Szégyellem magam. Nagyon. Alig merem kimondani. De a valóság olyan egyszerű. Nagyon az. (Büky Anna írása, illusztráció: Christina Clare: Ne légy szégyenlős!)
A dolgok mostanában úgy állnak a világban, hogy a káosz egyre nagyobbnak tűnik, miközben meglepő módon csak az történik, ami van. Határtalan a nyüzsgés, miközben meg nem értésünk változatlan.
Szeretném veletek megosztani azt, hogy mi az Isten, ki az Isten, hol van az Isten, mit akar velünk az Isten.
Ez az egész, sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. „Ez az egész” nemhogy sokkal egyszerűbb, hanem teljesen az, sőt magától értetődő. Olyan egyszerű, hogy kimondani is alig merem.
Mert van valóság, létezik a valóság – létezik az az állapot, amikor túl vagy a tárgyi dolgokon, amikor túllépsz a test tudatán, és ehhez még csak nem is kell meghalnod.
Szeretném veletek megosztani azt, hogy mi az Isten, ki az Isten, hol van az Isten, mit akar velünk az Isten. Isten. Ő az. A Van, Az Itt. A Most. A Jelenlét. És mégsem ismerjük fel? Hogyan lehetséges ez? Pedig annyit olvasunk róla, olyan megveszekedettem keressük, könyvtárakat töltünk meg szellemi vagy természettudományos iratokkal mind azzal a céllal, hogy felfedjük Istent. Isten kilétét.
Szégyellem magam. Nagyon. Alig merem kimondani. De a valóság olyan egyszerű. Nagyon az.
Istent úgy tudjuk megtapasztalni – a hozzá vezető út az, ami erőlködésmentes. Ez itt Isten. Ami erőlködésmentesen érkezik az életedbe, legyen az egy érzelem, legyen az egy dolog, egy ember, bármi – a minden – amikor erőlködésmentesen érkezik hozzád, a te életedbe – az Isten. A betegség és a szerencsétlenség is az. Amikor szinte a semmiből megérkezik hozzád egy betegség – erőlködésmenetesen megjelenik az életedben – Isten. Mert Isten – az Önvaló nem ítél, nem mérlegel – nem osztja fel a dolgokat jóra vagy rosszra – aszerint, hogy te mit gondolsz arról, mi a jó neked. Erőlködésmentesen letaglóz egy betegség, egy érzelmi állapot. Az Isten. Ekkor te mit teszel? Rátekintesz, észlelsz, figyelsz. Igen. Ez van. Most ez történik velem. Két irányba mozdulhatsz. Az akarat és az elfogadás irányába. Tegyük fel, hogy azt mondod, itt van ez a betegség – nem akarom, minden erőmmel azon vagyok, hogy legyőzzem – utálod a betegséged, telepakolod magad gyógyszerekkel és lehet, hogy egy héten belül már újra egészséges vagy – a betegségre, mint negatívként megítélt állapotra továbbra is úgy gondolsz, mint ellenségre, akit le kell győznöd. Ellenség pedig nincsen. Nyugalom van. Szeretet van. Mit tehetsz még? Meglepő módon örülhetsz a betegségnek. Van ilyen ember, aki örül a betegségnek? Az őrült, gondolod. Ha nem tudsz örülni, a „rossz”- nak, akkor adj hálát érte. Imádd az Istent, hogy megajándékozzon. Azt kapod most, amit megérdemelsz. Pontosan erre van szükséged itt ebben az anyagvilágban, mely természeténél fogva múlandó. Azért érnek a tapasztalatok, hogy már itt, véges értelmeddel betekintést nyerj az abszolútumba, hogy megtapasztald a teremtő erőt. Akihez vagy – Te is hasonló. Ezt még leírni is félelmetesnek tűnik. Mert ki vagyok én, hogy megtehetem – de bizony megteheted. Mindnyájan megtehetjük, hogy a tapasztalatokra hálával tekintünk, legyen az, még egyszer mondom a végesség tudatából (és kizárólag innen szemlélve) jó vagy rossz – csodálattal tekintünk. Valahogy úgy, mint amikor a gyereknek nyitva marad a szája a meglepetéstől. „Ez megtörténhet velem? Engem így szeret az Isten? Hogy ilyen hihetetlen megtapasztalásokban enged részesülni?”
De még egyszer szögezzük le – ami nagyon fontos – hogy mindez erőlködésmentesen történik.
Abban a pillanatban, amikor az ember elkezd teperni… Mit is jelent ez pontosan? Megszakítod az áramlatot, – pontosan a „Legyen meg a Te akaratod” ellentéte – és a saját akaratodból kezded irányítani az eseményeket… azaz: „Nem azt figyelem, ami van, hanem arra fokuszálok, amit én el akarok érni”.
Ekkor, és valójában ez is csak egy pillanat műve, az ego átveszi az uralmat. Isten ott van, de te már nem érzékeled. Belezuhantál a saját magad által felépített identitásba, ezt igyekszel fenntartani minden erőddel. Már harsognak körülötted a trombiták – egyre nagyobb a zaj – a csend helyett, ahol Isten van és a kezében tart téged – a múlandóságra figyelsz. Most már emberek között kell kiigazodnod, akik éppen ott tartanak ahol te. Tőled várják a tudást. Te pedig azt gondolod, ők tudják.
Senki nem tud, noha a tudásban mindenki részesül.
