„Ami az életben megtörténik, abból mese is lehet. És lesz is. A mesélés nem csak szórakozás. Nem csak rihegcsélés, röhögcsélés, kardozás, bajvívás, sárkánygyilkolászás, hamupogácsás gyerekparti. Mesemondás az is, hogy elmondjuk, mitől félünk.” – [Böszörményi Gyula könyvajánlója]
Két oldal egy mesekönyvből nem sok, nekem mégis bőven elég volt ahhoz, hogy megszeressem Darvasi László Mesekönyvét. A NAGYbetű nem véletlen, kérem, mivel ez a könyv nem tárgy – ő bizony személy, sőt, személyi- és egyéniség! Megsúgom: én már tavaly október óta vártam rá. Akkoriban ugyanis volt szerencsém beszélgetni az íróval, és ő bizalmasan elárulta nekem: most épp az izgatja, vajon lehet-e mesekönyvet írni olyan dolgokról (életről, halálról, háborúról, meg a mai mindennapok csúnyaságairól), amiket a mesékben tabuknak tartanak.
Kérném tisztelettel, ezúton örömmel jelenthetem, hogy lehet!
Legalábbis úgy, ahogy Darvasi és Mesekönyv, e korszakos szerzőpáros teszi, bizony nagyon is lehet, sőt, csak így érdemes!
És igen, szerzőpáros! Érezhető ugyanis, hogy ezt a történetet ketten írták, párhuzamosan: Darvasi a Mesekönyvet, Mesekönyv meg őt írta! (nem értitek? sebaj! olvassátok el A 3 emeletes mesekönyvet, és minden világos lesz – mi több: megvilágosodtok!)
Ahogy már Darvasitól megszokhattuk, A 3 emeletes mesekönyv csak első pillantásra tűnik egyetlen, koherens történetnek. Pontosabban: először annak tűnik, aztán nem, aztán mégis; mert végül csak összeáll a kép, vagyis a mese.
És micsoda kép, micsoda mese!
Kezdetnek adva van egy öreg ház, három emelettel. Ez jó, mert az öreg emeletesek mindig érdekes meséket (vicceseket, szomorúakat, butákat, verekedőseket, simizőseket, stb.) őriznek magukban. Az sem titok, hogy ebben a házban lakik az író. Kisbetűvel, mert szerény. Az író csendes kis lakásában kezd bele Mesekönyvbe, aki – bár még csak egyetlen lapból áll – máris kérdezget, vacillál, kötekszik, aggodalmaskodik. Csoda? Nem csoda! Amilyen világban ez a 3 emeletes áll, kicsit sem az.
Mesekönyv egyébként, mint a ház, amiben született, három fő emelettel bír. Az elsőn nyúlfarknyi, óvodások számára is érthető, szerethető, pici mesék vannak, ahogy a pici gyerek is eleinte csak apró lépésekkel halad. Általuk ismerhetjük meg a történet főbb szereplőit, Zalhúber Tibikét, Sámánova Pukkanova Jajneked ősboszorkányt, aki a padláson lakik, valamint a két szertelen káposztát, a Gurulmadarat, Por Bélát és nejét (a írói lakás legszebb porcicáját), valamint a második emeleten magát… Most tessék kapaszkodni a fülcimpába! Magát a Magyar Történelmet!
Bezony!
Ahogy a ház és lakóinak, illetve vendégeinek élete kibontakozik előttünk, úgy tudhatunk meg nagyon-nagyon fontos dolgokat. Például azt, hogy miként kínozzák [nemrégiben pl. Miskolcon – B. Gy.] a könyveket. Mesekönyvet nagyon is érdekli ez a téma, elvégre ő is könyv, ráadásul kicsit félős, szorongós fajta. Szerencsére az írója mindig őszinte vele, sosem mismásolja el a választ, így azt is elmondja neki, hogy a firkálás, az nem mindig kínzás, a befestés, dohos pincébe rakás és elfelejtés, a lapkitépés, égetés és a NEMOLVASÁS viszont nagyon is az!
Ahogy felfelé ballagunk Mesekönyvvel és szerzőjével a kanyargós meselépcsőházban, hallunk mesét az Életről, aki már nagyon unta, hogy Élet legyen, ezért hát elindult, hogy Művészetté váljon (vajon sikerrel járt?). A második emeleten – mint már írtam – a Magyar Történelem lakik, s mikor ezzel szembesül, Zalhúber Tibike kijelenti: „Én is magyar vagyok. A legjobban mégis zalhúbertibikézni tudok!” (mi meg halkan mormoljuk, hogy biz’ igazad van, Tibike, ez bizony sokkal jobb, mint magyarkodni!) Gyönyörű mesét olvashatunk a kislányról, aki szerette a rózsavirágot és ezer éven át mindig megmenekült, meg a szomorú, büdös és koszos királylányról, aki a kukák mellett kucorogva teszi fel a nagy kérdést a vőlegényének: „Van-e hazám?”
A második emeleten bonyolódik a történet és a mesék is valamivel hosszabbá válnak, míg végül a harmadikra kapaszkodva őrült hepajban találjuk magunkat! Azzal még nem árulok el nagy titkot, ha megsúgom, hogy a 3 emeletes házat, sőt, az egész várost rettentő támadás éri: valakik fekete-fehérré akarnak mázolni mindent, s ami mégis színes, vicces, érdekes szeretne maradni, azt a Fészkes Fenével falatják fel! A legnagyobb vész pedig akkor szabadul el, mikor ezek a gonoszok (vagy csak ostobák és korlátoltak?) magát a Magyar Történelmet is túszul ejtik, fekete-fehérre maszatolják és kacagányos bohócruhába öltöztetik.
Darvasi gyönyörű-merészen, kacagtató-gondolkodtatón mondja el Mesekönyv és a 3 emeletes ház történetét. Azzal is tisztában van, hogy nem mindenkinek fog tetszeni a meséje, így előre kifundálja és a 131. oldalra le is írja, mint telefonoz majd neki a felháborodott Fanyalgó Olvasó: „Halló, jó napot, azaz rossz napot! Egyáltalán nem tetszenek a meséi! Azonnal hagyja abba az írást, maga grafitvakond! … Maga meseáruló!”
Igen, biztos lesznek majd ilyen hergeberge eszű, szürke lelkű olvasók is, de sebaj, mert én biztos vagyok benne, hogy náluk sokkal, milliószázezertrilliószor többen lesznek azok, akik Mesekönyvet és íróját (aki a világon legjobban darvasilacikázni tud, ez biztos, ezért üzenem neki, hogy abba ne merje hagyni, mert különben jön a GRRR és horrorzutty!)… Szóval, hogy őket kettejüket szívből szeretni fogják!
Ja, és eme csodás mesekönyv képeit rajzolta Koncz Tímea (aki a Balaton mellett, egy kék házban lakik és csudajól rajzol).
Kiadó: Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.
Oldalszám: 248 oldal
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789631431308
