A cenzúrázottsága miatt is nagy visszhangot kiváltó „Tetszélet, tetszpornó, tetszhalál” kiállítás és a hozzá kapcsolódó katalógus megjelenése után Nagy Kriszta Tereskovát faggattuk a szabadságról, harcról, alkotásról… (Grozdits Hahó interjúja)
– Drága Művésznő, az Ön esetében az Ember és a Művész – ha úgy jobban tetszik a hétköznapi élet és a művészet – mennyire hozható fedésbe egymással, vagy éppen mennyire különíthető el?
– Először is kérem, ne szólítson művésznőnek, nem vagyok színésznő, sem énekesnő. Festőművész vagyok. A kérdésére a válaszom, hogy magamat idézzem: az életem a művészetem a művészetem az életem…
– A kulturális és a művészeti élet romjai között eltévedt/elképedt ellenállók keresik az utat… mintha valami időgépben ülnénk. A mostani helyzet letargiát okoz, vagy éppen inspirálja Önt?
– Nem is tudom, tényleg nem, hogy sírjak vagy nevessek, hogy letargiába zuhannék vagy inspirálna? Azt hiszem is-is. Megijeszt a helyzet, a tiltások, a fölső irányítás, a gerjedő harag, és nevetségesnek tartom, ha a kommunikáció ilyen határtalan áramlása mellett valaki komolyan gondolja, hogy cenzúrázni tud, tiltani és betiltani. Azt hiszem, hogy a kádári módszerek az internet korában nem válnak be: kicsit könnyebb egy írógépet elvenni és nyomdákat felszámolni, mint a világhálót kikapcsolni. De semmiképp nem tartom veszélytelennek a helyzetet! Nem bagatellizálnék, és nem tudok önfeledten kacagni az átlátszó önmagát leleplező hazugságokon sem, amik éppen a saját bőrömet hasogatják. És inspirálnak, persze, szabadságharcos vagyok, felveszem a kesztyűt, már körvonalazódnak a következő műveim, hiszem az életem a művészetem.
Sárga halálpillangó – kettős kép, mészkő, akril, 140x280x4 cm
– Amit és ahogy Ön alkot, az sokak számára provokáció! (Azt gondolom, a provokáció attól fontos, hogy mindenképpen állásfoglalásra – benső rendrakásra – késztet.) Akar Ön provokálni, vagy ez nem is szempont az alkotói folyamatok során?
– Hirtelen nem tudom, mit jelent a provokáció! Az Idegen szavak szótára szerint „kihívó magatartás”. Provokálni, tehát kihívni. Igen, én kihívom, magam ellen a sorsot, kihívom párbajra azokat, akik megsértettek. Kihívom a befordult ostoba hipnózisukból az embereket, felrázom őket a hazugságaikból, az önáltatásaikból, megmérettetek, harcolok azért hogy előbbre vigyem az ember ügyét az Istenhez való hasonlatosságban.
Halál – élet – halál – kettős kép, mészkő, akril, 140x280x4 cm
– Mert ez a művész(et) feladata? Nem vágyódik néha a birkák akolmelege és a vásári giccspingálók álalázata után?
– Igen, ez a művészet feladata. A birkák akol melege riaszt, de alázatra törekszem.
Mária – kettős kép, mészkő, akril, 140x280x4 cm
– Fel tudná idézni életének/művészetének azt a periódusát, a ráébredésnek azt a momentumát, amikor a saját teste, női mivolta, szexuális energiái hangsúlyt kaptak művészetében? Zsigeri parancsról, vagy inkább tudatos döntésről szól a test – egyeseknek rémületes, másoknak felszabadító – felvállalása?
– Azt hiszem tudatos volt: a képzőművészetet nagyon szűk körben fogyasztották, amikor megcsináltam az óriásplakátomat, s a reklámok módszeréből tanulva, a női testet használtam a figyelem felkeltésére. A kortárs művészetnek csináltam reklámot olyan módon épp, ahogyan mobiltelefonokat , autókat árultak a piacon. Miközben gyűlöletesnek tartottam a nők szexuális tárgyként való használatát, ennek metódusnak a paródiájával azt a hatást akartam elérni, mint azok akik ezt komolyan veszik.
Kék halálpillangó – kettős kép, mészkő, akril, 140x280x4 cm
– Ön szerint mit értenek pornográfián azok, akik ezzel támadják a művészetét? És miként határozná meg Ön a pornográfia szó jelentését? (Nem feltétlenül csak szexuális értelemben!)
– Nézzük csak megint a szótár szerint: a nemiséget hangsúlyozó, az érzékiséget felajzó parázna mozi, fénykép, írás, rajz. Tehát a pornó az, amikor nem szerelmeskedsz, amikor nem a szeretet és a szerelem a forrása két ember együttlétének, hanem, az élvezet keresése, a pénz keresése. Pornó az, amikor a testemet érzékiséget felajzó módon ábrázolom, valamiért ami nem szeretet köré fonódik, figyelem felkeltésre, pénzkeresésre… Igen, pontosan ez történik bizonyos műveimben. Aki ezt állítja, jó úton jár, csak éppen az ellenkező irányban halad! Aki olyan ostoba, hogy ezt valódi pornónak tartja, arra fütyülök! Nem azokkal az emberekkel kommunikálok, akik ostobák, csakis az értőkkel, az éberekkel. Használom a metódust ahol a nő szexuális tárgy, újból és újból, mert a társadalom nem un rá! Újból és újból előkerül a prostitualizálódás, a pornográfia, és fokozódik a – ma mindenki számára elérhető – pornográfia. Akkor is zúdul ránk, amikor nem szeretnénk, ezért foglakozom vele. Azok, akik múzeumigazgatók és pornográfnak tartják a műveimet, és nem tudják a művészettörténet folyásába beágyazni a gondolataimat, újszerűnek és felháborítónak tartják. Egyszerűen magukat nevetségessé tévő hazugok…
