A fehér ötven árnyalata - Bergoglio újratöltve

Minden reményünk megvan arra, hogy a pápai „mundér” legújabb, dél-amerikai viselője önazonos marad azzal az érsekkel, akinek beszélgetésekbe csiszolt véleményét Ferenc pápa neve alatt jelentette meg az Ulpius-ház Könyvkiadó. (Grozdits Hahó írása)

Sokan vannak, akik szerint a XVI. Benedek néven csekély népszerűséget és sok katolikus kritikust is szerző Ratzinger bíboros legnagyobb – rossznyelvek szerint egyetlen – cselekedete az volt, hogy lemondott, s nyugállományba helyeztette önmagát. Az igazán optimisták közvetlen, természetből vett istenbizonyítékként élték meg ezt a – korábban kevéssé látszó éleslátásról tanúságot tevő – mélységesen alázatos aktust. A történet folytatásának ismeretében – bár eddig több a reménykedés, mint a gesztusnál erősebb döntés – hallatlanul fontos változás indult meg azzal, hogy I. Ferenc pápa néven Jorge Bergoglio ült a római püspök székébe.

A pápaválasztók döntésének hatása sokkal messzebbre terjed, mint azt első, vidám pillantásunkkal be tudnánk fogni! Ferenc pápa megválasztásának hatása elérte még a magyar könyvkiadás csöppet sem egyházias, esetenként a pornográfia határterületeivel is kacérkodó – ezen a téren is elismerésre méltón bátor – Ulpius-házát is! A könyvlapok közül csepegő testnedveket letörölve, a katolikusokat és a nem-katolikus kíváncsiakat potenciális olvasónak tekintve kiadták azt a 2010-es beszélgető-könyvecskét, amit két újságíró készített Buenos Aires – szinte már gyanúsan – emberarcú jezsuita érsekével.

A „ne ítélj; ne’, itt élj!” jegyében – felismerve, hogy a jó cél érdekében még a tömjén-allergiásokkal is érdemes együttműködni – maga Erdő Péter bíboros írt elegánsan szűkszavú ajánlást a magyar kiadáshoz: „Egyszerűség és átható erő, dinamizmus és bízó ráhagyatkozás az isteni gondviselésre olyan tulajdonságok, amelyekre egyházunknak nagy szüksége van.” – Bízzunk benne, hogy bízunk benne!

A kötet – ajánlást követő – előszavát Bergoglio barátja, Abraham Skorka buenos aires-i rabbi írta, aki valamiféle fel nem vázolt baráti barter keretében korábban már kapott egy előszót a saját kötetéhez az érsektől.

(Túl az ezernyolcszázadik leütésen tulajdonképpen még el sem jutottunk a könyv velejéig, pedig jó lesz igyekezni, mert nemrégen, amikor egy könyv helyett annak címéről értekeztem, akkor magamra vontam a nagyon-spirituális kiadó rosszallását: „szomorú vagyok, hogy ilyenek is születnek” – írta a kiadó a FB-oldalán. Azóta sem tudom, hogy rám gondolt-e, vagy a szövegre! Ráadásul egy még-keresztényibb honlap szerkesztőasszonyának az ítélete is rám fröccsent!… Szóval, jobb, ha a lényegre térek, és itt-ott felcsapva a könyvet, úgy teszek mintha…)

Persze, nem kell úgy tennem, mintha…, mert ez a könyv egészen fellelkesített! (Másrészt szopás lenne, ha Ulpiusék nyalást várnának! – írnám, ha nem félnék az ítélőktől. De félek tőlük!)

Olyan könyv ez, amit magával hurcolhat az ember, s olvasgathat akár a tömegközlekedési eszközökön kapaszkodva is. A „mi Ferencünk”, amikor még az ő Jorge-juk” volt, akkor sem bocsátkozott cirádás okfejtésekbe. Őszinte kérdésekre javarészt őszinte és egyenes válaszokat adott. Az esetek többségében nem vetül rá a maszatolásnak még az árnyéka sem! Latorre Ágnes fordítót dicséri, hogy a minden porcikájával a mai világban élő, a szegényekkel messzemenően együtt érző egyházfi szavait úgy tolmácsolta, hogy a magyar szövegből süt a lendület, az energikusság, a változtatni tudás képességének az ismerete. Nem lehetett könnyű dolga, hiszen Bergoglio úgy meséli az egyházat kritizáló vicceket, mint ahogy az okos rendőr a sajátjait. (Itt is, ott is élhetünk a gyanúval, hogy ez bizony nem vicc!)

Bergoglio-washing-feet2

A tizenöt fejezetben összefoglalt kereszténység-esszencia – ha leszámítjuk az egyébként nagyon érdekes önéletrajzi és politikai elemeket – megmutatja az olvasónak, hogy milyennek kellene lennie a Római Katolikus Anyaszentegyháznak! Ilyenformán, az események ismeretében olvashatjuk úgy is, mint ígéretet: egy olyan ember ígéretét, aki minden lehetőséget megkapott arra, hogy ne „valami ellen”, hanem „valamiért” tegyen. Bergoglio múzeumba juttathatja azt, ami múzeumba való, kitárhatja az egyház kapuját, kiszellőztetheti az áporodott levegőjű templomokból az egykori hatalom dohos és köhögtető emlékét, s visszacsalogathatja a Szentlelket a Vatikánba!

Szurkoljunk neki, s akinek úgy jobban tetszik:

Imádkozzunk érte!