A több mint 50 millió évvel ezelőtt lezajlott globális felmelegedési hullámok hatására kétszer is csökkent az emlősök testmérete, méghozzá jelentősen – állapították meg amerikai egyetemi kutatók, akik nem tartják kizártnak, hogy hasonló jelenség következhet be a mostani, ember okozta klímaváltozás nyomán is.
A tudósok már korábban felfedték, hogy a hozzávetőleg 55 millió évvel ezelőtti, mintegy 160 ezer évig tartó felmelegedési időszakban az emlősök – például a főemlősök, a ló- és a szarvasfélék – jóval kisebbek lettek, mint a bolygót sújtó forróság előtt. A tudomány a földtörténetileg viszonylag rövid, a paleocén és az eocén korszak határán bekövetkezett klímaváltozást paleocén-eocén hőmérsékleti maximumként – angol rövidítéssel: PETM (Paleocene-Eocene Thermal Maximum) – néven tartja számon. A globális átlaghőmérséklet mintegy 5,6-7,8 Celsius-fokkal emelkedett a periódus csúcspontján.
Philip Gingerichnek, a Michigani Egyetem őslénytankutatójának vezetésével amerikai tudósok egy csoportja most arra a következtetésre jutott, hogy volt egy második, az előzőtől független felmelegedési hullám is, méghozzá nagyjából 53 millió évvel ezelőtt, amely hasonló „töpörödési” következményekkel járt az emlősfajokra nézve. (A jelzett periódust eocén hőmérsékleti maximumnak – ETM2 (Eocene Thermal Maximum 2) – nevezték el; durván 80-100 ezer évig tartott, és hatására 4,5 Celsius-fokkal lett magasabb az átlaghőmérsékletet a Földön.)
Az a tény, hogy a jelenség kétszer egymás után megismétlődött, nagyban alátámasztja meggyőződésünket, hogy ok-okozati összefüggésről van szó, nevezetesen arról, hogy a globális felmelegedésre adott különös válaszként az emlősfajok testmérete jelentősen csökkent a múltban
idézte a michigani professzort a ScienceDaily.com tudományos hírportál.
A tudós kollégáival a wyomingi Bighorn-medencében talált zápfog- és állkapocsmaradványokat vizsgálta, és azok nagyságának változása alapján következtetett a testméret módosulására. Elemzéseik azt mutatták, hogy az ETM2 ideje alatt is zsugorodtak az emlősök, de nem olyan mértékben, mint a PETM-kövületek esetén. Például a páratlanujjú patások rendjéhez tartozó kihalt nem, a lófélék egyik ősének tekintett, eleve törpenövésű, 60-90 centiméter hosszú és 25-45 centiméteres marmagasságú Hyracotherium – vagy más néven Eohippus – csaknem 30 százalékkal ment össze a PETM idejében, míg a második hőhullám alatt „csupán” 19 százalékkal lett kisebb.
Később, az évezredek során az állatok visszanyerték rendes testméretüket.
Gingerich megemlítette, hogy a paleocén-eocén felmelegedéseket egyes tudósok szerint a tengerfenéken képződött metánklatrátok kiszabadulása okozhatta, bár egyértelmű következtetések még nincsenek. (A latin „klatrát” elnevezés a jég-metán anyagkombináció szerkezetére utal: a jégkristályok által formált apró ketrecek csapdába ejtik a metánmolekulákat.) A metán még inkább hozzájárul az üvegházhatás kialakulásához, mint a szén-dioxid.
A mostani vizsgálatokban részt vevő amerikai kutatók úgy vélik, hogy a testméret csökkenése az emlősök általános evolúciós válasza lehet a szélsőséges klímaváltozásokra, és bizonyos fajok előre megjósolhatóan hasonló természetes reakciót mutathatnak a jövőbeli globális felmelegedések idején is.
A michigani professzor 2006-ban felvetette, hogy az emlősök „visszafejlődése” valószínűleg a megnövekedett szén-dioxid-tartalmú környezetben termő növények alacsonyabb tápértékének tudható be: a növények gyorsabban érnek be, de tápértékben szegényebbek lesznek, a növényeket fogyasztó állatok pedig kisebb testmérettel alkalmazkodnak a táplálékforrás satnyulásához.
