Elvinni egy rakás embert valahová, elzárni őket, aztán nem adni enni. (Borszéki Boglárka kritikája)
Ördögpirula: 2 pohár lisztet belekeverni 2 pohár langyos tejbe, kis sót, 2 tojás sárgáját és 2 tojás kemény habját. Vizes kézzel gombócokat formálni és forró zsírban, fedő alatt kisütni. Előbb kis lángon, majd hirtelen. Tálra rakni, és a tetejére lekvárt tenni és porcukrot szórni.
Lejegyezte: Endreiné Weisz Hedvig Lichtenwörtben. A recepteket minden esetben ő írta, mert a lágerben, további öt receptgyűjtő fogolytársa közül, csak neki volt ceruzája és papírja – meséli Czingel Szilviának, aki nyomda alá rendezte a megmaradt, papírcetlikre írt recepteket.
Lefordítom magamnak: Weisz Hedvig a Vámház körút környékén nő fel, polgáriba jár, aztán menyasszonyképzőbe, ‘41-ben meg is házasodik, így lesz Endreiné, a férje neve után. Endrei magvizsgáló a gabonatőzsdén, Hedvig kalaposságot és paplankészítést tanult. Ez eddig egy átlagos zsidó polgári élet a korabeli Budapesten.
Házaséletük mindössze néhány hétig tart, mert a férjnek a frontra kell mennie, ahonnan nem tér vissza. Hedvig ‘44-ig várja a Károly körúti közös otthonukba. Ez már a háborús korszak. Férfi sors. Női sors. Gyermekük nem születik.
November elején őt deportálják Lichtenwörth téglagyári lágerébe. Ez pedig már az elárultság, elárvultság időszaka. A legmagányosabban, túléléstől kisajátítva.
Végy két tojást, onnan ahol nincs tyúk. Egy négyjegyű függvénytáblázatot, hogy bebizonyítsd, ez nem logikus, ott, ahol logika sincs. Nem logikus Weisz Hedvignek munkálkodni a téglagyárban, aki megtanulta, hogy hogyan férceljen tökéletesre egy vánkost vagy egy paplant, Nem logikus lopva élni ott, ahol nincs semmi az élethez, csak a napi rutin megszentesült emléke, ahogy rítussá válik az életbenmaradásért.
Étel meg nincs. Vagyis kell lennie. Az őrző katonák sem halnak éhen. Van. Csak nekik, a Hedvigéknek nem adnak. Egész pontosan azért nem, hogy éhenpusztuljanak. Az sem baj, ha egymás szeme láttára, sőt.
Ez itt a logikus. Elvinni egy rakás embert valahová, elzárni őket, aztán nem adni enni. Pont a Hedvigék receptjeinek az inverze: halálrecept.
El tudom képzelni, hányszor álmodoztak arról, hogy valamilyen módon eljutnak az ételraktárig, mondjuk leütik az őröket, hogy ájultan feküdjenek addig, amíg begyűjtenek ezt- azt és hazaszöknek.
Egész más történt. ‘45. április 2-án megérkeztek a szovjet csapatok. Felszabadították a tábort. Az ételraktárt megrohamozták a fogvatartottak. Széttépték a zsákokat, a lisztet, babot a cipőjükkel fogták fel. Sokan halálra ették magukat a szabadság kapujában, a Heidecker fiú meg elcsúszott a cukron és agyontaposták. Belehalt. Április másodikán, amikor Hedvig és a receptgyűjtők hazaindultak Budapestre.
Weisz Hedvig élete hátralévő részében cukrászdákban és presszókban dolgozott. Itt, Magyarországon.
Az interjúkötet, a személyes tábori beszámoló a holokausztot olyan élményvilágban dolgozza fel, hogy az olvasó is nekilát megfőzni a túlélésért leírt receptek egyikét, otthon, az indukciós tűzhelyen.
A könyv itt megrendelhető: 2490 Ft helyett 2241 Ft
