Az a tény, hogy úgy Rózsi – a képviselő! -, mint a bikája csuklóján bilincs éktelenkedik, Hollányi számára is egyértelművé teszi, hogy ezek bizony lebuktak falopás közben. (Baranyai László kisregénye folytatásokban)
– Te, ez egy rendőrautó! – figyel fel a doktor szelleme egy eleinte halk, de aztán folyamatosan erősödő szirénahangra.
– Ez az – nyugtázza Hujber szelleme.
– Idejön a faluba?
– Alighanem ide.
Igazuk van. A bejáratnál, ott, ahol a ficakban Valkó Gábor telke terül el, a kocsi befordul a főutcába, és egyenesen továbbhajt befelé.
– Mit keres ez itt? – kérdi Hollányi.
– A legjobb, ha odamegyünk és megnézzük – javasolja Hujber, és alighogy kimondja, már benn is csücsülnek a kocsiban. Jól össze kell húzniuk magukat, mert rajtuk kívül négyen vannak még a járgányban. Elől két rendőr, az egyik a kocsit vezeti, a másik, egy zászlós – látszik rajta – parancsnokol. Hátul meg ugyancsak ketten, régi jó ismerőseink: Rózsi meg a bikája.
– Fogadok, nem tudtad, hogy a Rózsi képviselő – pletykálkodik Hujber.
– Országgyűlési? – csodálkozik Hollányi.
– Nem, csak itt a faluban. De akkor is… egy képviselőnek fát lopni, lebukni vele… van bőr a képén..?
Az a tény, hogy úgy Rózsi – a képviselő! -, mint a bikája csuklóján bilincs éktelenkedik, Hollányi számára is egyértelművé teszi, hogy ezek bizony lebuktak falopás közben.
Rózsi szólal meg: – Kedves Uram… zászlós úr!
– Mi van?
– Nem lehetne ezt a hangot lekapcsolni? – A rendőrsziréna minden udvarban, amely előtt elhaladnak, őrült ugatásra készteti a kutyákat.
– Miféle hangot?
Rózsi bikája adja meg a választ. – Hát a nénózást.
– Hogy az emberek ne tudják meg, hogy maguk azok? Kapcsold ki, Sanyi.
– Igenis! – Sanyi kikapcsolja.
Megérkeznek.
– Kiszállás! – rivall Rózsira meg a párjára a zászlós. – Hol a fa, mutassák!
– Itt van, felrakva – vezeti a rendőröket a ház melletti nyitott fészerhez Rózsi.
– Nem kevés! – bólint a zászlós. – A számla róla?
– Számla? – csodálkozik Rózsi pasija.
– Ha vették, kell lennie számlának is. Nem kaptak számlát?
– Nem kértünk… – feleli Rózsi, de maga is érzi, gyenge lábon áll az érvelése.
– Hol vették? – fordul a tiszt Rózsi bikájához. – Magát kérdem!
– Hát a… hát a… – hebeg az.
– Hol? De gyorsan!
– Úgy hozták ide. Vándorárusok – segíti ki a bikáját Rózsi.
– Szóval lopták ezt is. Na, vissza a kocsiba.
– És ha loptuk, akkor mi van? – ellenkezik a nő. – Jelentsenek föl, majd elmegyünk a tárgyalásra; miért nem maradhatunk most itthon?
– Kivizsgálás lesz, bejönnek a kapitányságra. Ki tudja, mit csinálnának a fával, holnap már nem is lenne itt… jönnek szépen velünk.
Ez a perc, amikor Hujber közbeavatkozik.
– Nándikám!
A rendőr felkapja a fejét, múltjának vajon melyik rétegéből jön a hang.
– Maga ismeri? – kérdi meglepve Hollányi.
– Persze, hogy ismerem. A fiatalabbik nővérem lányának a férje. Amúgy nagyon rendes gyerek, de az utóbbi időben egy kicsit elszállt vele a ló.
– És most mit akar mondani neki?
– Megpróbálom egy kicsikét rendbe kapni. – Ismét a rendőrhöz fordul. – Nándi, emlékszel, miről beszélgettünk még régen, amikor megállapodtunk abban, hogyha nagy leszel, rendőr leszel?
– Valami rémlik… – gondol vissza Nándi.
És már ott is vagyunk és akkor is vagyunk, húsz évvel ezelőtt, Nándiék szüleinek konyhájában. A sógor éppen a mosogató szifonját szereli: apró darabokra szedi szét, és az alkatrészekről, egyenként kézbe véve őket, lekapargatja a rájuk ragadt gusztustalan, iszamos büdös trutymót. A gyerek – öt-hat éves kisklambó – mellette áll és figyeli.
– Én olyan leszek, mint Mátyás király! – jelenti ki. – Igazságos, aki mindig a szegényeket pártolja.
– Máma nincsenek már királyok – mondja a húsz évvel ezelőtti Hujber – valami olyan mesterséget kellene választanod, ahol igazságos is lehetsz és a szegények javára is dönthetsz.
– De én akkor is Mátyás király akarok lenni!
– Tudod mit? – vágja át a gordiuszi csomót Hujber. – Legyél rendőr! Rendőrnek lenni sokkal izgalmasabb, mint királynak, ráadásul.
– Emlékszel? – váltanak vissza a jelenbe -, igazságos akartál lenni. És a szegényeket segíteni. Most meg játszod itten az eszedet.
– De ezek loptak, fát loptak az erdőn… – ellenkezik erőtlenül a veje.
– Kinek a fája ez? Ugye tudod? – A rendőr bólint; tudja. – Egy volt téeszelnöké, aki szétlopta a közös vagyont. Nemcsak a közös vagyont, az egész falut. Mindegyik falut a környéken. Az övé összes föld, az összes vállalat. Hol vannak ezek ahhoz képest? Mert elvisznek két öl fát?
– Hagyjam futni őket?
– Hát persze, hogy hagyjad. Piríts rájuk, hogy eszükbe ne jusson még egyszer… aztán eresz el őket.
– Idefigyeljenek! – fordul zordonul – álzordonul! – Rózsihoz meg a bikájához a zászlós – akinek egyébként van becsületes magyar neve is: Nándi! – most az egyszer elnézem maguknak. – Kulcsold ki őket! – fordul a társához. – De csak most az egyszer! Meg lesz jegyezve, fel lesz írva, és ha még egyszer előfordul, halmozott büntetést kapnak. Értve vagyok?
– Igen, igen, értve – bólogat hevesen Rózsi. Nem érti a hirtelen pálfordulást – hogyan is érthetné? – de esze ágában sincs rákérdezni vagy pláne ellenkezni.
– Akkor menjünk! – adja ki a parancsot a zászlós, és már ül is vissza a kocsiba.
Elmennek, szirénaszó nélkül.
Ott állnak az udvaron, két szerencsés szerencsétlen fószer, Rózsi meg a bikája; a bika tér észhez hamarabb.
– A kisteher meg kint maradt. Félig megrakva. Hogy jutunk most ki oda?
– És a fűrész! – jut Rózsi eszébe. Feljajdul: – Kint hagytuk a fa alatt. Még ellopja nekem valaki!
Folyt. köv.
AZ ELŐZŐ RÉSZEK:
Éccakai őrjárat 1. – Horpad a sír
Éccakai őrjárat 2. – Zsoli, a sírverő
Éccakai őrjárat 4. – Fasor, kifli
Éccakai őrjárat 5. – Tömőfa. Stílfűrész, tartalék benzinnel
Éccakai őrjárat 6. – Nagyfröccs és cserkó. Égi hablaty
Éccakai őrjárat 7. – Pirospaprika, kiszórva
Éccakai őrjárat 8. – Kisember meg a nagy felesége
Éccakai őrjárat 9. – Kereszt a járdaszélen
Éccakai őrjárat 10. – Kutykurutty
Éccakai őrjárat 11.- Sír a gyerek. A Vadbarom
Éccakai őrjárat 12. – A bódogi csattogány
Éccakai őrjárat 13. – Igazi szuper üzletember
Éccakai őrjárat 14. – Pleskovics pácban
Éccakai őrjárat 15. – Morzsi és Őzike
Éccakai őrjárat 16. – Gyere kutyikám! Lázgörcs