Eljött a várva várt ugrásnak ideje, / Szeptember hatodikán bukfenc lefele. / A Solymos hadnagy úr ugratott bennünket, / Caproniból szórtuk rugékony testünket. – [Böszörményi Gyula „versajánlója”]
Különös kis verseskötet került nemrégiben a birtokomba. A ragasztott (tehát viszonylag modern, bár meglehetősen vacak) technikával készült könyvecske sötétzöld borítóján ez áll: Táboros József – Katonaversek. Alatta széttárt szárnyakkal és nyitott ejtőernyővel körülvett halálfej. Egyet lapozva újabb, az 1940-es évek stílusát idéző fedlap tárult elém, melyen némileg több információ látható:
Katonaversek az ejtőernyősök világából. Írta Táboros József ejtőernyős szakaszvezető. Pápa, 1942. 
Az impresszumból kiderül, hogy az eredeti kötet a szerző kiadása, amit „vitéz Szügyi Zoltán vezérkari alezredes úr szives engedélyével” adott közre 1942-ben (készült a Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat R.T.-nél, Pápán). Még tovább lapozva jól olvasható, kézzel (feltételezhetően töltőtollal) rótt ajánlás: „Igaz hű alattvalói tisztelettel: Táboros József szkv. Pápa, 1942. Ápr. 9én”. Ez utóbbi bejegyzés leginkább azért zavart össze, mivel valóban kézzel írtnak (tehát nem nyomdai munkának) tűnt, ám mégsem lehet eredeti dedikálás, hisz maga a füzet nagyon is modern nyomdai technikával készült. Tény tehát, hogy olyan reprint kiadás akadt a kezembe, amiben „elfelejtették” feltüntetni, hogy hasonmás kiadásról van szó.
Elég volt azonban beleolvasni a kötetbe, rögvest elfeledkeztem erről az anomáliáról, mivel (meg kell vallanom), szinte azonnal elvarázsolt Táboros József eje. szkv. lírája – pontosabban az, amit e döbbenetesen gyermeki lelkületű, angyalhajas operett-módon naiv fiatalember annak gondolt. Így aztán nyomozni kezdtem utána, ám amire elsőként bukkantam, arra egyáltalán nem számítottam: kiderült, hogy Táboros szkv. honfiúi pátosszal írt, sokszor szirupos, máskor szinte már ostobácska lírája ma is él! 2012-ben ugyanis a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének közgyűlésén Kerekes Tamás nyug. repülő alezredes az ő egyik 1942-ben írt versével kedveskedett a jelenlévőknek (sajnos a dokumentum arról nem szól, melyikkel). Tovább kutakodva hamarosan rátaláltam Táboros József szkv. korabeli fényképére (ez látható itt), valamint a Pápán állomásozó Magyar Királyi „vitéz Bertalan Árpád” Honvéd Ejtőernyős Ezred (az akkori magyar hadsereg elit egysége, akiket az oroszok 1945-ben, Budapest ostroma alatt már mint a „bárdos brigantikat” emlegettek, és napi parancsba adták, hogy akit elfognak közülük, azt a helyszínen azonnal ki kell végezni) teljes történetére. Mivel azt is megtudtam (hála a Vörös Meteor eje. klub honlapjának, ahol számos remek, témába vágó tanulmány, emlékezés, adat található), hogy Táboros József szkv. egyik túlélője volt az 1941. 04. 12-én Pápán bekövetkezett ejtőernyős katasztrófának, így végül úgy döntöttem, hogy több válogatást is közlök a versekből, továbbá e cikk folytatásaként közreadom a fent említett repülőbaleset részletes leírását is.
Szálljunk hát gépre, ha másként nem, hát képzeletben, s aztán ugrás a mélybe – íme így verselt 1942-ben egy ejtőernyős szakaszvezető:
„Előszó [még prózában]
Csupán bajtársaim szórakoztatására írtam ezeket a verseket, amit itt összegyűjtve közreadok. Nem akarok mást, csak annyit, hogy mosolyt, örömet, kedvet és vidámságot tömörítsek az egyhangú ejtőernyős öreg kaszárnya falai közé.
Vágyam Tiszturaimmal, bajtársaimmal együttérezve minden magyar szívében lévő honszeretet tüzét lángralobbantani, hogy utolsó leheletig legyen erőnk édes Hazánk jobb sorsáért küzdeni!
SZERZŐ”
Ugrás előtt
Nem történt még olyan velünk, ami előtt állunk.
Most lesz meg a jövő héten az első ugrásunk.
Előre még nem tudjuk, hogy sorsunk mire fordul.
Nem akarunk lecsúszni az ejtőernyős pontrul.
Most még csak úgy gyakorlatként fogjuk megpróbálni.
Hogy fogunk az ellenségnek fejére ugrálni.
Első ugrás
Eljött a várva várt ugrásnak ideje,
Szeptember hatodikán bukfenc lefele.
A Solymos hadnagy úr ugratott bennünket,
Caproniból szórtuk rugékony testünket.
Számolni akartunk, de nem volt rá idő,
Mert elsőre kinyílt fölöttünk az ernyő.
Volt egy kis rántása, alig vettük észre,
Fent magasan csüngtünk a nagy ürességbe.
Ernyőnkhöz néztünk fel azonnal utána,
Nem-e került néki valami hibája?
Ezt a boldogságot nem lehet leírni,
Látjuk egymást szépen földre ereszkedni.
Olyan nagy az öröm, mikor földet érünk,
Beszélhetnek most már az öregek nékünk.
Mindnyájan gondosan fölszedjük az ernyőt,
Nagy sikerünkért áldjuk a Teremtőt.
Akik megijedtek
Akik csupán széjjel nézni jöttek el Pápára,
Egy délután részt vettek a légi gyaloglásba.
Csordás szakaszvezető úr tanította őket,
Egyelőre nem használták az ejtőernyőket.
Közel voltak már az éghez, le kellett hajolni,
így kellett a menetelést tovább gyakorolni.
Úgy néztük csak messziről, hagy de ki vannak állva,
Egy sem kívánkozik többé közülük Pápára.
Levél a Barátomhoz
Szédül a fejem, ahogy mostan írok,
Nagy az izomlázam, mozogni sem bírok.
A hegyek helyett csak az ágyat másszuk,
Aludni lehet, mikor megkívánjuk.
Nem úgy igaz, ahogy már előre mondták,
Ugrás közben nem telik meg sohasem a nadrág.
Össze szorul az embernek minden lyukas része,
Panorámájában egy zabszem se férne.
Ne is kérdezzétek, sorunk milyen jól megy,
Rahóra már hármunk közül senki vissza nem megy.
Felhúznak bennünket a magas bitófára,
Kibicsaklik nagyon soknak helyéből a lába.
Nem is tudom elsorolni, milyen sok a torna,
Meggyúrnak bennünket gumi rugékonyra.
A városban mindenfelé csínos lányok vannak,
Mint a légy az édességre, miránk úgy ragadnak.
Tudom, ti is szeretnétek levegőbe járni,
Mert itt nem kell a lépésre sosem trombitálni.
Ebédünk meg olyan finom, ha megkóstolnátok,
Nyalhatnátok utána három napig szátok.
Szabadságra már mink nem vonaton járunk,
Elvisz a repülő és szépen leugrálunk.
Megcsodálja egész világ, amit mi csinálunk,
Nékünk pedig egyedül ez a boldogságunk.
A II. világháborús ejtőernyős képeslapok Gy.GY. gyűjteményéből
Portré: Roncskutatás
Könyvek a II. világháborúról az Írók Boltjában
