Donoghue karakterei hitelesek, jól kidolgozottak, bizonyára nagy segítségére volt, hogy doktori disszertációját A XVIII. századi nő és férfi közti barátság ábrázolásáról írta. (Szőcs Henriette kritikája Emma Donoghue A cafka c. regényéről)
Emma Donoghue története a börtönben indul, sejteni lehet, hogy a végkifejlet sem lesz szívmelengető, ismét nem könnyed, kellemes lányregényt kap az olvasó, akár csak A szoba esetében. Ugyan magyarul A szoba (Room 2010) jelent meg előbb, valójában A cafka (Slammerkin 2000) az írónő korábbi műve, Ferro-Grumley díjjal tűntették ki érte, ráadásul bestseller lett, amit még maga Donoghue sem remélt. A könyv komor hangvitele miatt alig talált rá kiadót, nem igazán bíztak benne, hogy az olvasók kedvelni fogják a történetet.
A cafka nem szokásos, lineáris szerkezetű regény, borítóján gyönyörűen kígyózik, domborodik egy fényes, lakkozott csík. Már a prológusból megtudjuk, hogy az utcalány gyilkosságot követett el egy vörös szalagért, hogy lelkét gondolkodás nélkül odaadná akár csak egy fikarcnyi szépségért. Egyetlen skarlátvörös szalagért.
A címlapon láthatunk még egy meztelen, női hátat, és némi sejtelmesen előbukkanó mellrészletet. Azonban a regény legkevésbé sem erotikus, a szó hagyományos értelmében. A történet 1760-ban játszódik, Donoghue naturalistán, drasztikusan festi le a tizennyolcadik századi Anglia életét, a modern nagyváros, London mindennapjait, és az unalmas, vidéki kisvárosi létet Monmouthban. Sok testnedvvel, vérrel, mocsokkal (szó szerint és átvitten értve), fájdalommal találkozunk. Az írónő tárgyilagosan, realistán írja le a főhős, Mary Saunders szüzességének elvesztését, többszöri megerőszakolását, abortuszát és munkája, a ringyóság közben szerzett tapasztalatait: A tizenegy vagy tizenkét idegen teje – már nem számolta -, méregként fortyogott benne. Érezte szagát az alsószoknyákon, a nedves narancsszín viganón át: a sötét, kovászra emlékeztető bűzt.
A regény két részre tagozódik, az első rész Londonban, a második rész Monmouthban játszódik. Azon kívül, hogy a különböző helyszínek miatt adott a szerkezet, a dramaturgia is igazodik ehhez a felépítéshez. A szobához hasonlóan az első rész felkavaró, szívfacsaró, néhol már olvashatatlanul gyomorforgató. Donoghue kiválóan ábrázolja ezzel a nagyvárosi lét tempóját, zaklatottságát. A komorságot a szerző humorral oldja, minduntalan felbukkannak a szövegben Mary mentorának, barátnőjének, Dollnak, gunyoros bölcseletei, mint például, úgy vonzza a lyuk a férfit, mint csont a kutyát. Ezzel szemben a második rész sokkal nyugodtabb hangvitelű, olykor lányregényszerűen pozitív és romantikus. A cselekmény életszerű, hihető és valós bemutatásához, Mary Saunders tetteinek megértéséhez szükség van mindezen rettenetes történésekre, gyötrően realista leírásokra, hogy az olvasó megértse, milyen jelentőséggel bír számára a szépség, a vörös szalag.
A tizennyolcadik századi Angliában a szegények ruházata olyan, mint életük: szürke, esetleg tompa barna. Ebből a környezetből, monoton, monokróm világból szeretne kitörni Mary. Egyetlen színes holmija sem volt, ezért valósággal éhezett a színekre. A kitűnést, a különbözőséget ábrázolják a színes, harsány szalagok, ruhák. Először az utcalányok között találja meg a főszereplő a másságot. A másságot, de nem a felemelkedést. Később rádöbben, a valódi életet a tehetősek, az előkelők élik, ezért megfogadja, közéjük fog tartozni. Az utat nem ismeri, a regény a próbálkozásait mutatja be a felemelkedés felé. Még hisz a mesékben, hogy a szegény lányt elveszi a herceg. Számunkra, mai olvasók számára nevetségesen hangzik, azonban Mary a történet végén is csupán tizenhat esztendős, gyermek, naiv vágyakkal és álmokkal.
A főhős ideig-óráig nyugalmat és boldogságot talál a vidéki létben, ahol családra lel. Legalább is amilyen akkoriban egy szerető család lehetett. A családfő mindenek ura, két gyermek és számtalan vetélés után is követelheti feleségétől a fiúgyermeket, aki szerinte neki jár. És Mary bűnének megítélése enyhébb a bíróságon, hiszen nem a családfőt, csupán a feleségét ölte meg.
A lány természetesen ebből a családból is kilóg, hiszen tanult, tud írni-olvasni, világlátott, mivel a fővárosból érkezett, sokkal okosabb asszonyánál. Hamarosan rájön, hogy minden csak álságos, látszólagos, mint például gazdája szerelme a felesége iránt. Mary lassanként rájött, hogy ebben a házban a foltok lekoptak és a hazugságok valóra váltak. Igazságérzete nem hagyja nyugodni, a néger rabszolganőt addig okítja, míg az meg nem szökik. Továbbá nem érti, hogy az ő fáradságos, értékes munkája, gyönyörű hímzése után miért úrnőjét illeti meg a fizetség. És miért a gazdag, idős hölgyek parádéznak azokban a ruhákban, amikben ő sokkal jobban mutatna. Rádöbben, hogy tisztességes munkával, cselédkedéssel, örökre szolga marad, így megint a „könnyű” pénzkeresetet választja. S mikor a legnagyobb igazságtalanság éri, elveszik keservesen megkeresett vagyonát, (ami ténylegesen hatalmas összeg, asszonya félretett pénzének a duplája), dühe végzetes cselekedetre ragadja. Megkapja a szuka, amit érdemel.
Donoghue karakterei hitelesek, jól kidolgozottak, bizonyára nagy segítségére volt, hogy doktori disszertációját A XVIII. századi nő és férfi közti barátság ábrázolásáról írta. Mary Saunders létező személy, ténylegesen elkövetett egy gyilkosságot, 1762 kemény telén pedig rengeteg örömlány halálra fagyott az utcán.
A regény nyelvezete könnyen érthető, olvasmányos, de gyakran találkozunk szépirodalmi igényű szövegrészekkel: A szoknyája kitöltötte a padot, akár egy hóbucka. Minden vonal, minden gomb, minden árnyék gyönyörű volt rajta. A könyv mottója egy bibliai idézet, és a főhős gyakran emlegeti az iskolában tanult, vallásos rigmusokat, (Bűnben él, aki henyél.) melyekkel akkoriban a tanulatlan népet próbálták sorsuk elfogadására buzdítani. Doll kíméletlen szájából többször felbukkan egy írói ars poeticának értelmezhető megállapítás, a könyvek tele vannak hazugságokkal.
Emma Donoghue regénye kegyetlenül őszinte korrajz, de számos vonatkozásában mai, modern korunk lenyomata is. Bármit hajlandóak vagyunk megtenni, hogy egy pillanatra rivaldafénybe kerülhessünk, akár csak Mary. Végül utolérte a hírnév! Hát ez volt a pillanat, amelyről annyit álmodott: tömeg gyűlt össze, hogy láthassák, amint ő ellovagol. Mindegy, hogy min és hova?
A könyv itt megrendelhető:
