Archív

Felavatták Gárdonyi Géza szobrát szülőházánál Gárdonyban

Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából felavatták az író egész alakos szobrát szombaton a szülőházánál Gárdony-Agárdpusztán.Gardonyi szobra

Tóth István (Fidesz-KDNP), Gárdony polgármestere beszédében kiemelte: a városban élőknek méltóképpen kell őrizniük Gárdonyi Géza emlékét. Az új szobor és az elmúlt évek fejlesztései lehetőséget adnak arra, hogy a feladatot még jobban elláthassák – mondta. A városvezető emlékeztetett rá, hogy az író szülőházát 2007-ben újították fel, majd a közelben lévő egykori magtárból galériát alakították ki. Megépült az egri vár rönkből épült kicsinyített mása, illetve a Gárdonyi Géza nevét viselő sétány, amely a város szívét köti össze az emlékházzal. Az emlékév keretében pedig megújult a Szent Anna-kápolna, ahol az írót megkeresztelték. Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy az emlékévet szervező bizottság célja az olvasás népszerűsítése, valamint Gárdonyi életművének és az abban megfogalmazott értékeknek a képviselete volt: a hazafiság, a helytállás, a kitartás, egymás tiszteletének és a család szeretetének képviselete. A Gárdonyi emlékév gerincét adó programok e gondolatok köré csoportosulnak – tette hozzá. A „drága egri remete” várbéli sírfelirata alapján kijelentette: „csak a teste nincs itt velünk, hiszen Gárdonyi minden más módon velünk, bennünk él”. Sokan vannak, akik neki köszönhetően lettek a nemzet barátai. „A láthatatlan ember” mindazokban ott él, akik szeretik őt és könyveit nyitott szívvel olvassák – mondta Habis László. L. Simon László, a Gárdonyi-emlékév fővédnöke, az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke, a körzet fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Gárdonyi Géza a magyar irodalom egyik „állócsillaga”, aki több műfajban is jelentőset alkotott. „Éppen ezért felelősségünk, hogy minden újabb nemzedék minden tagját értő és olvasó emberré tegyünk” – mondta, hozzáfűzve, a jövő oktatásának, kultúrpolitikájának az a tétje, hogy képesek lesznek-e olvasóvá tenni az embereket. L. Simon László beszédét követően bemutatta az emlékévre megjelenő Szentjánosbogárkák: Gárdonyi világa című múzeumpedagógiai családi foglalkoztatófüzetet. Véleménye szerint a kiadvány korszerű eszköz ahhoz, hogy a változó szókészlet mellett is érthetővé, szerethetővé válhassanak olyan alapművek, mint amilyen Gárdonyi Géza Egri csillagok műve. Keller Péter, az író dédunokája köszönetét fejezte ki a szobor felállításáért dolgozóknak, majd közölte: jóleső érzés, hogy az egész nemzet széles körben ünnepli dédapját. Azt mondta, Gárdonyi Géza sikerének kulcsa „a misszió, a vízió és a célok összhangja” volt. Tudatos írónak nevezte, akinek küldetésének tartotta a nép oktatását. Kligl Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását Habis László, L. Simon László és Tóth István leplezte le. Az ünnepséget követően Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke bemutatta a születésnap tiszteletére kibocsátott Gárdonyi-emlékérmet.

Gárdonyi-könyvek 10% kedvezménnyel:

librarius ib rendelo

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top