Periférián tengődünk. Ők nem hagynak élni, én meg semerre se tudom vinni ezt a bagázst. (Király Kinga Júlia Mesék Meséje blogja)
Nemrinya. Káosz és periféria
Parturiunt montes, nascetur ridiculus mus
Történt egy s más a héten, eltérültem az eredeti tervtől.
Nem tudni miért, hogyan, mivégre, mellesleg már nem is érdekel, de nagyjából ebben a sorrendben zajlottak a dolgok: előbb kiürült, azaz tartalmaitól megfosztatott A mesék meséje fb-oldalam, aztán valakik – ha megszemélyesíthető egyáltalán ez a mátrix – átrendezgették a posztokat, aztán visszaállt minden, de ezzel egyidejűleg elvesztettünk néhányakat az oldal kedvelői közül.
Hiába, a hiúság roppant fájdalmas, kiváltképp a lájkszövetségek árnyékában.
Pedig jó hónap volt ez, sínen a Roham 11-ik száma, ráadásul Jelenkor, Látó is hozott részleteket, kértek másutt is belőle, bennem meg egyre nő a kétely. Hogy tán mégis csak szar ez a hónap, tudniillik. Szar, mert néhány évem nyugszik benne, döbbentem rá, kerek egy hónap alatt. Hogy.
Valahonnan iszonyú messziről akartam felhozni a meséket.
Felutaztatni, felkísérni, mint egy távoli rokont, akit pesztrálni kell.
A fejemre nőttek. Lenyomtak, vissza oda, ahonnan felhozni akartam.
Periférián tengődünk. Ők nem hagynak élni, én meg semerre se tudom vinni ezt a bagázst.
Ma délelőtt – szerda van – ott motoszkált bennem, hogy megszököm.
De még ehhez is gyáva vagyok.
Lazulásképpen – s követ rám, hogy mégis befeszülök tőle – virtuálisan követem a külvilágot, csakhogy innen, a távolból nézve még annál is virtuálisabb lesz, miután mindenki egy különbejárató űrállomás. Jól felszerelten, s bőven a felfogható messzeségek mögül leselkednek le, a világra. Fentről, ugye. Többszörös sztratoszférányi maszk az erő.
Naná, hogy onnan senki se látja a perifériát.
Pedig fel fogom hozni innen ezeket a meséket. Nem, nem oda föl. Valameddig inkább.
Bármennyire kaotikus most ez a világ, s bármennyire periférián voltak abban a másikban.
Csak előbb le kell győznöm a lelkifurdalást. Mert az is van bőven. Hogy hát ennyi csak az élet. Hattól tízig – pm!, és ez nem premesntruációs elmebaj – egy félig-meddig, vagy tán egészen kipurcant nyelvben élek, aminek még egységes szótára sincsen, de legalább be tudja sűríteni egyetlen mondatba a trójai háborút, a hercegek seggéhez ragadt aranyfosó libákat, az incesztus elől kitérő lányokat-húgokat, s legalább ilyen tömören foglalja össze Ovidius átváltozásainak egynémelyikét. A szaftosabbakat.
Kíváncsi valaki erre. Pont.
Mert hát most olyan jár mifelénk. Mindig is ilyen járt. Ritkán más. Csömörtől az újig, és fordítva: nem egészen ötven év. Ez meg ötszász! Te jó ég.
Az ember, akivel az életemet és a szívemet osztom, s aki legtöbbször csak a hátamat látja, amint a szövegek fölé görnyedek, mostanában olvasott el két, szerinte fontos könyvet. Az egyik: kopt apokrifek Núbiából, a másik meg a Máni és a fény vallása. Mindkettőről lelkesen mesélt. Utóbbinak az előszavát én is átfutottam. Döbbenetes: „Kötetünk alighanem az első és utolsó kairosz pillanatban jelenhetett meg: a megfelelően kommentált – mindig az eredeti nyelvből készült – fordítások nyolc nyelvből készültek (kínai, ujgur, középperzsa, kopt, arab, szír, görög és latin), – ilyen szakembergárda létrejötte és együttműködése a könyvkultúra, a felsőoktatás és egyáltalán a kultúra megdöbbentően gyors, a hajszálgyökerekig hatoló lepusztulása miatt a jövőben teljesen elképzelhetetlen.” Írja Simon Róbert, a könyv egyik szerzője és szerkesztője.
Nos. Evvel a blogban mondom el, hogy a szívem üzenetét: több kairoszt szeretnék. Olyan időket, amikor nem kell attól tartani, hogy az emberek kifordulnak mindenből, ami régi, mert a belső ősrobbanás utáni hajszában elfelejtették megutazni a külső időt.
Nem győzöm eleget szajkózni magamnak Fellini egyik gondolatát, amit a Satyricon kapcsán írt. Idevág. Szajkó:
„Az antik világ általános töredékessége a mi világunk szétesettségét is jelképezi. A szövegnek s a szövegben feltáruló világnak ez az igazi varázsa. Sűrű ködbe burkolt ismeretlen táj, s csak akkor látszik valami, ha itt-ott fölszakadozik a köd (…) örökre eltűnt világ, tudatlanságom miatt csak képzeletbeli viszonyom lehet vele (…) Mélységes mélyre temetett világnak kellene fölsejlenie (…) Nem történelmi film lesz, hanem sci-fi. Ascyltos, Encolpius, Trimalchio Rómája ugyanis távolibb, fantasztikusabb, mint Flash Gordon bolygói”. (Federico Fellini: Mesterségem a film)
Hát így. Mégha a Mesék meséje nem feltétlenül antik, és nem római.
