Ha Nyárközép, akkor Sopron, Tündérfesztivál; így van ez már hat éve. Hagyomány, szokás, szenvedély. Egy nap, amikor a mesét és az alkotó fantáziát ünnepeljük. (Mészöly Ági írása és fotói)
Tündérharcászat, kirakodóvásár, kalózhajóhinta, játékok utcája, manók, tündérek, házi jelmezcsodákba öltözött családok, csinos rózsaszín szárnyacskával ékesített dobermann. Tündértavak, Csillagösvény, Manolimpia. A soproni Erzsébet-kertben tömeg, a rendezvény kinőtte önmagát. Önkéntes manók helyes, tündérek mesés ruhakölteményekben.
2013 a kígyó éve, a kígyó a központi motívuma az egész fesztiválnak. Délelőtt tehát Zoknikígyót készítünk. Néhány hete még jó ötletnek tűnt, most határozott kétségeim vannak. Miből gondoltam, hogy a fesztiválozó közönség megőrül majd azért, hogy családunk felgyülemlett félzoknikészletéből mesebeli fenevadat alkosson? De öt percem sincs elmélkedni, már a hivatalos megnyitó közben gyülekeznek az asztalnál a népek. És a zoknis kosár tartalma fogyatkozik, anyukák picikkel, apukák nagyobbakkal, kisiskolások egyedül, nagycsaládosok csapatban. Kreatív kavalkád, két óra múlva már csak egy szerencsétlen fekete férfizokni árválkodik a kosár mélyén, míg egy harminc körüli fiatalember kezelésbe nem veszi, narancssárga tarajat varr neki és hatalmas zöld szárnyakat, pelenkaöltéssel. Kétéves kisfia önfeledten bújócskázik a pad alatt vagy negyven percet.
Délután kígyóbűvölde. A ligetben egy fa tövében telepszünk le, a segítő manóval beállítjuk a technikát, két szál damil biztosítja, hogy a kosárból a versek meg a zene hatására kiemelkedjen majd a sárga plüsskígyó. Persze, rutinosabb kölköknél lebukunk. De néhány gyerek elkerekedett szemmel nézi a csodát, és közben citálja, „hallod a verset, érted a szót, mozdulj kígyó, táncolj jót!”
Estefelé feladat híján sodródom. Harapni lehet a jókedvet, bár van néhány kiábrándultabb arc is, „jövőre egységes ruhát varrunk a családnak”, vigasztalja anya a gyermekét, úgy tűnik, nem nyertek a viseletversenyben. Vihar készülődik, de még mindig tömve a park. Senkinek nem akaródzik tudomásul venni, hogy itt tíz percen belül hatalmas vihar lesz.
Nem vagyok egy elérzékenyülésre hajlamos, de majdnem elsírom magam. Mitől ilyen varázslatos ez az egész?
Akkor jövök rá, amikor egy szemmel láthatólag rendkívül intellektuális és egy szemmel láthatólag nagyon egyszerű család együtt játszik aranyalma-ellopósdit.
Ez a Fesztivál tényleg mindenkinek szól, aki valaha volt gyerek, aki valaha hitt a mesékben. Az efféle rendezvények általában egy-egy réteget mozgatnak meg: vagy a könyvmolyokat, az értelmiséget, vagy azokat, akik bioételeket esznek vagy rovásírnak, vagy a Disney-kedvelőket, vagy a Twilight-rajongókat. Itt meg mindenki itt van. És, nem vagy. Mindenféle népek, egyszerűek, bonyolultak, mindenki, még olyanok is, akik itt tanulják a játék nyelvét újra. Annyira, bármennyire furcsa is ez a jelző, egyetemes ez a Tündérfesztivál, mint amennyire egyetemes a hit a mesékben és a vágyakozás a varázslatok iránt. Minden gyerek sajátja, és még az a felnőtt is emlékszik rá, aki bőszen tagadja.
Köszönet Farkas Anikónak, hogy megálmodta a Tündérfeszkót, és hogy álmából felkelvén nekiállt, hatodszor is, megszervezni. És lesz hetedik is: jövőre Szentiván-táján, Sopronban.
Ne hagyjátok ki!
Gyerekkönyvek10%-kal olcsóbban:
