Nem tudom, hogy mit csináljak. Hagyjam vagy ne? Találkoztam a csávóval, akit ajánlottál a társkeresőn. Nem tetszik. Kedves, meg előzékeny, udvarias is, meg minden. De nem érzem azt a bizonyos szikrát, érted. Nem jön be és kész. Izzad és pösze. Ígértem neki egy következő találkozót is, de ne kérdezd miért.
Jó csaj kategória, kellemes. Megérte randira hívni. Chatelünk, levelezünk már lassan két hónapja, és tegnap végre hajlandó volt összefutni velem egy kávézóban. Hibátlan, apám, hibátlan! Meghívtam, bár mondtad, hogy ne mindig én fizessek ilyenkor, de tudod, hogy én azt nem tudom megállni. Mindegy, ivott egy capuccinot, én meg ásványvizet. Ettől talán még nem dől össze a világ! Ha meg összedől, akkor egy ideig nem randizom. Tudod, ha nincsen pénzem, akkor sehová se megyek. De szerintem ez összejön, ez olyannak látszik. Nem úgy, mint a múltkori, meg az eddigiek. Azok kuplungosok voltak mind, de ez a mostani, ez más!
Jaj istenem, ez tényleg megint randizni akar! Azt hittem elfelejtette, de nem. Írt, kérdezi, hogy mikor, meg, hogy hol. Most mit csináljak? Nem hittem, hogy komolyan gondolja. Mert hát nem is tetszik. Basszus! Mondjam le? Most hallgathatom két órán keresztül a pösze szavait. De nem akarok segget csinálni a számból, ha már megígértem neki, elmegyek.
Szerintem vágja, hogy nem megdönteni akarom, hanem annál komolyabbat szeretnék. Sok a közös pont, hasonlóan látunk bizonyos dolgokat. Ez mondjuk a chat alatt is kiderült, de most legalább már tudom, hogy nem kamu. A kezét viszont nem engedte megfogni, de szerintem, nem kell hozzá sok.
Nem szeretek egyedül lenni. Inkább bent maradok éjfélig az irodában, hogy csak aludni kelljen hazamenni. Néha szeretném, ha lenne valakim, néha nem. Jut eszembe: nem is olyan gáz ez a csávó, akivel találkozgatok.
A parton romantikáztunk. Munka után. Mire átbumlizott a városon, addigra elment szegénynek minden ereje. Én is fáradtan érkeztem, hiába: a meló és a mindennapi tülekedés elszívja az ember energiáit. Aztán feltöltődtünk egymástól. Nem sietett haza, utolsó busszal ment. Csókcsaták.
Nagyszerű történeteket mesél, és szenvedélyesen. Úgy adja őket elő, hogy nem lehet nem figyelni arra, amit mond. Rengeteget tanulok tőle. Tisztára, mint valami színész. Már a pöszeségét se hallom, hozzászokott a fülem. Nagyon tájékozott, én meg azon kapom magam, hogy szájtátva hallgatom, amiket mond. Valahogy megszűnik az idő, ha vele vagyok.
Valami nem jó. Nagyon járatlan, alap dolgokkal nincs képben. Ez zavar. Mintha elzárták volna eddig a világ elől, és most hirtelen kirepedt a burok, amiben élt. Eddig ezt észre se vettem. De ez így nem jó. Ideges leszek, hogy el kell magyaráznom, hogy ki volt az első királyunk. Meg a wales-i bárdokat. Hogy az vajon mi. Butuska ez a lány. Szinte szellemi analfabéta. S nekem fontos, hogy a partner ne legyen az. Miért csak most tűnik fel ez? Nem tudom, hogy mit csináljak. Hagyjam vagy ne?
