Engem olyan helyre temessetek, ahol van wifi, mondom, és tegyetek mellém egy ájfont. Ne számszungot, mert az kinyírna. (Borszéki Boglárka írása)
Írj neki, mondta. Nem, nem írok, soha nem szoktam írni senkinek, egyszer írtam a Németh Gábornak, de nem válaszolt, most meg már megöregedett. Remélem nem emlékszik rám, legfeljebb arra, hogy valami bolond nő zagyvaságokat írt, olyanból meg van elég.
De írj neki, honnan tudja, hogy vagy, ha nem írsz, kérdezi. Úgy, hogy észrevesz, felelem. De nem vesz észre. Nem vagyok feltűnő. Millió posztból egy, ráadásul ismeretlen, talán a hírfolyamában sem jelenek meg.
Fészbúk-gondolkodás, huszonegyedik század. Nagyanyám elolvasná, és hülyének nézne. Mi az, hogy poszt egyáltalán? Kedves nagymama, üzenem, hogy itt mindenki nagyon „természetes”. Ökoemberek, akik szórják magukat, cseppet sem karbonmentesen, a digitális környezetbe. Kézzel mosnak, és korlátlan internetcsomagjuk van. Engem olyan helyre temessetek, ahol van wifi, mondom, és tegyetek mellém egy ájfont. Ne számszungot, mert az kinyírna. De nem kell megijedni, sem meditálósat, sem pedig őszi erdőset nem teszek fel borítóképnek, így aztán a kutya sem figyel fel rám. Egy átlagos felhasználó vagyok. Átlagos kvalitásokkal.
Hidd el, nem vesz észre, mondom neki, épp ezért kell írnod neki, válaszol. De hogyan írjam meg, hogy nem írni akarok, amikor már írok. Felkelteni az érdeklődését: lehetetlen. Ezért írok. Persze, hogy nem válaszol. Ma is írt valaki. Csakhogy az a valaki én voltam. Innen nézve nagyon is jelentős személy. Felkérem udvariasan, hogy legalább a szégyenemtől fosszon meg, nyugtázzuk azzal a dolgot, hogy elfelejt. Megpróbálom megértetni, hogy akárhány rivotril sem volna elég ahhoz, hogy ne legyenek rémálmaim, ha szó nélkül hagy. Kierőszakolom. Végül is hagy szavakat. De valójában nem figyel. Ezért nyugtalanít, de elalszom. Gondolkodom egy ígérettételen. A felejtésről. Ígérje meg, hogy biztosan el fogja felejteni és soha többé nem jut eszébe, amíg csak él.
Másnap meg a valóéletben is összefutunk. Tudnotok kell: véletlenül. Nem beszélünk, bemutatkozunk. Fészbúk. Elrohantál, utánamír. Elindultam, válaszolom vissza. Belekezd abba, amit én már befejeztem. Megölöm a párbeszédet. Megölöm a finom ismerkedést, a kedves őszintétlenséget. Tudom, hogy ott van ő is, az aranyszalaggal átkötött téli erdő mélyén, ahonnan maga helyett egy szarvast küld, 3600×1200 pixeleset. Óriási, mégsem elég. Nem a felbontás. A figyelem.
Elsőre ijesztő. Mármint én. Ahogy mondják, tiszteletet parancsolóan riasztó vagyok. Aki fél, mástól fél. Én is, de csak belül remegek. Dermedten ott maradok a legnehezebb helyzetben is. Így lettem bátor és kitartó, hogy végigrettegtem mindent. Nem tudják, hogy alárendelem magamat. A másiknak. A másiknak idegen vagyok. Így is lehet látni engem.
Két vajaskenyér közt nézőpontot váltok: én is idegennek látom őt. Megírom. Befejezek mindent, amit el sem kezdtünk. Kinevet, pedig érti. Borítóképcsere. Privátlevelezés befagyasztása. Nyilvános beszélgetés az üzenőfalon.
Kilencven évvel ezelőtti üzenőfalhelyettesítő-jelenet: Édesapám megengedi, hogy begyere a házba, de csak a konyhába, oda nyílik az ajtó. Édesanya gyúr. Apa beszélget vele. Én hallgatok a ládán ülve. A férfiak az asztalnál apró pohárkákból bort isznak. Második alkalommal leteheti a kalapját, de velem még mindig nem válthat szót.
A figyelmes közönség lájkolja a beszélgetés neki tetsző részeit. Hatástényezők. Versengés. Szópárbaj. Magyarázkodás. Lyukas vödörben nem áll meg a víz, gondolom, miközben rájövök, hogy kitaláltam egy olyan közmondást, amit rajtam kívül még senki nem mondott ki, így a köz- előtag nem igaz. Ezt is megírná, ha kiposztolnám, meg azt is, hogy ki sem mondtam, csak leírtam. Elfogadom a helyreigazítást, miért is ne. Persze csak ilyenkor, amikor nyilvánvalóan alulmaradok.
Érzelmeket luxusáruházból! Karácsonyi leárazás van, minden ötven százalékkal olcsóbb, az önszeretetet végkiárusítják. Túl keveset, túl olcsón. Mégis: mind a raktárban marad. Bedohosodik. A szigortól.
Boglárka, maga túl szigorú önmagához, mondja a doktorom. Túl engedékeny, látja, doktor úr, hagyom, hogy levegőt vegyek. Nézze, és mutatom, azzal, hogy sóhajtok.
Eszembe jut minden, ami nem az erősségem, és az, hogy milyen jó lenne, ha ezt valaki láthatná. Én is szeretni szeretném a másik gyengéit. Olyan erős férfit nem ismerek, aki ezt önszántából mutatta meg, csak akiről kiderült.
Kezdőlap. Az oldal elhagyása. Igen. Mégsem. Igen, döntöttem. Átlépek. Megnézem a képeit, hiszen már írt. Ül egy autóban, öt éves lehet. A műbőr-üléstámla árulkodik, hogy Lada. Hogy van, kérdezi. Magáz. Jól, köszönöm. Magázom. Megkérem, hogy szerezzen be Donald-rágógumi, olyat, amiben van matrica, és amikor legközelebb Budapestre megyek, akkor rágjuk el együtt. Beleegyezik. Trafikban fogja venni. Ez tetszik nekem, de fiatalabb nálam.
Kezdőlap. Nem. Az ilyen oldalak elhagyása. Egy-egy végső igennel.
