A hatvanas évek nekem egy varázslatos, különös korszak. Sóvárogva nézegetem szüleim fotóit, akik ebben az évtizedben voltak fiatalok. Szűnni nem akaró kíváncsisággal hallgatom az akkori zenéket, nézem a ruhákat, próbálom elképzelni az életérzést. Egy korszak, amin nem fog az idő. (Béres Kriszta írása Murakami Haruki Norvég erdő című írása kapcsán)
Számomra a szabadságvágy, a lázadás és az önkifejezés korszaka. Természetesen voltak túlzásai is, de a kor előadóinak, hírességeinek többsége még ma is eleven. Hiába nincsenek köztünk néhányan régóta, fiatalok és „lélekfiatalok” millióinak példaképei.
Egy különös szerző különös könyvét ajánlom. Murakami Haruki Japánban nőtt fel, de komoly érdeklődést mutatott a nyugati irodalom és kultúra iránt. Kurt Vonnegut, a Beatles, Nat King Cole, Elvis Presley és a jazz nagy hatással volt rá. A zene iránti rajongásból még egy jazz-kávézót is működtetett Japánban. A kötet címe mégis a legendás Beatles dalt idézi. 1987-ben írta a regényt, miután bejárta Európát és Amerikát. Ha már Beatles, akkor természetesen a 60-as évek. Múltidézés multikulturális szemmel. Egy más kultúrában felnövő fiatal érzelmes visszaemlékezése és életérzése a legendás korszakról és a saját egyetemista éveiről. Keserédes történet fiatalságról, barátságról, az első szexről, életről és halálról, lázadásról és mindarról, aminek megtapasztalása szükséges a felnőtté váláshoz. Egészen más, mint az erről időszakról szóló hasonló könyvek. Más, mert a szerzője keleti. Elgondolkodtató, hogy a beatkorszak még a távoli keleten is milyen hatást gyakorolt emberek életére és gondolkodásmódjára.
A regényt olvasva magam előtt látom, amint John Lennon a fehér zongoránál az Imagine-t énekli, miközben Yoko Ono a spalettákat nyitja a sötét házban.
