Boldog Zoltán tanár, író, az Irodalmi Jelen szerkesztője. Szépségversenyt rendez kortárs szerzők között, és lehetetlen helyeken nyomja orruk alá a mikrofont. Első kötete a Kihez beszél ez a faszi? 2013-ban jelent meg. (Szőcs Henriette asszocinterjúja Boldog Zoltánnal)
Videóriport
Néha egy apró kultúrsziget a szövegtengerben. Sokaktól hallottam, hogy unják az átláthatatlan szövegelést az irodalmi lapokban, de „azokat a hülye videókat szívesen nézzük, amikor baromkodsz bennük valamit”. Ha meg nem baromkodom (így, ikesen ragozva), akkor egy író úgyis mond annyi érdekeset, hogy rájöjjenek: ezek nem akkora idióták, mint ahogy a könyvük fülszövegéből, az interjúkból vagy a recenziókból látszik. Szóval nagyon közeli műfaj a videóriport, és sokáig idegenkedett tőle a kulturális újságíró, mert a kamera és a vágóprogram bonyolult dolog. Mióta megtanulta, újra van arca és hangja a magyar írónak, emberarcúvá vált. Ezen kívül van anyajegye és izzadságfoltja is. Sok szerethető hibája.
Sultanus Beatus
Latinból egyes, viccnek túl bonyolult. Régen poénnak tűnt. Ha jól emlékszem, a beata kizárólag nőnemű, de én férfiasságomhoz idomítottam a latin boldogot. A Zoltánt meg jobb híján egyeztettem vele. Kezdetben a tanítványok elől próbáltam rejtőzni, és azon voltam, az olvasó ne azzal törődjön, mi a valódi nevem. Álnéven könnyebben ment az őszinteség, mert azt nem lehet a sajátodon. Akkor csak azzal törődnek, hogy ki ez az ember, és mit tett le eddig az asztalra. Az álnév izgalomban tart, és a valódi személyiség után kutatva talán még a szöveget is elolvasod. A lelepleződés után meghagytam a tárcák szerzőjének Sultanus Beatust, hadd legyen boldog.
Kunágota
Egykori dohánykertészközség Békés megye délkeleti részén, a román határ mellett. Ott éltem tizennégy éves koromig. Ott láttam először kutyát kölykezni, kocát fialni, disznóvágást, krumplivetést, kukoricatörést, cefrekészítést, szerelmi háromszöget, bolondkocsit, meszelést, vakolást, szántást, fogasolást, boronálást, piacot, napközit, villanykörte-cserét, vályogházat és minden olyan hasznos dolgot, ami az élethez szükséges. Ami Kunágota után következett, az egy másik élet. Azután tanultam meg érteni és értékelni annak fontosságát, ami ott történt.
Paranoia
Nehéz elhinni, hogy érted és nem ellened tesznek valamit. Az önzetlenség szinte hihetetlen és teljesen természetellenes viselkedésforma. Most te is kérdezel tőlem érdekes dolgokat egy-egy szóval, de biztosan van valami hátsó szándékod vele. Ez motoszkál bennem. A paranoia az attól való félelmem, hogy sohasem őszinték velem. Mindig mást mondanak, mint ami a fejükben jár. Az a két-három ember, akiket őszintének gondolok, és nem ébred fel bennem a paranoia, ők az igazi barátok. A paranoia segít, hogy eligazodj a világban.
Harcosok klubja
A film meghatározó élmény volt az egyetemi évek elején. Az egyetemi évek múltán az érzés volt meghatározó, hogy néha megkattanok a magánytól. Ma már mindkettő csak emlék. A harcos alszik, a klubok meg átalakultak. De néha, a digitális prérin a harcos felkel az ágyából egy-egy pillanatra.
Digitális préri
A digitális prérin írónak álcázott trollok Facebook-profiljai lövöldöznek egymásra. Ha a profilok életre kelnek, és leülnek egymással egy-egy kávéházban, kocsmában vagy írótáborban, elkezdődik valami emberi beszéd, amely addig ügyesen megbújt a digitális világ vadnyugati nagyszájúsága mögött. A digitális préri az, ahol nagy a pofád, mert a fegyverek ritkán találnak célba. A digitális préri az, ahol irodalmi nagyvadakra lőhetsz, ahol törvényen kívüliként bármit olvashatsz és írhatsz, de ahol múlandóbb vagy, mint egy kocsmai beszélgetés.
Írónő
Ha jól ír, észre se veszem, hogy nő. Például Csobánka Zsuzsánál vagy Szécsi Noéminál. Ha nagyon jól ír úgy, mint egy nő, elhiszem. Például Németh Lászlónál. Ha fontos, hogy írónő, akkor nem tudom nem észrevenni. Például Sárbogárdi Jolánnál vagy Spiegelmann Lauránál. Egyébként egyszer megtámadott a Szomjas Oázis az Irodalmi Jelen szépségversenye miatt. Azelőtt soha nem támadott meg egy komplett antológia, ráadásul olyan, amelyik nőkből áll. Az alcíme pedig: Antológia a női testről. Talán féltékeny lehetett a sok szép fiatal írónőre? Vagy talán másra volt szomjas az az „oázis”?
Bulvár
A bulvár őszintébb, mint a pletyka. A pletyka eljátssza, hogy nem akar semmit, közben ott van a tudattalan fullánkja a szavak mögött. A bulvár botrányt akar, figyelmet, elhíresztelni azt, amiről a pletyka álságosan hallgat is meg nem is. A kortárs irodalmi élet még a pletyka szintjén tart, nem nőtt fel a bulvárhoz. De néha látom rajta az igyekezetet.
