Archív

Az élet ajándék: meghalt Maria de Villota

Péntek reggel holtan találták sevillai szállodai szobájában Maria de Villota spanyol autóversenyzőnőt, aki így tragikus módon csak másfél évvel élte túl, hogy a Marussia F1-es csapat tesztpilótájaként elvesztette fél szemét. (Méhes Károly Forma-1-es mesék blogja)

Maria de Villota

Fotó: rtve.es

A 33 éves pilótanő apja, Emilio de Villota 1976-1982 között próbálkozott a Forma-1-gyel, és bár indult néhány versenyen, de csak bérbe vett autókra tett szert, így nem csoda, hogy legtöbbször az időmérőkön sem nem jutott túl, illetve egyetlen pontot sem szerzett.

Lánya, az 1980-ben született Maria először akkor került a nemzetközi figyelem rivaldájába, amikor 2012 márciusában a Marussia istálló tesztpilótaként szerződtette. Akkor így nyilatkozott:

– Fantasztikus lehetőség számomra, hogy egy F1-es csapat közelében dolgozhatok, bizonyára nagy lökést jelent a karrierem számára. Együtt fogok utazni a csapattal, figyelem a működésüket, és bízom benne, hogy a segítségükkel egyszer Forma-1-es versenyző válhat belőlem.

Erre, valljuk meg, az akkor 32 éves hölgynek nem sok esélye volt, de még ez is elúszott, amikor néhány hónappal később, júliusban Duxfordban, egy egyenes vonalú, repülőgép-pályán végrehajtott teszt befejeztével érthetetlen okból nekihajtott a csapatkamion leeresztett ajtajának. A baleset kis híján végzetes lett, végül az életét ugyan megmentették, de sérült jobb szemét el kellett távolítani – ami egyértelműen versenyzői pályájának végét jelentette. Ennek ellenére Maria de Villota nagy akaraterőről téve bizonyságot hamar rehabilitálódott, visszatért, szemén „divatos”, különböző színű keresztpántokat viselve – és aktív szerepet vállalt a Nemzetközi Autósportszövetség, a FIA biztonságért folytatott kampányában. Halála, ami a jelek szerint fiatal kora ellenére természetes halálnak minősíthető, néhány nappal önéletrajza megjelenése előtt következett be. Ezt a címet adta neki: Az élet ajándék.

Kedvezményes könyvek sportról

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top