A tábor körülbelül százfős „hallgatói” népességét tekintve, átlagosan körülbelül fél óra juthatott mindenkire, arra, hogy felolvasson egy verset vagy egy rövid prózarészletet, és kapjon valamilyen visszajelzést… – Krajcsi Karola beszámolója Bach Máté fotóival.
Nem egyszerű visszatérni a valóságba ez után a négy szürreális, alváshiányos éjszaka után. Tömény volt, sok volt egyszerre, és mégis kevés. Semmiképpen nem a tavalyi megismétlése. Sőt, talán annak a fordítottja. Ráérzésre, mintha alacsonyabb létszámban lettek volna jelen táborlakók, mint egy éve. De biztosítottak, hogy ez nincs így, hanem csupán egyenletesebben oszlik el a társaság. Valószínűleg azért éreztem kevesebbnek, mert éppen az a négy-öt illető hiányzott onnan, akiknek a társasága számomra az előző tábor idején az ott töltött napokat eléggé meghatározta.
Idén még inkább emlékeztetett egy minifesztiválra, mint alkotótáborra. Arról nincs tudomásom, hogy három, négy házzal messzebb a „placctól” hogyan vélekedtek erről a résztvevők, mindenesetre nem lehetett könnyű helyzetben az, aki itt szerette volna megírni a debütáló remekművét, és a helytől, illetve az atmoszférától megfelelő körülményeket és „ihelletet” várt. Kétségtelen, hogy csodás helyszín a hegytető, azonban korántsem a természetbe kivonulás és beleolvadás élménye töltött el elsősorban. Sokkal inkább kellett látnom erőszakos birtokbavételt, és zajszennyezést, és a honos óriásdarazsak módszeres irtását. És ez rendjén van, ha az ember gyorsan idomul az állapotokhoz, és helyre teszi magában a viszonyokat. Aki pedig írni szeretne, annak fölöttébb résen kell lenni, hogy találjon egy-egy alkalmas órát, és mindenekelőtt számolnia kell azzal, hogy minden nap leghamarabb hajnali négykor csitul el a hangos fesztivállapot, és délelőtt 11 órakor kezdődik a műhelymunka, majd a következő hajnalig véget nem érő programparádé.
Méghozzá, csakúgy, mint tavaly, a legkiválóbb vendégekkel. Mennyiségileg egy szinttel fölé is emelkedett a már akkor is minden szempontból ütős felhozatalnak. A Tóth Krisztina – Szilágyi István – Spiró György triumvirátus után az idei táborban a kortárs irodalom öt nagyágyújának aurája lenghetett körül bennünket: Térey János, Oravecz Imre, KAF, Barnás Ferenc és Bartis Attila szavain csünghetett az írótitkokra szomjazó hallgatóság. Idén sikerült elhívni a legszínvonalasabb könyvkiadók képviselőit: a Magvető, a Kalligram, a Scolar, az Európa és a Forum kiadók szerkesztői látták el nélkülözhetetlen instrukciókkal a mielőbbi elismerésre áhítozó írópalántákat. Kukorelly Endre meglátásai megfontolandók lehetnek – miszerint egy ideje átalakult az irodalomba való belépés lehetősége, és sokkal egyszerűbb publikálni (főként virtuális felületeken), mint elérni azt, hogy meg is lássanak. Az egyik fő szlogen tehát: tartsd vissza magad, ameddig tudod. Mészáros Sándor, a Kalligram főszerkesztője szerint a tehetség munka, és emellett a tehetségeket nagy arányban félrekezelik. A siker drogjáról beszélt: a népszerűség önismétlésre kényszerítheti a szerzőket. Kulcsfontosságúnak tartja a szubverzivitást, és a szerzők felé történő őszinteséget a szerkesztők részéről.
A műhelymunka minden nap délután öt órakor véget ért, egyórás ebédszünet volt beiktatva a három, illetve kétórás blokkok közé. Ezt követte az egyórás beszélgetés a meghívott „sztárvendégekkel”, majd különböző változatos programok – kritikustusa, szövegfelolvasás, folyóiratok bemutatkozása, kötetbemutatók – feszített tempóban. Feszült a figyelem is, és a nap, majd a hét végére végképp több kilóval nehezebbnek érezhettük magunkat.
Érdekes tapasztalat volt a líraműhely, hiszen merőben más felépítésű volt, mint tavaly. Családiasabb, bensőségesebb hangulat uralkodott a csoportban, ami talán annak köszönhető, hogy átlagosan heten-nyolcan ültünk az asztal körül. Ennek ellenére mégis kíméletlenebbül bántunk egymás szövegeivel, és a tábor végére azok is megedződtek, akik személyük elleni támadásként kezelték és lelki kérdést csináltak az építő jellegű kritikákból. Egy lényeges különbség talán biztosan volt a tavalyi és az idei műhelyvezetők hozzáállása, a versekhez való viszonyulása között. Németh Zoltán annak idején előadást is tartott nekünk „Mi a kortárs?” címkével, és sokszor hangsúlyozta, hogy „mindenkit el kell olvasni”, akit a kortárs irodalmi kánonban számon tartanak, és ez alapján kaphatunk képet arról, hogy mi módon is illeszkedhetnénk mi ebbe. Győrffy Ákos nem tartja ennyire fontosnak az olvasottságot, szerinte a költőség messze nem ezen múlik. Ez a kijelentés nem könnyíti meg a lírikusok helyzetét, sőt, megköveteli a zsigeri tehetséget. Ákos szerint minden gyermek költőnek születik, és legkésőbb ötéves korukra ki is irtják belőlük ezt az eredendő hajlamot.
A tábor most sem a hangpróbálgató fiatalokról, de nekik szólt. Az ittlévő újoncok túlnyomórészt csöndben vannak, már ami a dolgok szakmai oldalát illeti, és „felülről” sem számíthattak túl sok bátorításra. Itt a még nem elismert írónövendékek a legjobban teszik, ha figyelnek és tanulnak, egyéb esetben sem várhatnak különösebb visszhangot. Tavaly nyáron volt szerencsém az ez évben elsőkötetes Molnár Illéssel egy líraszemináriumon részt venni. Ő akkor már kész költő volt, és talán az általa képviselt mérce tartható (számomra) hitelesnek és életképesnek az alkotói fejlődés és előremenetel szempontjából.
A tábor körülbelül százfős „hallgatói” népességét tekintve, átlagosan körülbelül fél óra juthatott mindenkire, arra, hogy felolvasson egy verset vagy egy rövid prózarészletet, és kapjon valamilyen visszajelzést, ami a körülményekből fakadóan esetleges, részleges, de jó esetben pótolhatatlan útravalóul szolgálhat a továbbiakra nézve. Nem a fiatal írók voltak tehát reflektorfényben, persze, ha leszámítjuk a szervezőket, akik a FISZ keménymagját alkotják, minden értelemben. Erre az is bizonyítékot jelenthet, hogy a legutolsó éjszakán, este 11 óra után került sor a műhelyeken részvevők felolvasására. Szerencsére nem húzódott el sokáig, a szervezők is megnyugodhattak, ugyanis az volt a félelme egyeseknek, hogy akár több órán keresztül is figyelni kellene még azokra, akikért eredendően ez a tábor létrejött, tulajdonképpen.
