Ez a nap más, mint a többi, részint a delfinárium, részint az Amerikai Lány szülinapja miatt. Tortázunk a kardszárnyú delfinek medencéje mellett… – Mészöly Ági riportja európai körútjáról.
Rég lejárt a konvencionális nyaralások divatja. Adrenalin kell, mindenáron; megyünk vad vizekre, hófödte hegycsúcsokra – pedig az izgalmak a legmegszokottabb helyeken is megszerezhetők. Csak vigyünk magunkkal hat kamaszt.
A cél, hogy – ha már átrepültek az óceánon -, minél többet lássanak a Vén Kontinensből az amerikai kuzinok. A terv grandiózus: 18 nap, 3900 kilométer, 5 állomás. Hat kölök, négy saját, és a két unokatesó, akiket eddig csak fényképen láttunk. Sátrak, matracok, szemöldökcsipesz, fájdalomcsillapító; mi kellhet még?
III. A víz azúr
Kabócák, nem csak G-dúrban, de nagyon hangosan. Reggeltől késő estig. Zúgják, harsogják: ez itt a Cote d’ Azur. Estefelé becsatlakoznak a békák is, a kemping melletti patakban laknak, béka van otthon a szomszéd kerti tavában is, bár nem ennyi.
Hat éjszakát szándékozunk eltölteni ebben a kempingben. Tiszta, csinos, medencés, árnyékos, a part közel és a város sincsen messze. És nincs messze Juan les Pins sem, Amit Mindenképpen Meg Kell Újra Nézni. Többek között ezért találtuk ki az egész utat, meg kell mutatnunk a Kuzinoknak Franciaországot, ami nekünk leginkább Juan les Pins, a csodaország – régebben mindenféle munkák miatt Apa minden évben hónapokat töltött itt, mi meg jöttünk vele, az asszony meg a család kövesse az ő urát, főleg ha az a Riviérára megy.
Veszélyes, ha a kedvenc helyeidre viszel valakit. Elkerülhetetlenül nem érti. Miért pont ez a part, miért pont ez a park? Ebbe a szökőkútba esett bele a Lány, amikor három éves volt. Ez alatt a fa alatt laktak régen a gyíkok. Itt fogott életében először halat a Középső. Ezt a pavilont hívta Királyfi Házának a Nagy kétévesen. Pontosan itt hisztizett huszonöt percet a Legkisebb, amikor ő akarta kinyitni a játszótér kapuját.
A kuzinok meg nem értik. És ebből valahogy kényelmetlenségek vannak, apró sértődések. Szerintetek nem nagyszerű, mekkorát nőttek ezek a pálmafák? Anya, nem is figyelnek. Nem is tetszik nekik.
Az első nap kész katasztrófa.
Ráadásul kényelmetlenség egyébként is van, a sátor meleg, a matrac kemény, az Amerikai Fiú kicsit elkeseredett.
Második nap biztosra akarunk menni. Cap d’ Antibes, az Antibes-i Fok, persze, kedvenc hely ez is, de lehetetlen, hogy ettől ne ájuljanak el. Hófehér mészkősziklák, lent háborog a tenger, a horizonton a végtelenség, és a kis titkos strand a píneafenyők alatt. Persze négy kilométert kell gyalogolni odáig, de a gyaloglás nem nagy faxni. Negyven fokban egy kicsit. De mindenképpen megéri: míg a strandokon lépni sem lehet a törölközőkön ejtőző turistáktól, itt csak helyiek vannak. És sziklák, ahonnan ugrálhat, aki mer.
Természetesen mindenki mer. Hogy a nagyok, az persze rendben, de a Kicsikről nem gondoltam volna. Persze, mert már nem igazán kicsik; öt éve, amikor utoljára erre jártunk, még ők könyörögtek nekem, Anya, ne, mi lesz, ha összetöröd magad. Most meg én adom a tanácsokat, messzire rúgd el magad, aztán csak nézem, ahogy a tizenegy évesem – I belive I can fly! – hat méterről csobban a tengerben.
A búvárkodás, a polip, a tengeri csillagok meg a temérdek tarisznyarák már nem is tűnik annyira izgalmasnak. Azért elvagyunk órákig vele. És ez a hely még a Kuzinoknak is bejön: még az előtt megígértetik velünk, hogy erre a strandra még visszajövünk, hogy felfedjük a titkot: vezet ide egy sokkal rövidebb, bár kevésbé impozáns ösvény is, alig ötszáz méter a parkolótól.
Este kiázva és holtfáradtan érünk vissza a sátorhoz, a matracok kifejezetten kényelmesnek tűnnek a köves part után. Mindenki feltűnően gyorsan elcsendesedik, másnap ébresztő nyolckor, és irány a delfinárium.
Reggel a Lányok alig két óra alatt összekapják magukat. Finom megjegyzések innen-onnan, pedig észvesztően csinosak, fekete farmershort bakanccsal. Nem lesz melegetek a téli cipőben, kérdezi Apa, nem téli, csak magas szárú, jön a válasz, egyébként is viszünk szandált, ha meleg lesz. És ki fogja cipelni a nem téli bakancsokat, kérdezi Apa, és a Lányok értik, hogy ő aztán nem.
Akkor inkább szandál.
Aki nem tudja, hogy a Lány három éves kora óta, köszönhetően az akkori delfinárium-élményeknek, tengerbiológusnak és delfinidomárnak készül, tényleg nem ért semmit. Naná, hogy ki akar öltözni, én is a legszebb ruhámban mentem fel tizennyolc évesen a Kariatidákhoz.
Ez a nap más, mint a többi, részint a delfinárium, részint az Amerikai Lány szülinapja miatt. Tortázunk a kardszárnyú delfinek medencéje mellett, aztán a Lányok találnak egy eldugott helyet, ahol szinte senki nincs, csak egy medence és néhány palackorrú, akik unatkoznak talán. Mindenesetre nekilátnak labdázni, barátkozni, órákig elvannak, egyik showt mulasztják el a másik után. Előkerül egy profi idomár is, tengerbiológia és etológia master-fokozat, tudjuk meg, és rengeteg önkéntes munka bárhol, ahol állatokkal foglalkoznak.
Készül valami graffiti is a medence falára.
Éjfélkor tereljük haza a csapatot, ez egy jó nap volt, értünk egyet lelkesen.
A hátralévő két napban már nem kérdés, hogy jól érezzük magunkat. Vissza kell mennünk még a sziklás partra – a rövidebb úton, persze – és a parkba, ahol annyit játszottunk régen. Fényképeket készítünk a régi beállításokkal, az utolsó este pizzázunk a parkban és csavargunk az Antibes-i óvárosban. Ez a legjobb fagyi, amit valaha ettem, sóhajt az Amerikai Lány. Komolyan gondolja. A Kicsik felülnek az ágyúgolyókra a Picasso Múzeum előtt, ahogy régen. Szuvenírnek festményeket veszünk, a Nagy hirtelen elhatározással elkölti az egész évi zsebpénzét egy modern olajfestményre. A Kuzinok akvarelleket vesznek, az Amerikai Fiú biztos kézzel választja ki a legszebb képet.
Micsoda gyönyörű család, mondja a festő, a legtöbb fiatalt nem érdekli a művészet, dagad a keblünk, aztán hazatereljük a népet. Holnap kelni kell, vagy kellene, várnak minket a hegyek, és a hegyeken túl a Fények Városa.
Az előző részek: Europa Extreme
Europa Extreme 2.
Útikönyvek és térképek kedvezményesen:
