Végre fény derül arra, hogy az Egy polgár vallomásai című Márai-mű milyen volt, mielőtt a szerző – további perektől tartva – jelentősen meghúzta az 1934-35-ben megjelent teljes szöveget.
(Grozdits Hahó írása)
A legutóbb – első kiadásban! – megjelent Hallgatni akartam című Márai kötet őszinte hangja és „áthallásai” miatt is fontos és izgalmas olvasmány. Évtizedeket túlélő aktualitása gyaníthatóan nem csak az eddigi rajongókat győzte meg, de új híveket is szerzett, így nem csoda, hogy a Helikon Kiadó (végre!) rászánta magát, hogy az Egy polgár vallomásainak eredeti, csonkítatlan változatát piacra dobja.
Kérdezhetnénk, hogy mi tartott ennyi ideig, hiszen az idegen nyelvű Márai-kiadások között is volt olyan – történetesen az olasz – ami az eredeti és teljes művet tette az olvasók elé (a többi idegen nyelvű kiadás a csonka verzió szerint készült). Senki nem gondolhatja/gondolhatta, hogy a cenzúrázott verzió tükrözi az író szándékait, hiszen a szövegamputációra azért került sor, mert Stumpf György katolikus pap, Márai egykori tanítója – igazolva Márai Sándor lesújtó véleményét – pert indított az író ellen, s eredeti szándéka szerint nem kevesebbet akart elérni, mint a kinyomtatott mű bezúzását! (Horger Antal mellett még egy figura, akinek nevét „negatív teljesítménye” miatt jegyzi meg az utókor!) A per végül kétezer pengős bírsággal zárult – a pénz mindig jól jön, mi?! –, de gyanítható, hogy volt valamiféle háttéralku, ami arra késztette Márait, hogy szigorú öncenzorként megszelídítse a korszak botránykönyvét. Márai – nyilván a további pereket elkerülendő – nem finomkodott sokat, hiszen a könyvből – az eredeti szerkezetet is megrongálva – háromfejezetnyi szöveg tűnt el. Szóval, igazuk volt azoknak, akik úgy érezték, hogy a szöveg szerkezete/felépítése kívánni valót hagy maga után. Az új kiadásban, mint arra Kovács Zoltán Attila felhívta a figyelmet, visszakerültek az író nagyanyjáról szóló részek ugyanúgy, mint a kassai premontrei gimnázium fiúközösségének életére vonatkozó – még ma is meglepően őszintének ható – bekezdések.
Lehet, hogy új szöveg tükrében újra kell értékelnünk Márai Sándor főművét? Lehet, hogy lesznek, akik emiatt elpártolnak, s Márait közelebbről megismerik az eddig ódzkodók?
Arra azért kíváncsian várhatunk, hogy mit szólnak/lépnek az idegen nyelvű fordítók, a külföldi kiadók!
