Az autóreklámok elhitetik velünk, hogy kocsi nélkül lúzerek vagyunk, meg sem volt érdemes születnünk, és csak Zs kategóriás csajokat tudunk felszedni. (Deák Csillag és Kölüs Lajos kettős kritikája Ázbej Kristóf – Tájkép Lamborghinivel című kiállításáról)
Deák Csillag
Car recycling
“Akár az utóbbi évtizedek zenéiben a DJ, aki szintén kész anyagmintákkal dolgozik, én a műveimben az egyetemes művészettörténet ismert és kevésbé ismert alkotóinak műveit, motívumait, figuráit, ecsetvonásait, vonalait, színeit, fényeit és árnyait használom fel, ezek végtelen rétegeit vegyítem, ötvözöm, ezekből építek szerves egészeket. Ezekből jön létre egy teljesen új valóság, absztrakció, formai világ” – mondja el a művész az általa teremtett új formanyelv, a fuzionizmus lényegét.A Tat Galériában 2012-ben bemutatott portrék, majd a Hegyvidék Galériában ez év februárjában bemutatott kétalakos jelenetek ábrázolása után ezúttal kisméretű tájképvázlatokon alkalmazza az új formanyelv újításait. A digitális úton létrehozott sorozat a tájképfestészet legnagyobb mestereinek alkotásait használja kiinduló nyersanyagként. Klasszikus, modern és kortárs alkotók, helyenként fotóművészek művei keverednek a fuzionista olvasztótégelyben.
Tájkép Lamborghinivel, közli az Ázbej Kristóf kiállítására küldött meghívó. Látom a képen, bizony ott a Lamborghini és táj is van, már amennyit ez a mamutméretű kocsi látni enged ebből. De ez sem elég a fuzionista művésznek, Picasso melegbarna szeme néz ránk a kocsi mellől, és Ázbej a Lamborghinit sem kíméli, sőt azt is fuzionálja a BMW-vel, majd egy későbbi képen a Ferrarival. Öröm olvasni a képaláírást, hogy megállapíthassuk, lám milyen műveltek és okosak vagyunk, felismertük, hogy Picasso-t is behozta a művész a képbe, sőt, Gerhard Richter is ott folyatja az időt és Bukta Imre kiszáradt fája még mindig él, kipusztíthatatlanul.
Vegyes érzelmekkel indulok a kiállításra, mit hoz ki Ázbej ebből a motívumból. Elfogult vagyok, előítéletes, nem a művész és munkái, hanem a Lamborghini iránt, miközben tudom, hogy közhelyes erről a státusszimbólumról nyafogni. Pár éve fényképet küldött nekem valaki azzal a céllal, hogy ezzel lopja be magát a szívembe, egy ilyen kocsival fényképeztette le magát, ahol büszkén, széles mozdulattal nyitotta a kocsi ajtaját, mosolya is széles volt, de minden önírónia nélkül és nekem ez volt a végleges zárás.
Most aztán nézhetem a Lamborghiniket. Ázbej nem kímél. Nincs kép Lamborghini nélkül, de van kép ember nélkül, ez a többség. Nem az ember a modell, ő nagyrészt csak mellékfigura, kivéve a Picasso-s képet és még vagy kettőt. Keresem a képaláírásokat, ahogyan azokat a februári kiállításon a Hegyvidék Galériában láttam, de a művész most nem kényeztet el, mely művészek alkotásaiból merített, nekünk kell megfejtenünk, kik utaznak a kocsiban, vagy éppen kik szálltak ki onnan, ahol sohasem voltak. Ahova vágytak, vagy amit fanyalogva lesajnáltak. A kocsi ajtaja mindig csukva, nem tudni, mi és ki rejtőzik benne. Monstrum. Tájidegen, néha kocsironcs, szép dízánja ellenére is. Hiába uralja a képet, így is lefokozott a látvány, nem száguld, földhözragadt, nincs benne üzemanyag, kiürült. Mégis meghatározza, ellenpontozza, hogyan látjuk a környező tájat, fura épületeket, ismerős műemléket, pusztaságot, akár a színes felhőkkel tarkított idillikus képet. Míg egyszer csak porfelhőbe vész agresszív modellünk, már alig látni. Maga vált porrá és füstté, vagy csak rejtőzik, szemünk keresi, de agyunkba már bevésődött. Táj Lamborhginivel. Újrahasznosítva és haszontalanná téve.
Egy lélektelen tárgy lélekvándorlása, mert ahogy végignézzük a képeket, nem lehetünk közömbösek. Nagyot merített a művész a képzőművészet kifogyhatatlan tintatartójából, keressük a részletekben a nagy alkotók motívumait, ezek összhangját és azt is, vajon mi bújt meg a kocsi mögött. Sötét és világos, a fétis magányossága ordít szemünkbe. Mosolyoghatunk, viszolyoghatunk, lelkesedhetünk, unhatjuk, már megint itt van, középpontban, beleég az agyunkba, vagy azt csak mosni akarja a művész? Agymosás lenne? Kocsi mosásra itt nincs szükség, mindig új ruhában tolakodik elénk, de mi és főleg mennyi marad a tájból? Nem tőlünk függ? A művészeti eszközök tárháza mire elég és mire nem? Mi az a többlet, amit Ázbej a fuzionista találmányával feltár, kiragad a luxustárgy és a táj viszonyából? Hol és miként ragadja meg a jelenséget, amely sok esetben nem tapasztalaton alapszik, hanem virtuális észlelésen, látjuk a luxusautót, de nem ültünk benne.
Nem csak tárgyakkal kerülünk kapcsolatba, hanem látjuk, hogy mások miként kerülnek kapcsolatba a tárgyakkal. Ezek a személyes kapcsolatok is ott vannak Ázbej képein, ha áttételesen, egy hátát mutató figurában, egy meztelen mellét elénk táró alakban. A luxustárgy, a Lamborghini mindvégig zárt, rejtett, belülről nem mutatott. Csak a felszín, a külcsíny látható, meglehetősen változatos és részletezett formában. Ezek az alakváltozások formai változatok, miként a madár- és állatvilág különböző módon simul bele környezetébe és válik ahhoz hasonlóvá. A luxusautó is ezt teszi? Belesimul a tájba? Nem, mert nem ezért alkották meg, hanem azért, hogy kitűnjön az átlagosból. Mimikrije hamis.
A művész képein egyszerre van jelen a luxustárgy fenomenológiai, pszichológiai, fizikai, kémiai, hétköznapi elméleti, filozófiai megközelítése, a festészet formanyelvén, el nem mondhatóan és le nem írhatóan. A változatos forma egyben formaállandóság is, sajátos identitás, amely megjelenik gondolkodásunkban is, mint igazodási pont, vágy és remény, hogy mi is birtokolhatunk majd ilyen tárgyat, sőt embert is (színésznőt, modellt, luxuskurvát stb.)
Újraazonosítunk valamit, a luxusautót, amit Ázbej a tájba helyezett, és egy emberi viszonyt, annak bonyolultságát és átláthatatlanságát is. A viszonylagosság merül fel, hiszen a hétköznapi ember számára ezek a tárgyak valóságosan nem léteznek, nem életszervező elemek, de nem is referenciák, amelyhez igazodnia kell. Hogy mégis ezt teszik az emberek, a tárgyak különleges hatalmát mutatják. Az elérhetetlenség, a vágy olyan érzelmi töltet, amely folytonos hiányt teremt a világ, a gondolat, és az érzés között. Ez a hiány forgatja agyunk motorját, kreatívvá, innovatívvá tesz sokunkat. A tárgyaknak ez a nyitottsága néha egészen zavarba ejtő mértékűvé tud válni. Nemcsak azért kellene kellő gonddal közelítenünk a tárgyakhoz, mert helyet, teret foglalnak el, hanem azért is, mivel annyi mindenre képesek. Azzal, hogy a dolgok ott vannak, egyszerre vannak velünk szemben ott, és ugyanúgy vannak számunkra jelen.
Ha újraazonosítjuk, talán újrahasznosíthatjuk a tárgyat magát is. Az sem kevés, ha ezt gondolatban megtesszük. De ez nem fog a luxuskocsi gyártóknak hasznot hozni. Csak nekünk. Hagyjuk csukva a Lamborghini ajtaját és nyissuk ki a szemünket. A kiállításon is.
Kölüs Lajos
Infiniti, amit a Lambo utolér
Mondjuk el, hogy a Lambo már régen Volkswagen tulajdon, és sokkal inkább német autó, mint olasz. Hárommillió euróba – 850 millió forintba – kerül a legújabb Lamborghini-modell, a Veneno, amely a luxusautógyár eddigi leggyorsabb kocsija. Túl sok ezekből nem száguld majd az utakon, mivel a cég mindössze hármat tervez eladni.
Mi a luxus? „Ha senki nem kérdezi tőlem, akkor tudom: ha azonban kérdezőnek kell megmagyaráznom, akkor nem tudom.” – válaszolhatnám Augustinus szavaival. A latin eredetű luxus fényűzést és pompát jelent, a köznapi beszédben pedig olyan dolgokra is utalhat, amelyek egy adott személy számára anyagilag elérhetetlenek. Gondolhatunk az átlagostól eltérőre, valami különlegesre, lehet akár egy márkás kocsi, ruha, óra vagy utazás. A köznyelvben gyakorlatilag mindenki a pénzzel, pontosabban annak mennyiségével azonosítja ezt a nagyon jellegzetes hangzású jövevényszót, pedig a luxus – a definíció szerint – az átlagostól valamilyen egyedi sajátosságok miatt különböző életmódot jelent. „Adjatok nekem luxust, minden szükségesről lemondok érte.” – mondta Oscar Wilde.
Az autóreklámok elhitetik velünk, hogy kocsi nélkül lúzerek vagyunk, meg sem volt érdemes születnünk, és csak Zs kategóriás csajokat tudunk felszedni. Olyannyira belénk kódolták, hogy a szobánkba, a munkahelyünkön, a monitor felé, a toaletten is kiragasztjuk a vágyott járgány plakátját. Másrészről pedig már ott van környezet tudatosság szelleme, a mozgáshiányos életmód veszélyei, az egyre kevesebb parkolóhely.
Ázbej a tárgy és ember kapcsolatát vizsgálja, miként is viszonyulunk a luxustárgyhoz, amelyet egy tájba helyezett, hol tájidegen, hol meg tájba illő, belesimul a környezetbe, akár egy nyúl a barázdába. A táj ember által is teremtett, miként a város és környezete. A luxustárgy és a táj egy olyan világról tudósít, ad hírt, amelynek nem lehetünk részei, de a média által részeseivé válunk, a tárgy és ember kapcsolata egyben a rész és egész viszonyát, társadalmi szerepét veti fel. A luxustárgy az anyagi kultúra része, ha keveseké is, hatása túlmutat a mindennapok világán. Vezérlőcsillag lesz. Fétis, hazugság és hamisság, élvezet és csömör, funkcionalitás és a funkció megsemmisítése, az üresség és a kiüresedés tárgyias megjelenése a luxustárgyban.
Mit kezdünk és mit kezdjünk egy ilyen luxustárggyal, mint a Lamborghini? Hétköznapi, kulturális és természeti tárgyak szövevényes kapcsolatát tárja elénk Ázbej, elgondolkodtat, mit kell, mit szabad és mit nem szabad ebből a világból elfogadnunk. Behódolhatunk a luxustárgynak, lehetünk a rabszolgái, élvezői, de egyben hogyan is vesztjük el egyéniségünket, emberségünk helyébe hogyan is furakszik észrevétlenül egy tárgy, és miként uralja lelki életünket, ezzel magunk is tárggyá válunk, olykor luxustárggyá, elérhetetlen lénnyé. A luxus egy életmód. Kiemel a tömegből, az átlagosból. Hozzátapad a siker, maga az élvezet, a kreativitás, az innováció, az eredeti jobb, mint a másolat, impulzust ad az életednek, minőséget hordoz és presztízst ad és imidzset teremt.
A luxustermékekről gyakran elmondható, hogy szükségtelenek, legalábbis ha funkciójukat tekintve objektíven gondolkozunk. A luxus a szubjektivitás győzelme a racionális gondolkodás fölött. A luxusmarketing nemcsak a marketing elveivel van ellentmondásban, de az ésszerű gondolkodással is. A hagyományos marketing szerint egy termék megvásárlása szükségletet elégít ki. Itt azonban az általános értelemben vett szükségleteket elfelejthetjük. Akkor mégis milyen szükségletek ezek? A jólét, a tehetetlenség, a kitűnni vágyás, az egyre többet akarás vágyáról beszélhetünk. A luxus legfőbb motiválója a társadalmi státusz demonstrálása, hogy a vásárolt luxustermékek szerint alakítsák ki a rólunk alkotott képet.
Ázbej nem a hétköznapi életet kutatja, miközben látszólag a luxustárgyat úgy helyezi el, hogy az hétköznapi mozzanattal telítődik, elképzelhető, nincs benne semmi idegen. Egy ilyen kocsi parkolhat a Várban, a kilátónál, a tengerparton. Látható és elképzelhető, olykor meg is tapintható, nincs benne semmi falanszteri érzés, azaz nem fantasztikum. Ez adja a fétis jellegét, ez rejti el, hogy a luxustárgy emberi viszonyokat rejt magában. A gazdagok és szegények világát, a koldust és a királyfit, a hajléktalant és a világutazót, a luxusszállóban élőt és a szálloda szellőzőrácsán csövezőt, az életbe vetett figurát és az életből lassan kikopó torz alakot.
Miért is fest a festő? James Elkins szerint a festés egy olyan életforma (gondolkodás-, vagy működési mód), amelyben központi szerepe van az anyagok empirikus megtapasztalásának, ismeretének, illetve a velük való kísérletezésnek. Ez, akár a megszállottságig is fokozódó, az élet minden mozzanatát átható érzéki figyelem, empirikus megismerés persze nem öncélú, hiszen már az alkímisták is – ahogyan a festők is – az anyagok viselkedését, a szubsztanciák változásait az ember mentális állapotaira vonatkoztatták. A jelen-idő élmény luxusát kapjuk, egy luxustárgyban és luxuskörülményekben. Egy táj is, egy hely is lehet luxus, mert sokak számára el nem érhető. Virtuálisan igen. Vagyis a jelen-idő élmény is áttételes, nem tapasztalaton alapszik, hanem gondolati-érzéki megjelenésen.
Utólag kapom az infót, a művésztől megküldött fényképeken, hogy képben legyek. Vagyok. Az egyik kedvencem a XI/1 jelzésű kép, a Study for Landscape with Lamborghini XI/1 képen Chaim Soutine, Anselm Kiefer, Gerhard Richter, Wang Zhibo, Vincent Van Gogh, Rembrandt, Luc Tuymans motívumai láthatók, bár Ázbej nem fedi fel, hogy hol és miben. Sötét, szürke kép. Pompei? Talán igen, talán nem. Szellemváros, lehetne Csernobil is. A kerítés jól látható. Be vagyok kerítve. Semmi luxus, semmi hivalkodás. A táj befogadta az idegen testet. Ez lenne a jövő, vagy máris az, a jövőben vagyunk?
Ha lelkedet még a pénz utáni vágyakozás tölti be, nem lehetsz szabad, sugallja Ázbej ezzel a képpel is. Vannak értékeid, tudatosítsd őket. Különben nem marad hátra más, csak a nihil, a semmi, az üresség. Tájkép csata után.
Ázbej Kristóf – Tájkép Lamborghinivel című kiállítása
2013. július 31. – 2013. augusztus 21.
Magyar Műhely Galéria
1072 Budapest, Akácfa u. 20.
Képzőművészeti könyvek 10% kedvezménnyel:
