Uram, megkérhetném, hogy verje be ezt a szöget a falba? – válaszok

Törökországból, a Dél-Afrikai Köztársaságból, Bahreinből – [Nógrádi Gábor írásai]

Törökország

– Efendi, megkérhetném, hogy verje be ezt a szöget a falba?

– Nincs és nem is lehet számomra nagyobb öröm, asszony, mint hogy szívességet tegyek neked és családodnak. S nem csak azon okból teszek neked szívességet mindenkor, mert jó szomszédok élnek együtt a mi házunkban, legyen áldott Allah neve, hanem mert a török a török kezét fogja, míg élete gyertyája el nem lobban.

– Akkor megtennéd, hogy ezt a szöget…

– Nincs ennél semmi természetesebb! Fivér a nővérnek nagyobb dolgokat is megtesz. Egy nemzet, egy lélek. Ámbátor meg kell jegyeznem a segítő szándék kifejezésével, hogy ez a szög nem elég erőteljes. Erős, de ahhoz nem elegendően, hogy az általad mutatott falban megfelelően megkapaszkodjon. Ha tehetek neked egy kedvező javaslatot: erősebb szeg kellene a feladathoz.

– Igen? No, de csak ez van itthon. Gyermekem képét szeretném felakasztani.

– Nagyon jól gondolkozol! Nagyon helyesen! Igazságod kikezdhetetlen: a képet szögre kell felakasztani. Jó anya vagy: mindig látni akarod drága gyermekedet. Csakhogy a képet eme szög el nem bírhatja. Életem tapasztalata, sok szögeknek beverése bizonyíthatja neked tévedhetetlenségemet ebben a kérdéskörben.

– Ó, jaj! Most mit tegyek?

– Semmit, asszony, csak bízzál Allahban és bennem. Azért vagyok a földön, hogy a te álmaidat segíthessem megvalósítani erőm és tehetségem szerint.

– Köszönöm, efendi, mélyen meghajolva. No, de hogyan segíthetsz, ha csak ez a szögem van?

– Neked, asszonyom, neked! Mert nekem, otthon bizony van erősebb szögem is. Fiam, aki Németországban munkában áll, hozott hazafelé olyan amerikai szöget magyarból, amit hét acélból olvasztottak, hétszer edzettek és hétszer éleztek! Nincs az a fal, amibe bele ne csúszna, mint kés a vajba. Nincs az a kép, amit el nem bírna, legyen bár vaskerettel. És mindössze két lírába kerül.

– Ó! Két líra? Az egy liter tej ára!

– Nem fontos. Beverhetem a te szögedet is. De a felelősség nem az enyém!

– Jó, jó… Hozd azt a magyar csodaszöget, efendi! Itt a pénz…

– Jövök, megyek, itt is vagyok… Kérem a kalapácsot!… Egy erős ütés Allah nevében és…! (Magyarul) Básszá meg, Pistuká! Mit ádtál te nekemnek áz en májdnem árány láncomért, e? Hát nem elgorbult! Megollek, te!

Dél-Afrikai Köztársaság

– Buddy, megkérhetném, hogy verje be ezt a szöget a falba? Természetesen megfizetem.

– Hát már hogyne, fehér ember, tisztelt Boss! Verjük, verjük! Mennyiért is?

– Mondja maga!

– Mondjam? Mondom. Kell egy, aki szöget tartja. Kell másik kalapácsolni. Aztán még egy, nézni túloldalt, hogy kijön-e a szög a falból. Mert az tilos. És kell még egy, aki adja az ütemet a munkadalhoz. Ja, meg persze én!

– Hogy mi…?! Öt ember egy szeghez?

– Öt? Ez öt volt? Akkor öt. Ötven rand. Plusz tíz rand nekem szervezni. Na, gyertek csak ide, haverek! Ide, ide szöget verni. Egy, kettő, három, négy. Meg én. Tényleg öt. Kérem a hatvan randot!

– Az eszem megáll! Na, mindegy… Itt a pénzük. Meg a szög és a kalapács.

– Szög és kalapács? Minek?

– Mi az, hogy minek? Hogy akarják beverni a szöget?

– Milyen szöget? Mi nem akarunk szöget verni. Mi nem értünk ahhoz. Halljátok, miket mond a Boss?

– De hát odaadtam a pénzt! Odaadtam a hatvan randot…!

– Persze, hogy ideadta. Nekünk is meg kell élni valamiből. Itt akar maradni? Adja a randot! Nem akarja adni? Menjen el!