Szabó megállapításai között találhatóak olyanok is, melyeket a „hivatalos” zenetudomány jó esetben inkább csak nem vesz tudomásul, vagy egyenesen tagad. (Libisch Károly írása Szabó Sándor A zene metafizikája című könyvéről)
Akönyv hátsó oldaláról:
“2011-et írunk, a tudomány, a tudás és a tudatlanság korát éljük egyszerre, és néha különös arra gondolni, hogy mennyi minden van a világban, amiről évszázadok óta nem vagyunk képesek többet megtudni.Sok ilyen jelenség van körülöttünk, ezek egyike a muzsika.Ősidők óta misztérium lengi körül, és továbbra is megválaszolatlan a kezdetektől fogva fennálló kérdés: honnan való a zene, hogyan és miért kapta a zenei érzékenységet az emberi lény.Megpróbálkoztak filozófusok, zeneesztéták és megannyi bölcselkedő ember a téma kifejtésével, de egy ponton valahol mindannyian megálltak. Mintha vártak volna valamire, ami új gondolati irányt ad. A tudomány számára a zene nem fontos, így egyik ága sem fog energiát, figyelmet szentelni a kérdésnek. A kutatók kutatják az anyagi világot, a muzsikusok muzsikálnak, a komponisták komponálnak, a filozófusok filozofálnak, a zeneesztéták körbe – körbe járnak és egymás mondatait idézgetik, a zene meg csak teszi a dolgát. Mi pedig élvezzük….”
Szabó Sándor gitáros egyik, már nem is a legfrissebb lemezének bemutatása közben jutott eszembe, hogy mintegy 2 éve megjelent egy zeneifilozófiai könyve, melyet akkor, munkahelylakásországrészváltási bajaim miatt még nem olvastam el. Félretettem tehát a zenét (csak elhalasztottam az ismertetését!), hogy belehelyezkedjek egy általam több mint 30 éve nagyrabecsült muzsikus első zeneelméleti kötetének gondolatvilágába.
Szabó elméleteiből valamicskét (nem túl gyakori) előadásaiból, személyes beszélgetések által is ismerhettünk, továbbá olvashattuk cikkeit, kritikáit különféle fórumokon, de összefoglalva, tudományos igénnyel rendszerezett gondolatokkal ez a könyv az első – s reményeim szerint nem az utolsó – jelentkezése. A Püski kiadónál megjelent 200-oldalas, puhafedelű kiadvány kérdésfelvetései alapján akár népszerűségi listára is felekrülhetett volna a könyv, de – meglátásom szerint! – inkább a csendes közöny övezi. Talán azért, mert sem a szakma, sem a közönség nem igazán tud a létezéséről.
Az Előszó-t követő Bevezető gondolatok, A zene értelme a világban és A zene mint univerzális közvetítő médium című fejezetek a mű gondolatiságának filozófiai előkészítését hivatottak megtenni. Aránylag nehezebb olvasmány, összességében Rudolf Steiner és Hamvas Béla munkásságára hivatkozásokkal. Ezek azok a részek, melyeket többször kell elolvasni, hogy a későbbiek tiszta, logikus gondolatfűzéseit a szerző szempontjai szerint IS(!) átgondolhassuk.
A zene metafizikája-fejezettől a könyv már a laikusoknak is közérthető. A szerző problémafelvetései logikusak, lehetséges válaszai egzaktul megfogalmazottak. S mivel a zeneesztétika és társtudományai filozófiai alapjaikban nem egységesen határozzák meg kiindulási alapjaik egy részét, továbbá a végkövetkeztetésekhez sem azonos utat járnak be, a végeredményekben, a végkövetkeztetésekben is különféle eredményekre juthatnak! (Én magam is legalább 5 esztétikai irányzatot fogadok el úgy, hogy abból csak 2-nek kérdőjelezem meg már az alapfeltevéseit is! – de ez egy más dolog.) Tehát sorban: A zene lelki hatásmechanizmusa, Absztrakció a zenében, A hangesztétikáról, A „zenelény” inkarnációja, Szertatás a zenében, zene a szertartásban, Az improvizáció természetéről, A zenei entrópia, A zene mint csomagoló és stratégiai eszköz, Az elektronikus zene kora és végül a Milyen globális háttérben él a zene című fejezetek a zenét NEM HÁTTÉRKÉNT FOGYASZTÓ hallgatók – illetve az akusztikus környezetszennyezést felfogó és elítélő természetvédők, humanisták – kérdésfeltevései is lehetnének! Bárkié, aki nem CSAK hallgat, hanem lélekkel befogad is. A válaszokat pedig érthető nyelvezettel a zenét belülről élő muzsikus, számomra hiteles, gondolkodó ember: Szabó Sándor – akusztikus gitárokon improvizatív kamarazenét és dzsezt játszó muszikus – adja.
A könyv tartalmaz egy majd 50-oldalas függeléket is: Természeti analógiákon alapuló összhanzattan címen, melyben a zeneelméleti hivatkozások egy részét – ábrákkal és táblázatokkal is érthetőbbé téve – összefoglalva, áttekinthető formában tálalja elénk a szerző!
Bevallom, én a szerző 1-2 gondolatával vitatkoznék, de recenzensként ez most nem feladatom. Mert valljuk be azért, a Szabó megállapításai között találhatóak olyanok is, melyeket a „hivatalos” zenetudomány jó esetben inkább csak nem vesz tudomásul, vagy egyenesen tagad. Én mindenesetre tisztelem a szerző bátorságát abban, hogy a kérdésfelvetéseiben nem áll meg a tudományos feldolgozás jelenkori határainál! Mert továbbgoldolni késztet dolgokat.
Még a – szerintem általa részben félreértelmezett! – materialista világnézet híveinek is…
Szerző: Szabó Sándor
Cím: A zene metafizikája
Kiadó: Püski
Évszám: 2011.
Formátum: 200 oldal<A4, fényes papírkütés
