Ebben a könyvben semmi sem az, aminek látszik. Pénzt találni nem szerencse, a fekete macska nem baljóslatú. (Mészöly Ági kritikája Neil Gaiman Óceán az út végén című könyvéről)
Ha egy szerző elér egy bizonyos nívót – hírnevet, elismertséget – sok mindent könnyen elhiszünk neki. Neil Gaiman évek óta mesternek számít, remek könyvekkel indított és még jobbakkal folytatta, alapjában írt felül mindent, amit minőségi fantasynek gondolunk Tolkien óta.
Legújabb regénye, az Óceán az út végén. A történet visszaemlékezésként indul, elbeszélője egy középkorú művészember, aki, maga sem tudja, hogyan, visszakeveredik gyermekkorának helyszínére. Egyáltalán-nem-véletlen eltévedésének célja egy furcsa tanyaház, ahol három furcsa nő lakott és – többé-kevésbé – lakik, azóta is. A férfiben a látogatás során egyre több emlék sejlik fel, s az emlékekkel együtt kibomlik előttünk egy mély értelmű, kozmikus történet. Gyermekkorának néhány napját idézi fel, azt a néhány napot, amely – bár mélyen eltemetett magában mindent a történtekről – alapvetően meghatározza életét, pályáját.
Ebben a könyvben semmi sem az, aminek látszik. Pénzt találni nem szerencse, a fekete macska nem baljóslatú. Minden szereplő több önmagánál, valami magasabb, esetleg alacsonyabb rendű erőt képvisel. A tanyaház lakói egy régi, elveszett világ képviselői, nagy hatalmú, Moirákhoz hasonlatos titokzatos és bölcs lelkek. A főhősben, a szerencsétlen-könyvmoly kisfiúban is ott rejlik a hős, aki, ha legyőzni nem is képes a világra támadó rémeket, legalább ellenáll nekik.
Az álmosan hétköznapi angol kisvárosba beszivárog a gonosz. Nem is gonosz, csak valami Más, Máshonnan. Látszólag jót tesz: teljesíti az emberek vágyait, de ezzel romlásba dönti őket. A Hempstock-tanya asszonyainak ez csak csínytevés, könnyedén megakadályozhatnák az ártó démon ténykedését, ha a dologba nem keveredne bele a Fiú, s rajta keresztül nem találna átjárót világunkba az ismeretlen.
A történetről többet elmondani bűn lenne, s csak elrontaná az olvasó örömét. Pedig egyébiránt elégedetten dőlhet hátra minden rajongó a könyv végén: pontosan azt kapta, amit egy Neil Gaiman opustól várni lehetett: szívbe markoló modern mítoszt mesterien megírva. Precíz karakterekkel, finoman adagolt filozófiával, professzionális történetszövéssel, ahogy azt kell.
Mégis azt érzem, hogy valami, egy cseppet, talán, mégsem klappol. Hogy jó ez a könyv, mégis könnyebb felállni mellőle egy kávéra vagy letenni az éjjeliszekrényre, hogy holnap folytatom, mint az eddigi Gaiman-történeteket. És naná, hogy a mester magasra tette magának a mércét, és nem lehet évente olyan remekműveket, mint a Csillagpor vagy az Amerikai Istenek, de valahogy én mégis többet, meghökkentőbbet, különlegesebbet vártam. Az Óceán az út végén egy jól megírt, ötletes fantasy, egy méltán ünnepelt szerző munkája. Csalódást nem okoz, legfeljebb valamivel kisebb az ujjongás.
Mert Neil Gaimannak elhisszük, el akarjuk hinni, hogy az a tó ott kert végében, az az óceán.
Neil Gaiman angl nyelven elérhető könyvei.
Neil Gaiman: Óceán az út végén
Fordította: Pék Zoltán
Agave Kiadó, 2013,
178 oldal,
2880 Ft
