a könyvek szeretetét, ő ugyanis nagy figyelmet fordított egy kisebb családi könyvtár megteremtésére, annak ellenére, hogy keveset láttam olvasni. Apámat viszont annál többet. Az irodalomról, a történelemről, kultúráról vele tudtam hosszasan beszélgetni. Azt hiszem a tudásvágyat, a szenvedélyt és a konok állhatatosságot is tőle örököltem. Mint ahogy a tanítás iránti elhivatottságot is tőle tanultam – már ha lehet ezt tanulni egyáltalán. Különös figyelmet szentelt arra, hogy gyermekeiben elültesse: létezik egy feladat, melyet az élet kijelölt számunkra. És ez elől nincs menekvés.

Manapság egyre több blogot olvasni, ami mesével, mesepszichológiával, irodalomoktatással kapcsolatos. Sok esetben szülői nekibuzdulásokról van szó, amelyek a közösségi oldalak jóvoltából gyorsan befogadóra találnak. Ha valaki ezek alapján akarna tájékozódni a gyerekirodalomban, mit ajánlanál: milyen kritériumok alapján válasszon?

Makkai Kinga 2 (2)Bruno Bettelheim mondta, hogy a mese mindig a gyermek valóságos lelki és érzelmi színvonalán fejti ki hatását. Hogy ez mit jelent? Azt, hogy az a jó mese, ami befogadásra lel, megérinti a gyereket. A jó mese ott és úgy fejti ki hatását a gyermeki lélekre, ahogyan éppen szüksége van rá. Ez a népmese, a történet, a narráció szimbolikus jellegéből fakad. Az igazi történetek többrétegűek. El kell jutni tehát az egyszerű, hétköznapi gyerektörténetektől az igazi mesékig. Eleinte a gyerek olyan történeteket szeret hallani, amelyek róla, az őt körülvevő és az általa felfedezett, általa látott világot idézik, később, 5 éves kor után már képes az elvont gondolkodásra, képes szellemi síkon is világokat rendelni egy-egy narratívához, képes lesz saját lelkében olvasni a hallottak által. A gyermekkorban hallott történetek generálják az érzelmek hogyanjait, mikéntjét, valamint olyan igazságok értékrendszerét, kódjait és közvetítési módjait, amelyek a létezésre keresik a választ, amelyek felvetik a gyerek számára, hogy kik is vagyunk valójában. Ezért mesélünk, mondunk történeteket. Ezért voltak és lesznek mindig is fontosak a mesék. Hogy mégis mi a jó narratíva? Az a legjobb történet, amit az anya szívesen olvas. És ezt a gyerek az anya ölében megérzi. Együtt nevet vagy sír a hallottakon. Mert a gyerekkönyv, az abból való felolvasás a legnagyobb érték, amivel a szülő lélekben megajándékozza a gyermekét. Olyan érték, ami nem vásárolható meg pénzen, olyan pillanatok ezek, amelyeket, ha elmulasztunk, soha nem pótolhatunk. A jó gyerekkönyv az, ami a gyerekről szól, a legnagyobb gonddal és művészi igénnyel készül, figyelembe veszi a gyerek érdeklődését, életkorát és lelki, gondolkodásbeli sajátosságait. Jó gyerekkönyv az, amellyel a gyerek könnyen azonosul, könnyen befogadja, ami meg tudja szólítani. Először az anyának legyen kedves az a mű, s ha már az, ha elnyerte tetszését, ha felolvasás közben érződik a hangján a lelkesedés, akkor a gyerek is megérzi, hogy a szeretet benne van. A felolvasás ceremóniája, maga az olvasás mint tolmácsolás, mint értelmezés, mint a szeretet és gondoskodás, a tanítás gesztusa van jelen ebben a folyamatban. Így neveli az anya olvasóvá gyermekét. Egyébként az olvasóvá nevelésnek nincs módszere: aki szereti a világot, jóban van önmagával és másokkal, és megtapasztalta valaha is, hogy az irodalom (gyermekirodalom) róla, rólunk, a világról szól, az a gyerek biztosan olvasni fog, hisz a könyvekben minden benne van, a világ, a mindenség. Másként fogalmazva: ha a gyerek személyisége egészségesen fejlődik, megszereti önmagát, a világot, akkor olvasni is megszeret, hisz az irodalom rólunk szól. Az olvasó mindig „magát olvassa ki” a könyvekből, magát vetíti bele a világba.

A mindenség bennünk ragyog. Nem árt ezt tudatosítani az olvasás aktusa során.

Neked is van egy blogod, Útlevél Meseországba a címe, ahol havonta legalább egyszer közzéteszel egy-egy recenziót, szerzőket mutatsz be, részleteket közölsz tőlük. Mi motivált, amikor elindítottad? Az elinduláshoz képest változott-e valami benned?

Mielőtt elkezdtem volna a blogot, rádöbbentem, hogy sokan írnak a magyarországi kiadóknál megjelent gyerekkönyvekről, de szinte senki se írt az erdélyi gyermekirodalom jelenéről. Ezért kezdtem blogolni. Az erdélyi gyermekirodalom népszerűsítése céljából. Itt is a hiány felismerése, megszüntetése sarkallt. Persze, itt már sokkal tudatosabban.

Oldalak: 1 2

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top