A reptéren fülledt meleg, hajnali zápor után vagyunk. A 777-es Boeing négyszáz utasát három mogorva tisztviselő lépteti be.
Másfél órát állunk sorban, mire a savanyú képű hölgyhöz jutunk, szédülök a fáradtságtól. Magyarul sem tudnék mondani egyetlen értelmes mondatot sem, angolul főleg hallgatok: Gabronca inkább formában van. Hősiesen magyarázza a kisasszonynak, mi célból érkeztünk az országba, meddig maradunk (ötödszöri visszakérdezés után azért az ő türelmén is hajszálrepedések keletkeznek), hol fogunk megszállni. Pikírt képpel nyomom a hivatalnok kezébe a szerződésünket, semmivel sem kedvesebben forgatja, tényleg nem megy vele sokra, magyarul van. Ő nem beszél angolul, mutat rám végül, mikor már nem tud másba belekötni, de igen, válaszol helyettem hős kollégám, akkor miért nem szólal meg?
És még előttünk a vám, egy négytagú családdal packázik épp a határőr. Mennyi készpénz van önöknél, hangzik a kérdés, a családfő (kétméteres, afroamerikai negyvenes) kedélyesen válaszol, olyan hatszáz dollár, nem körülbelül kérdeztem, válaszol a határőr (kétméteres, afroamerikai negyvenes hatalmas lőfegyverrel). A levegő érezhetően hűl. A családfő bankjegyenként leszámol 768 dollárt a pultra.
147 USD 27 centtel lépek Trinidad területére. Rövid, célratörő válaszokat adok minden kérdésre. Majdnem tisztelgek is, de szerencsére mégsem.
Trinidadi mozaikok – nagy alma
Útikönyvek és térképek kedvezményesen:
