Liberace és Thorson kapcsolata nem attól különleges vagy meglepő, hogy mindketten férfiak – Magyar Vivien kritikája a Túl a csillogáson című filmről.
Steven Soderbergh amerikai rendező minden bizonnyal elhatározta, hogy az összes létező filmes műfajhoz hozzáteszi a magáét, egy-egy különálló produkció formájában. A legszélesebb körökben az Ocean’s trilógiáról ismert filmes bejárta már az erotikus melodráma, a történelmi film, a bűnügyi film, a vígjáték, a science fiction, az akció és a thriller területeit is. Idén már láthattuk a Mellékhatások című, meglepetésekkel dúsított thrillerjét, augusztusban pedig legújabb alkotása, az HBO gyártásában készült Túl a csillogáson (Behind the Candelabra) kerül a magyar mozikba. Soderbergh ezúttal biopicet rendezett, és bár az életrajzi filmek terén korábban már tett – igen jelentős – felfedező lépéseket (Erin Brockovich, Che-filmek), most egy új kihívást jelentő, különleges figurát választott.
A Túl a csillogáson középpontjában maga a nagy Liberace áll. Liberace? Nem kell szégyellni magunkat, ha még soha nem hallottunk róla. Bár neki meggyőződése volt, hogy az egész világon ismerik a nevét, a keleti blokkba nyilvánvalóan soha nem jutott el. Walter Liberace (becenevén Mr. Showmanship) Amerika egyik legnépszerűbb sztárja volt az 50-es és 70-es évek között. Zongorista, showman, popbálvány és tévésztár volt egy személyben, a szórakoztatóipar brandje. Színpadi megjelenése egyedülálló volt: hatalmas szőrmekabátokban, flitterekkel díszített öltönyökben és csillogó ingekben lépett fel, elképesztő mennyiségű ékszerrel (főleg gyűrűkkel) agyondekorálva egyébként is nyomasztóan giccses öltözetét. Zongoráit üveggel és tükrökkel díszítették, védjegye volt a hangszer tetejére helyezett látványos, többágú gyertyatartó. A siker és a rajongók hódolata éltette – bármeddig elment volna, hogy mindezt megőrizze. Köztudott, hogy mindenkit beperelt, aki homoszexuálisnak bélyegezte, hiszen ez akkoriban sértette volna a karrierjét. Élete végére azonban a publikum számára kiderült, hogy valóban a férfiakhoz vonzódott.
Soderbergh filmjéhez Richard LaGravenese írta a forgatókönyvet, Liberace egykori szeretője, Scott Thorson visszaemlékezése alapján (amely könyv formában Liberace halála után egy évvel, 1988-ban jelent meg). A cselekmény Thorson (Matt Damon) és Liberace (Michael Douglas) öt évig tartó együttélését követi végig, majd egészen a zongorista haláláig vezeti a nézőt. Az alaphelyzet furcsa módon hasonlít a mára legendává vált Alkony sugárút indulópontjához: dúsgazdag, idősödő sztár a szó szoros értelmében maga mellé vesz (megvásárol és a házába költöztet) egy fiatal, saját élettel nem igazán rendelkező, könnyen befolyásolható fiút. Liberace hasonlóan nárcisztikus alak, mint az Alkony sugárút Norma Desmondja, mindemellett ugyanolyan sérülékeny is. Thorson valódi érzelmeket táplál iránta, és bármilyen őrültségbe belemegy, amit csak az imádott szerető – és egyben apafigura – kitalál. Matt Damon hitelesen alakítja az odaadó szerelmest, épp elég szánalmat kelt, amikor aláveti magát a zongoristának, és kellő elismerést vált ki, amikor kiáll az igazáért és megvédi magát. Teljes értékű karakter marad a nagy Liberace árnyékot vető figurája mellett, és a humoros momentumokhoz is legalább annyit hozzátesz, mint a showman. Michael Douglas szerepformálása egészen kivételes. A szívtipró-típusú színész úgy játssza a sikeréhes, meleg bálványt, mintha egész életében mást sem csinált volna – és mindezt anélkül, hogy paródia lenne a dologból. Nekünk, akik a film előtt nem hallottunk Liberace-ról, mégis az az érzésünk támad, hogy a film biztosan eltúlozza a karaktert, ennyire extravagáns figurát nem tudunk a valóság részeként elképzelni. Aztán rákeresünk a youtube-on, és az élőben rögzített fellépéseit nézve rájövünk, hogy Liberace valóban egy az egyben olyan volt, amilyennek Michael Douglas megjeleníti (a film egyes jelenetei koncertfelvételek pontos remake-jei). Színpadon legalábbis biztosan. Liberace azonban sohasem magánember, önmagát is mint sztárt értelmezi, az otthonában is sztárként viselkedik, és ezt a hozzáállást a film részletesen bemutatja a Thorsonnal való kapcsolatán keresztül.
A két főszereplő lenyűgöző munkája a film egyik nagy erénye. A másik a homoszexualitás kérdésének kezelése. Illetve éppen az, hogy nem kérdésként kezeli, hanem maximálisan elfogadja, az emberi kapcsolatok egyik típusaként foglalkozik vele, és nem különbözteti meg más szerelmi viszonyoktól. Ugyanúgy szemtanúi lehetünk a pár intim pillanatainak, mint ahogy az egy heteroszexuális szerelmet bemutató filmben is lehetséges (vagy kötelező?) lenne, és nem kell zavarban lennünk miatta. Liberace és Thorson kapcsolata nem attól különleges vagy meglepő, hogy mindketten férfiak. A kapcsolat minden részletét a karakterek közötti kiegyensúlyozatlanság befolyásolja, ezért hasonlítható a film sokkal inkább az Alkony sugárúthoz, mint a Túl a barátságonhoz (amelyhez a magyar cím sajnos nagyon szorosan köti Soderbergh alkotását). 2013-ban egy ilyen alkotást szégyen lenne botrányfilmnek nevezni.
A Túl a csillogáson olyan film, amelyet még a nagy Liberace is méltónak tartana saját magához. Az, hogy elkészült, és hogy így készült el, bizonyíték arra, hogy ma már nem kellene a sajtónak kitalált női szeretőkről és a velük való viszonyukról nyilatkoznia.
Minden könyvre találsz kedvezményt,
ezekre nagyon sokat, nézd meg, oszd meg:
