Aki írt saját naplót, ezeket is élvezi, mert az előzetes várakozást megcáfolva nem grafomán… – Csanda Mária írása Csáth Géza: „Méla akkord: hínak lábat mosni” című könyvéről.
Csáth Géza naplójáról először az ópiumfüggőségét és szexuális életét 1912-1913-ban feljegyző szöveg jutott eszünkbe. Olvastuk, mint titkos kámaszutrát, vagy Thomas de Quincey ópiumevő vallomásait, akár József Attila pszichoanalitikus naplóját, vagy Hajnóczy Péter menetelését az alkoholfüggőség kijárta halálba. Írózseni veszélyes zónákon lépdelését, alámerülését.
Brenner Józsefnél, írói nevén Csáth Gézánál viszont létezik a folytatás, pontosabban előzmény, amit jelen kötet nyújt: 1897-1904-ig kilenc füzetnyi napló. Nem „szaftos”, botrányos, de egy érzékeny kamaszgyereké, és éppolyan érdekes, mint a tiltott területen járó elhíresült, csak más oldalról.
Kezdetnek mindjárt párhuzamot vonhatunk Prousttal, a századforduló művészeti világa okán. Ahogyan a párizsi szalonok jó ismerőjének, úgy a szabadkai jogász fiának is lételeme a művészet: zenei szalont tartanak, bérlete van kiállításokra. Rajzol, hegedül, zenét szerez, tanulmányt ír. E naplókból is megérthetjük azokat, akik rajonganak a századfordulóért, azért a korszakért, amikor a művészet szerves része a polgári mindennapoknak és glória övezi. Proust persze irodalmibb és távolságtartóbb, hiszen regényfolyamba önti, Csáthnál a földhözragadtabb napi eseményekkel találkozunk a műfajból adódóan, de nem bánjuk. Aki írt saját naplót, ezeket is élvezi, mert az előzetes várakozást megcáfolva nem grafomán, vagyis a lényeget igyekszik kivonni, már ekkor, koraérett-filozofikusan: „Jókat nevessek, egyek, igyak, és ha lehet, nemzzek gyermekeket ugyanarra a bizonytalanságra, mint magamat nevelt, s nemzett apám, s őt az öregapám? Keressem-e a gyönyört? Keressem-e az igazságot? Keressem-e a művészetet? Lehet-e reményem, hogy valaha találok valamit is?”
Három művészeti ág is vonzotta: „A pennám mért nem ír őrülten, a kezem mért nem fest, és mért nem szülök remekműveket a hegedűn vagy zongorán. Jerünk! Itt már az idő. Jöjjön az egyik.” Lehetett volna egy Rippl-Rónai, kisvárosi élet megörökítője a vásznon, polgári enteriőrök remeklője: skiccei, melyekből e naplóban, később orvosi feljegyzései mellett számosat találunk, kis műalkotás-vázlatok. Szajbély Mihály irodalomtörténész egy előadáson vetített belőlük, Csáth egyik színezett tájképe Egon Schiele hasonló témájú festményét juttatta eszünkbe.
Zenei tehetsége, akárcsak a lélektani ábrázolás végül írásaiban kapott helyet: Bartók első méltatója volt, már 1907-ben, az akkor épült Zeneakadémia megnyitójáról írt tudósításban kiemeli a zeneszerzőt. Itt a naplóban a zenei írások csíráját találjuk: egy-egy szalon, és a kisváros zenei eseményeiről kapunk szakszerű véleményt, operaelőadásról, amikor a fővárosba utaztak.
Az író első próbálkozásainak eredményéről olvashatjuk: „A Bácskai Hírlapban megjelent a tárcám, amit tegnap vittem be. Szeptember a címe.” Egy következő: „Ma kaptam levelet Bródy Sándortól. Örültem, mert olyan dolgokat fedezett fel a Kályhámban, amikre nem is gondoltam” és következik a levél másolata, Bródy biztatása, ami sokat jelentett a kezdő írónak.
Kosztolányi Dezső, az unokatestvér rendszeresen szerepel, mindketten önképzőköri tagok a szabadkai gimnáziumban. Az ifjú Brenner érezhetően ad az idősebb unokatestvér véleményére, lelkesedéssel fogadja 1903-ban az egyetemről hazatérőt: „Dide tegnap érkezett Pestről. Bódítóan nagy eszméket hozott magával. Mesélt az egyetemi életről – a dekadensek (melyeknek ő ott a vezére) küzdelméről mindenféle apró veszéllyel (szocializmus, antiszemitizmus, sovinizmus, patriotizmus).”
Ne feledkezzünk el a szórakoztató részről sem, ami a diákélet mindennapjait idézi fel, a családi eseményekről, esküvőtől halálesetig, hivatalos ünnepekig tart a számadás. Még egy családi krónikának is nekikezdett az ifjú naplóíró. A XIX. század végén, december 31-én így ír: „Az 1900. esztendő e század utolsó napján gyönyörű akart lenni, ha az ember kinéz az ablakon, azt hiszi, hogy július 15-e körül járunk. Az utca, a szoba tele van világossággal. Mint mikor az öregedni kezdő asszony utoljára a bálban fiatalnak akar látszani.”
A Magvető kiadó és a Petőfi irodalmi Múzeum gondozásában megjelent szép kiállítású kötetben alapos lábjegyzeteket, a kilencedik füzet zárultával pontos névmutatót találunk. Az utószót Szajbély Mihály jegyzi, Molnár Edina Eszterrel közösen rendezte sajtó alá a kéziratot. Minden tekintetben igényes és kitűnő munka, olyan, amilyet egy írózseni megérdemel.
/Csáth Géza: „Méla akkord: hínak lábat mosni” Naplófeljegyzések 1897-1904. Magvető kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum, 2013./
-
- Nálunk csak 3.591Ft
