Bárhol megtalálom a lepukkant helyeket. A Riviérán anno hetekig egy sötét, összefirkált alagúton jártam a kölkökkel a plázsra, mielőtt felfedeztem, hogy van egy rövidebb út is, márványos, kivilágított átjáróval a parti út alatt. (Mészöly Ági norvégiai riportsorozata)
Bár annak nem volt olyan jó az akusztikája, mint a pisiszagúnak, és a turisták is hülyén néztek ránk, amikor ugattunk.
Itt meg a focipálya. Öt évvel ezelőtt találtam. A Mjøsa menti erdőben búvik meg, már amennyire méreteiből adódóan egy szabályos futball-, és futópálya meg tud bújni bárhol. Valamikor elkezdték, aztán mintha elfelejtették volna.
Azóta akárhányszor visszajövök ide, ez az egyik parám. Hogy hátha rendbe tették a privát edzőpályámat. Mert így, hogy a salak épp hogy el van egyengetve, hogy a kapuk lehajítva az egyik végébe, hálók rajtuk cafatra szakadva már, föld az egyik végébe felkupacolva, na így rajtam kívül nem nagyon jár ide senki. Pedig van egy pöpec, hatalmas rönkökből épített, fedett színpad is az egyik végében, futás után lehet nyújtani rendesen, nem kell befeküdni a szutyokba.
Szeretem ezt a helyet. A helyiek inkább a tóparti sétányon futkorásznak, hibátlan szerelésben, mindegy, hogy ötszáz méter vagy félmarathon naponta, senki nem égeti magát macinacival, a cipő is minimum Asics. Én meg már hat éve ugyanabban a leharcolt melegítőben rovom a köröket, és a csukámat is sajnálnám kukába tenni, pedig gyöngyszövet lassan csak nyomokban található már rajta. A félbehagyott pályán viszont a kutya sem néz meg, mert a kutyák is lent futkosnak a tóparton.
Pedig edzeni is szokott itt még valaki, a napi penzumot krétával írta a színpad hátsó falára, közvetlenül az e=m alá. A graffitisek is dolgoznak, évről évre új alkotás díszíti a színpad oldalát. Egy kapcsolat alakulása is nyomon követhető, az „Ingün eller /vagy/ liberta”-tól az „Ingün og /és/ liberta”-ig. Petőfi wos here.
És persze: Fuck the school.
Időnként találok is ezt-azt. A sörösdobozokat meg a tűket akkurátusan lerugdosom a színpadról a bozótba, de a Dolce&Gabbana napszemüveg azóta is az egyetlen komolyan vehető kiegészítőm.
Aztán itt vannak a sirályok. Valahol a földkupac környékén fészkelhetnek. Tavaly költés idején jártam erre. Minden nap, amikor elkezdtem a megszokott köreimet, a sirálypapa feltelepedett az északkeleti sarokban lévő reflektoroszlopra, és amikor a pálya délnyugati sarkából ráfordultam a hosszú egyenesre, megindult felém. Nyugtalanító vijjogással repült szembe velem, és nagyjából a pálya egyharmadánál alig egy méterre húzott el a fejem felett. Aztán visszafordult, fel megint az oszlop tetejére, s a következő fordulónál megint, ugyanúgy. A sirályok ostoba lények, három hét alatt nem esett le szegénynek, hogy tökéletesen hidegen hagynak a kissirályok, legyenek akár tojás, vagy fiókaállapotban.
Azaz fene tudja. Lehet, hogyha kevésbé lett volna határozott, csak megnézem, mi lapul a földkupac melletti bozótosban.
