Több mint 1200 esztendő nagy vulkánkitöréseit is feljegyezték ír szerzetesek időjárási – és egyéb témájú – krónikáikban, ami rendkívül értékes a jelen meteorológusainak és éghajlatkutatóinak.
A szigetország különböző kolostoraiból előkerült évkönyvek az egész középkort lefedik, sőt valamivel korábbról kezdődnek és belenyúlnak az újkorba. 431-ből származnak az első bejegyzések és 1649-ig tudósítanak – egyebek közt – nagy vulkánkitörésekről. Ezek közül összesen 48-ról írtak az ír szerzetesek, és 37-et közvetlenül – a krónikák szerint – rendkívüli időjárás, főként hideg időszak követett. A kitörések 2-3 évre is kizökkentették a helyi időjárást megszokott „viselkedéséből”, ami hatalmas csapás volt az aktuális társadalomnak, főként a mezőgazdaság teljesítményének visszaesése – rossz termés, takarmányhiány miatti állatállomány-pusztulás – miatt.
A jelen kutatói 40 ezer évkönybejegyzést tekintettek át. Mivel Írország éghajlata óceáni, azaz a telek nem túl zordak, írásos említésre érdemesnek találták a papok, ha vízen lehetett járni annak köszönhetően, hogy befagyott egy tó, hiszen az igen ritkán fordult elő.
A szerzetesek beszámoltak a hold- és napfogyatkozásokról is, amelyek remek összeillesztési (idő)pontokként szolgálnak más forrásokkal.
„A szerzetesek a szélsőséges időjárási megnyilvánulásokat isteni büntetésnek, baljós előjeleknek, a világvége közeledtének értékelték. Utóbbi ugyan nem vált valóra, viszont a tőle rettegő szerzetesek nagy dokumentációs szolgálatot tettek az emberiségnek” – idézte a BBC Francis Ludlow-t, az amerikai Harvard Egyetem tudósa.
Egy eredeti vulkánkitörés élőben:
