Archív

Bakó Fegya soXor fél – 24

„Arra vagytok kíváncsiak, hogy kivel baszok?” – válogatás egy ex-rádióriporter emlékcserepeiből

127 Diszkréció

A dél-budai bőr- és nemibeteggondozóban egymás mellett gunnyasztva várt a sorára egy basszusgitáros és egy dobos, amikor belépett az országosan ismert rockénekes. Meglátva a kollégákat ekként köszönt:

– Kováts Mari?

A ritmusszekció két összeszokott muzsikusa egyszerre bólintott.

128 K.Gy. kiegészítése

A dobos és a basszer épp lépne be a dél-budai bőr- és nemibeteggondozóba, mikor az ajtóban szembetalálkoznak Kováts Marival.

– Hát te? – kérdik a fijjúk.

– A fülészeten voltam – mongya a Mari. – És ti?

– Mi meg hoztuk a fülbevalóidat – mongyák a fijjúk.

(kössz, Gyuri!)

129 H.C.

Jóska aznap Fertődön majd belehalt a próbába. Mindenki másnapos volt. Pontatlan. Lusta. Rádásul A herczegh is ott ült végig. Miután Jóska egy intéssel elzavarta a muzsikusait, E.M., A herczegh odalépett hozzá. Kezében valami kotta.

– Mester – szólt – A fő művem!

Na, még ez is…

– Perc türelmét, fennség.

Átfutotta az első lapot: annyira nem is rossz. Lapozott, nézte a kottát: egészen elviselhető. A muzsikusaira gondolt, a családjukra, majd szólt:

– Fennség, ez zseniális! – óvatosan megtörölte gyöngyöző homlokát. – Holnap próbálni kezdjük.

Aztán majd lesz valahogy.

Még barokk volt kicsit. A többi Esterházy Péternél.

130 Őszintén

A színész (férfi) meg a riporter (nő) a Margit szigeten andalogtak. Egyszer csak összefonódott a kezük. A színész (férfi) rásóhajtott a riporterre (nő):

– Be kár, hogy nem vagy fiú.

Ennek harminc éve már. Máig barátok.

131 Három liba

A leglátottabb három riporterhölgy angyalkodik valami rádióműsorban. Persze szalagra. Nagy színész a vendégük. Az édesapja felől kérdezik:

– A helyzet méltatlan hozzá, hogy apámról beszéljek.

Eztán a nemi identitása kerül szóba.

– Arra vagytok kíváncsiak, hogy kivel baszok?

A kvaterkázás valahogy nem került adásba.

133 Díszlet

Csodásan játssza Shakespeare leggonoszabb figuráját. Nézem és utálom. Aztán megköszönöm neki, hogy ilyen genya is tud lenni.

A díszlet, a színpad minden eleme le-föl mozgatható. Láttam már nem működni ezt a masinériát.

Kérdem, zűr esetére van-e B terv. Bólint:

– Kihisztizem.

134 Csalódás

Több, mit négy évig voltam szerelmes Belé. Pontosan olyan volt, mint az első szerelmem, akivel 1970. november 5-én láttuk Őt a Puskin moziban, Szabó István filmjében. Negyvenkilenc hónap múltán a Magyar Televízió stúdiójában alig vártam, hogy bemutatkozhassam Neki. Köszönés helyett kiabált. Hisztizett. Elviselhetetlen volt. Összenéztünk a kameramanokkal. Nagyot rántottam a vállamon. Pedig bőgni szerettem volna.

A szerzővel készült Librarius riport: Ex rádióriporter akasztotta fel magát a Nagykörúton

A szerzővel készült tévériport: ATV

FOTÓ: Robodesign

Könyvek a médiáról az Írók Boltjából:

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top