„Semmi közünk ehhez, öregem!” Bakos András krimikritikája Georges Simenon: Az elátkozott hajó című könyvéről.
„Semmi közünk ehhez, öregem!” – mondja Petersen kapitány, a hajóján beteljesedett emberi tragédiát bámulva, és Georges Simenon krimijének olvasója ugyanezt érezheti mindvégig. Nyugodtan szemlélődhet, nem akarják a kelleténél jobban beavatni, sem elkápráztatni valami rettenetes történettel. Simenon szemlátomást ezzel vívta ki a szépirodalom jeleseinek a kötet elején is olvasható bókjait; gazdaságos, puritán, földhöz ragadt történet ez, eredeti színekkel, el lehet képzelni, de akkor nem filmként, inkább színházi előadásként. A hajó elátkozottságát sem kell misztikus értelemben venni. Egy ekkora hajó magától megy. Ezertonnás, tőkehalszagú gőzös, amely rakományt és utasokat is visz a Norvég-tengeren, a kapitány törődhet eleget az utasaival. Az első útjára jelentkező harmadtiszt berúgott és másnapos, rakodás közben leszakad egy daru terhe, eltűnik egy utas, akit indulás óta senki sem látott, aztán jön a gyilkosság, a lopás, valamint vihar közben egy vaskos kötélvég lecsapódva eltöri a fedélzeten utazó lapp kulcscsontját, aki eszeveszetten ordít, megnyugtatni sem tudják. Petersen kapitány a némettel és az angollal simán boldogul, és a francia újságot is el tudja olvasni szótárral, de a lapp nyelvet nem érti, és vele együtt senki a hajón, a morfium pedig elfogyott, mert… A lappnak nincs neve, mint ahogy a hajót üzembiztosan működtető matrózoknak sincs, a börtöntöltelék fűtőt kivéve, ebből az valószínűsíthető, hogy előbbieknek a történetben nem is lesz fontos szerepük, utóbbinak viszont lehet. A hidegnek éppen annyi, hogy aki a vízbe esik – vagy épp ugrik – azzal már nem nagyon kell foglalkozni, úgyis pillanatok alatt megfagy. Ennyi egzotikum tökéletesen elég az olvasónak, aki nem csak a bűneset szálaival lehet elfoglalva, ugyanilyen izgalmas feladat kideríteni azt is, mikor játszódhat ez a történet, a hajó ugyanis mintha az időtlenségben lebegne.
Évszám nincs, a fedélzetre zuhanó traktorból, a kikötőkben árut hozó kamionokból, a telegráf és a telefon használatából, a kokain és a heroin jelenlétéből, az utasok érintkezésére jellemző hamvas burzsoá internacionalizmusból arra lehet következtetni, ez a huszadik század eleje. A gőzhajókat csak a huszadik század második felétől váltották fel a dízel üzeműek, az első bejegyzett blues-zenemű – a hajó egyik utasa új zenének nevezi, a tangóhoz képest – 1912-ből való. Szó esik Pétervárról, és Oroszországot említenek, de közben szovjethatalmat is, amellyel nincs kiadatási megállapodás. Szentpétervárt 1914-től 1924-ig nevezték Petrográdnak, azután Leningrád volt, a Szovjetunió pedig 1922-től nevezte így magát hivatalosan. A krimi tehát a húszas évek elején játszódik.
Annyi még talán elmondható a történet leleplezése nélkül, hogy Petersen kapitány, akiről a legtöbbet tudjuk meg, nem egy Ahab típusú jellem, hanem egyszerű, evangélikus neveltetésű lélek, feleséggel, családdal. Igaz, előfordult, hogy amikor mulatságot rendeztek az utasok, ő is más kabinjában ébred, de ilyenkor lapp fajátékot visz a gyerekeinek. A halott látványa nem rettenti el, próbálja kideríteni, mi történt, a tengeribetegségtől szenvedő nyomozó helyett, de az ügy nagyrészt megoldja magát – és épp ettől érdekes.
Georges Simenon: Az elátkozott hajó.
Agave Könyvek,
Fordította: Barta Tamás.
2280 forint.
