Hollányi kimondja, amit egy órával ezelőttig nem mert volna bevallani a másiknak. – Ami azt illeti, én sem voltam egészen józan. (Baranyai László kisregénye folytatásokban)
Te Tóni… csak nem a feleséged az? – kérdezi Hollányi a Hujber-ház felé közeledve.
És valóban, a járda mellé ültetett meggyfák egyike alatt egy feketeruhás alak üldögél. Beleolvad a sötétbe. A férje nevével ellátott fejfa kéznyújtásnyira van tőle; néha odanyúl, megsimogatja.
-Debizony, ő az – vidul fel Hujber képe. – Kivitte a sámlit. Pedig nem szokta.
– Legalábbis addig nem, amíg éltél. – mondja Hollányi. – A kereszt sem volt még ott.
– Az igaz… – feleli a másik, és előresiet. – Drágám… itt vagyok!
Az asszony – Zsuzsa! – elpityeredik. Megfogja és az arcához húzza a férje kezét. – Tónikám… olyan rossz nélküled…
– Tudom… nekem is tenélküled…
– Miért mentél el, és hogy’ mentél el! – panaszkodik az asszony. – Belefulladtál a saját hányásodba… ne félj, nem mondtam senkinek, mindenki úgy tudja, hogy szívroham…
– Nem kell ezt most… nem vagyok egyedül – csitítja Hujber a feleségét. Hujberné felnéz, meglátja a kissé távolabb diszkréten várakozó alakot.
– Ki ez? – kérdi.
Hujber odainti őrjáratos társát: – Olivér, ha idejönnél..?
– Doktor… hogy is hívnak?
– Hollányi.
– Doktor Hollányi Olivér, ügyvéd, vele vagyok most beosztva. Ő is ide van temetve.
Hujberné emlékszik még: mekkora port vert, hogy a bódogi temetőbe a fővárosból hoztak le egy kitemetett halottat. Urnában, pláne!
– Maga az, akit Pesten exhumáltak és idetemettek? Üdvözlöm.
– Hollányi nemcsak mondja, hanem meg is teszi: – Csókolom a kezét!
Zsuzsinak jólesik a kézcsók – életében nem sok ilyet kapott -, annak meg külön örül, hogy a férje látja: olyan asszony ő, akinek egy pesti ügyvéd kezet csókol. Ő is bókol a másiknak: – A Nagy Józsi nagyon szép sírt csinált ám magának!
– Köszönöm szépen. Bevallom, eddig nem nagyon volt módom megszemlélni.
Az általános kellemkedésnek Hujber vet véget. – Olikám, mennünk kell, lassan hajnalodik. – A feleségétől is érzékeny búcsút vesz. – Ölellek drágám, jövök, ahogy bírok.
– Délután majd felmegyek, viszek virágot – ígéri Zsuzsa asszony.
– Inkább ne gyere, nem tudunk ott jól beszélgetni. Be vagyok szorítva abba a szűkös helybe – az embernek elmegy az életkedve.
Mikor már elhagyták a házat, Hollányi megszólal: – Nagyszerű asszony a feleséged.
– Igen…
– Nem becsülted meg… ittál, mint az állat, verted… – simföli az ügyvéd.
Hujber röstellkedik. – Hát… igen, előfordult…
– A hányásodba fulladtál bele, ne is mondd, hallottam.
– Na és ha abba? Nem éreztem semmit.
– Eltitkoltad volna! – feddi Hollányi.
– Nem egy olyan dolog, amivel dicsekedni lehet.
– Hollányinak eszébe ötlik valami. Elgondolkodik… olyannyira elgondolkodik, hogy teljesen lefékez közben. – Ami azt illeti… – kezdi tűnődve.
– Mi történt..? várja a folytatást Hujber.
Hollányi kimondja, amit egy órával ezelőttig nem mert volna bevallani a másiknak. – Ami azt illeti, én sem voltam egészen józan.
Ő sem volt egészen józan.
Hujbert nem lepi meg ez a közlés. Valahogy sejtette már. Valamit sejtett.
– Nem voltál egészen józan – mikor is?
– A halálom pillanatában – most Hollányi megy át szégyenkezőbe.
– De Hujber – vele ellentétben, nem csapja le a magas labdát.
– Alig pár ház van csak hátra – közli.
Fotó: repidreszeg.blog.hu
Folyt. köv.
AZ ELŐZŐ RÉSZEK:
Éccakai őrjárat 1. – Horpad a sír
Éccakai őrjárat 2. – Zsoli, a sírverő
Éccakai őrjárat 4. – Fasor, kifli
Éccakai őrjárat 5. – Tömőfa. Stílfűrész, tartalék benzinnel
Éccakai őrjárat 6. – Nagyfröccs és cserkó. Égi hablaty
Éccakai őrjárat 7. – Pirospaprika, kiszórva
Éccakai őrjárat 8. – Kisember meg a nagy felesége
Éccakai őrjárat 9. – Kereszt a járdaszélen
Éccakai őrjárat 10. – Kutykurutty
Éccakai őrjárat 11.- Sír a gyerek. A Vadbarom
Éccakai őrjárat 12. – A bódogi csattogány
Éccakai őrjárat 13. – Igazi szuper üzletember
