A folkMAGazin őszi számának borítójáról idős, balmazújvárosi parasztember tekint a potenciális olvasóra, a hátulsó borítóról pedig egy kecskeméti juhász. Kunkovács László két fotóját öt év és negyvennél több oldalnyi írás és kép választja el egymástól.
A lap – mi mást tehetne? – szomorú kötelességének tesz eleget azzal, hogy megemlékezik Halmos Béla hirtelenségében is megrendítő haláláról. „Várom a telefonját vasárnap délután, hogy mikor érkezik, aztán hétfőn is. – Semmi! – Üzenetrögzítőjén naponta hagyok neki üzenetet. – Nem hív vissza, pedig Béla pontos és udvarias ember, mindig vissza szokott hívni. Már lemondtam róla. Közös barátunk szerint, aki még a hét végén beszélt vele, hirtelen sok dolga akadt, hivatalos, családi, meg egyéb, azt kell intéznie.” – írja Nagymarosy András, a gyászhír érkezése előtti napokról.
Muszka Sándor erdélyi költő Sanyi bá’ című prózakötetét az Ulpius-ház Könyvkiadó adta ki Magyarországon. A Csíkszszépvizen élő szerző nem csak a kötetről, de az otthonról is mesél, s közben kihallik, hogy mi az, ami mifelénk egy kicsit más: „Ami megvan, s ami engem, mint városból jövőt megfogott, nem más, mint az emberek közötti összetartás. Szépvizen nem vagy egyedül. Amikor odaköltöztem, akkor még nem volt munkám, s kérdeztem a szomszédoktól. »Te, szomszéd, volt-e olyan, hogy valaki éhen halt a faluban?« Azt mondta: »Ilyenre még a nagyapám sem emlékezik!«. Amikor beköltöztem és kanalizálást csináltunk, látták, hogy én, a városi gyerek próbálok ásni[…] nem telt belé tíz perc és a környező szomszédok csákánnyal, lapáttal ott voltak körülöttem, s hányták a földet. Szerintem ilyen sehol nincs a világon. Ha bajod van, éjjel háromkor bármelyik szomszédnak lehet szólni, megkérdezik azt is van-e még pityókád, tojásod. Szerintem Pesten még mások szeme láttára is éhen lehet dögleni…”
Kóka Rozália mese-rovatában Mátyás király bukkan fel, Fehér Anikó pedig egy norvégiai folkfesztiválról mesél, folytatódik a „Széki dekameron” is, melyben Kocsis Rózsi mesél életéről.
A MAGtár rovat Rafi Lajos bádogos cigány költő versei közül szemezget.
„…Múltam süket jelenjén átpeng
Zord telek harcos nyomora.
A szél fúj és önmagát fújja
az elmúlás pora.”
A gasztronómiai részben most a savanyúságok kerültek terítékre, sorjáznak egymás után a téli és nyári kovászos uborkák, ráadásnak a savanyú káposztához is vannak olyan receptek, melyeket akár egy garzonban is használhatunk.
Agócs Gergely anyanyelvünk eróziójáról szóló színes, ízes (de nem lekváros) előadásának első része megérdemelné, hogy sokan olvassák, s aztán vitázzanak róla naphosszat, s jó borocska mellett még azután is.
