Válasszunk mindenki számára érdekes, ismerős, mindenkit érintő témát. Ilyen a gyermekkori traumák sora. (Szőcs Henriette kritikája Carin Gerhardsen A mézeskalács ház c. könyvéről)
Végy egy szimpatikus nyomozót, mint Poirot. Azért nem árt, ha nincs már pödrött bajusza és némi haj is van a fején, részint, mert előbbi már nem divat, másrészt a történet Svédországban játszódik. Bár a modern skandináv krimikben kötelező, ennek ellenére felügyelőnk, Conny Sjöberg, mégse legyen depressziós, se alkoholista, se kiégett, magányos rendőr. Szeresse a családját, három saját és két örökbefogadott gyermekét, segítsen feleségének a háztartásban, főzzön a gyerekekkel hétvégén, és rakodjon össze utánuk esténként. Csak társaságban igyon, mikor feleségével közösen görbe estét csap. Szóval, legyen szeretnivaló, minden nő álma, hogy a következő részekben azért szurkolhassunk, mikor vesznek már össze, mikor kerülhetünk végre mi, olvasók, sorra a nyomozónál.
Kövessük a klasszikus mintát, sejtessük az események során, ki is lehet a tettes. Vaslogikával, izgalmasan írjuk le a nyomozás mozzanatait, rögzítsük főszereplőnk, Sjöberg felügyelő, és csapata következtetéseit. Majd krimink utolsó oldalain fedjük fel lapjaink, döbbentsük rá az olvasót, rendőreink hada rossz gyilkost követett. Hogy még érdekesebb olvasmányt alkossunk, helyezzünk el a krimiben egy naplóregényt. Így a hagyományos egyes szám harmadik személyű elbeszélőnk mellett megjelenik egy önvallomás is, ahol olvasónk betekinthet a sorozatgyilkos gondolataiba. Igyekezzünk úgy lefesteni az elkövető múltbéli szenvedéseit, hogy szimpatikus legyen, szánalmat, és ne gyűlöletet érezzenek iránta.
Válasszunk mindenki számára érdekes, ismerős, mindenkit érintő témát. Ilyen a gyermekkori traumák sora. Bárhol előfordulhat, a fejlődő és a fejlett társadalmakban egyaránt. Különösen felkavaró, ha egy óvodás korút molesztálnak, bántalmaznak folyamatosan. Az elkövetők pedig a kis társak. A felnőttek persze ne vegyenek róla tudomást. Az óvónő azért, mert az intézmény falain kívül történik a zaklatás. A szülők meg azért, mert egyszerűbb saját gyermekét büntetni az elszenvedett sérelmekért, elszakadt nadrágért, elveszett sapkáért, mint konfrontálódni egy másik felnőttel. Vagy csak minden más fontosabb. Máris kreáltunk egy kitűnő indítékot a sorozatgyilkosságra, hiszen egy nyomorult gyermekkort már sosem lehet helyrehozni. Soha nem lehet elfelejteni, soha nem lehet megváltoztatni, soha nem lehet túllépni rajta. Majd bizonyítsuk be egy másik szereplőnk sorsán keresztül, hogy mégis lehetséges.
Mivel sorozatot, de legalább trilógiát szeretnénk írni, teremtsünk érdekes mellékszereplőket, mint például Jamal Hamad nyomozó. Származzon valamelyik háború sújtotta muszlim országból (Libanon) és legyen jóképű. Karakterén keresztül bemutathatjuk a bevándorlók helyzetét és problémáit országunkban. Alkossunk egy öntudatos szinglit is, mint Petra Westman, aki Miss Marple-ként mindenbe beleüti az orrát. Az események során bizonyítsuk be, hogy még egy képzett, erős rendőrnő is sebezhető, és az erőszaknak rengeteg formája van. Mellesleg ezt a szálat hagyjuk lezáratlanul, lebegtetve a folytatás lehetőségét, hogy olvasóink kíváncsiak legyenek a következő részre.
Végül nem árt, ha arról a környékről írunk, ahol felnőttünk, arról a helyről, aminek minden szegletét jól ismerjük. Carin Gerhardsen Katrinenholmban született, ez az álmos városka a történet egyik helyszíne, a megoldás kulcsa. Humán tanulmányok, bölcsészet, irodalom helyett inkább hallgassunk matematikát, aztán dolgozzunk számítógépes szakemberként, ahogyan az írónő tette. Majd aprólékos logikával írjunk meg egy szórakoztató, hideglelős krimit, és gyors iramban a két következő részt is, hogy bebizonyíthassuk a kiadóknak, nem egy kötetes szerzők leszünk.
Íme a recept, lehet utánozni!
borító: puhafedelű
fordította: Teplán Ágnes, Markwarth Zsófia
