A Föld testén a víz olyan, mint a saját testünk érhálózata, csak egy nagyobb élő szervezeté, mint amilyenek mi vagyunk.
Képzeljük el, hogy mi alkotjuk a sejteket, a szerveket és az egymással folytonosan kapcsolatban álló szervrendszerek működését a mi tevékenységeink is nagy részben befolyásolják. A találmányaink, a gondolataink, minden szellemi és testi anyagcseretermékünk.
Egy nálunk lényegesen nagyobb erejű teremtményt szabályozni kedvünk szerint, s nem pedig úgy használni, ahogy az van, lehet, hogy újszerű és civilizált, de hosszú távon viszont bebizonyosodott, hogy ez a fajta pökhendi emberi hozzáállás csődöt mondott.
Haragudni az árra, azért, mert árad? Mi mást tehetne? Ez a természete.
Valamit talán mi is elrontottunk, több dolgot is, nem tudom.
A Földön aneurizmák keletkeztek és sorban fakadnak ki.
Aztán látom, ahogy a combig érő vízben, virágmintás nejlon otthonkában és kendőben gyalogol egy idős asszony a családi fotóalbum után, ami a víz tetején úszik, mert lesodródott a könyvespolcról a nappaliban.
Nagyon sír.
Én is nagyon sírok.
Hogyan tudná ő kijavítani, ami elromlott?
És hogyan tudnám én kijavítani?
Olyan sok milliárdan vagyunk, hogy csak a gyermeki fantáziámhoz tudok könyörögve visszatérni, hogy valaki, aki nagyon okos, készítsen egy gépet, egy olyat, amit majd valaki más kezel, akiben nagyon sok a szeretet.
A gépen lennének gombok, amikkel a betegeket meg lehetne gyógyítani, a fájdalmakat ki lehetne oltani, a gyűlöletből szeretetet kovácsolni, a pusztítást hasznosítássá alakítani úgy, hogy a természettel ne kerüljön összeütközésbe.
Akkor az árvizek áradhatnának, a vulkánok kitörhetnének, a szigetek elsüllyedhetnének, a föld renghetne, a hurrikán tombolhatna.
És senkinek nem esne baja.
Egy modern Bábel volna ez a szerkentyű, ami felülírná az eredendő bűnt és a kíűzettetést a Paradicsomból. Csak a Genezis maradna. De akkor Isten vajon újra megharagudna ránk, és szétkergetne bennünket?
Így kezdődne újra minden, és ugyanide jutnánk?
Nem tudom nézni a nagy beteg Földtesten a sok kis beteg sejtet.
De nem tudom nem látni.
Aki lát, annak pedig az egyik szeme mindig sír.
Fotó: Karpatinfo.net
Könyvújdonságok kedvezménnyel:
