Peti bácsi teljesen kiszámíthatatlan, néha nagyon jókedvű, de ha Krisztofel felidegesíti, akkor ordít, hogy megijedek tőle. Csak Krisztofel nem, az nem ijed meg senkitől. Most óra előtt odanyomott a budi mellett a falhoz, oszt dörgölőzött az izémhez. Hideg volt a fal, de jólesett na, még a lábom is kezdett remegni. (Bánhegyi Gábor prózája)
Óóóó, hogy néz mán azokkal a dülledt szemeivel a Vénbarbi, tán azt hiszi, ha szoláriumba szikkasztya magát, akkor majd minden pasinak utána tekeredik a micsodája? Bodorítja a haját is, mer azt ne mondja nekem senki se, hogy ilyen haj magátul van, ezt sütötték, oszt úgy lett. A mellyit is pócoltatja a pusapjával, de a teteje ráncosodik, mer löttyed, hiába teszi magát. Addig jó, amíg csendbe van, mer szörnyen rikácsol. Főleg, ha ideges. Nálunk meg gyakran szokott, mer Márió mindég beszól neki. Ilyeneket kérdez, hogy tudjátok-e gyerekek, miért hullanak le ősszel a fáról a levelek? Azt mongya erre a Márió: hogy nálunk nem hullanak le a fákról a levelek, mer apával már nyáron kivágjuk. Az én apám is folyton kivágta, amíg otthon vót, mindenkinek az apja kivágta, mibül éljünk, mondta apa, másbul nem tudja egy se eltartani a családját, ezt meg anya mondta folyton, miközbe kavarta a lábosba a galuskát. Apa aztán egyszer elment a börtönbe, oszt onnan meg má a macájához ment ki, csak üzent anyának, hogy ne várjá Kati, mer mán nem te kellesz hallod-e! Anyám rítt egy éjszakát, másnap meg hazajött a Gyurival. Aztán meg a Lacival, most meg mán a Jocó az élettársa. A Jocóval jó vót egy darabig, aztán ráijesztett a nővéremre, akinek tavaly elkezdett dudorodni az eleje. Aszonta neki a Jocó, hogy te Klódia gyere mán ide he, hadd nézzem meg, mi dudorodik ottan néked, he! A Klódia meg megijedt, hogy megizéli, aztán azóta nem vette le magárul azt a rózsaszín fölsőt. Nyóc hónapja horgya egyfolytába, mán olyan büdös, hogy a Jocó is csak fintorog a közelibe, nem érti, mi baja a Klódiának, merhogy részeg vót a Jocó, amikor ezt mondta, hol emlékezett mán rá másnap, de ezt a Klódia nem tuggya, folyton takargassa magát. Ettül a Vénbarbitul nem félünk, egyikünk se, mert hiába rikácsol, a végén mindig ő sírja el magát és kiszalad. Ilyenkor gyorsan ki kell nevetnünk magunkat, mert ha feljön Margit néni, attul félni kell. Nem azér, mer ő az igazgatónéni, hanem mert öl a szemivel. A múltkor bevitte magával Máriót az igazgatóiba. Gyön vissza a Márió, mongya, vigyázzatok evvel, mert amilyen puhának tűnik az a párnázott keze, nagyon csattanós a pofonja. Máriónak ezt el lehet hinni, őt az apja minden este megrakja ha már elég részeg, mert fáj az apjának, hogy mán eltemették az annyát. Nem vót az már fiatal, majdnem akkor szülte Máriót, amikor az anyám engem, együtt vótak a kórházba, ha látogatni akarta az anyja a lányát meg az unokáját, akkor csak átszót neki a másik ágyra, he, hogy vagy lányom, mer az anyám meg a Márió anyjának a lánya. Ezen néha suttognak a tanárok, hogy hogy lehet már ilyent. Mér, az ucca végén az Irénnek a gyereke a saját apjátul van, de ez is csak akkor derült ki, amikor vót az első kihallgatás a rablás végett, oszt a bűntársa meg azt mondta, ez az Imre vót a főkolompos, mert még a saját lányát is megcsinálta, hát igaz ez, te Imre, kérdi a rendőr, hát most má úgyis kiderülne, valljá, mert elvégzik rajtad a tesztet a déenessel, oszt hiába tagadol. Na úgyhogy Imre azóta is odavan, mert halmazba rárakták a hat betörés, a nyóc rablás mellé azt is, hogy megcsináta a saját lányát, oszt most azér ül Újhelbe. Tizennégy év, mire kigyön, mán ez a kisgyerek is fát vág majd az erdőbe. Most nem ideges a Vénbarbi, mert dógozat van, nem lehet szólni, de csupa hülyeséget kérdeznek, ki tudja ezeket? De legalább nem jön a Margit néni. A múltkor azt mondja nekem a Margit néni, te Aliz, te, hallom, mán a kocsmába jársz otthol, hát ha én meghallom teróllad, hogy ottan iszol, akkor nagyon megverlek ám téged te Aliz, úgy vigyázzál. Hova menjek vén picsa, valahol lenni kell, oszt ott legalább szórakoztatnak. Lófrájjak az uccán a hidegbe, vagy nézzem, ahogy Jocó csinájja otthon az anyámat, mer naponta legalább ötször csinájják, oszt közbe óbégatnak, gyááá! A kocsmába legalább jó, vannak sokan. Tegnap azt mondta a Rudi, ha beveszem a szájába a micsodáját, egész este ő fizet nekem, oszt közbe markolássza a gatyáját. Óóóó mondom neki Rudi, hát vegye be neked a drága édesanyád, te Rudi, hát ribanc vagyok én? Erre pofon akart vágni, mit válogatok én annyit, egyszer ennek is meg kell lenni, erre pont ő a legjobb. Elszaladtam, de várni kellett az udvaron még egy félórát, amíg Jocó kiordibálja magát. Kicsit énekeltem, azzal eltelt az idő. Szeretek énekelni, Peti bácsi azt mondta, szép alhangom van, vagy valami ilyesmi. Néztem rá, ez is mit akar mán tőlem, de azt mondta, olyan szép mély. Erre megnyugodtam, akkor jó. Peti bácsi teljesen kiszámíthatatlan, néha nagyon jókedvű, de ha Krisztofel felidegesíti, akkor ordít, hogy megijedek tőle. Csak Krisztofel nem, az nem ijed meg senkitől. Most óra előtt odanyomott a budi mellett a falhoz, oszt dörgölőzött az izémhez. Hideg volt a fal, de jólesett na, még a lábom is kezdett remegni. A folyosó végén meg ott őrködtek a Kramcsikok, az Elemér meg a Dezső. A Dezsőt minden év elején elviszik néhány hétre, beállítják a gyógyszerét, mert ha az egyikhez hozzászokik, akkor óra közepén kinyitja az ablakot és kiugrik. A Szintiát meg nagyon meg kell vernem, hiába az unokatesóm, de azt mondta, amíg vártuk Vénbarbit, hogy látta az egészet, oszt elmondja anyámnak, mekkora kurva vagyok. Hát a buszon hazafele kirángatom a tetveket a hajábul, oszt addig pofozom, amég meg nem gondolja, mondtam is neki, tette magát, hogy ki hiszi aztat, de látom a szemén, be van szarva. Hát csak legyen is. Dik! Hát ezt tudom, na, hogy anyámat csináljam meg! „Miért kártékonyak a legyek?” Mér-mér: Hát-mer-le-szar-ják-az-é-telt. Gyáá, hát ezt is tudom! „Hogy védekezünk ellene?” Légy-csa-pó-val!
illusztráció: www.tattoocult.blog.hu
