– Nem érdekel! Szarok én a harmincezer forintra! Az igazságot akarom kideríteni! Különben is, mindig úgy csinálsz, mintha jó lenne neked velem, de fogadok, csak megjátszod magadat! (Baranyai László kisregénye folytatásokban)
– Ajvé! A hatvan forintosék! – legyint Hujber a következő háznál. – Még mindig megy a műbalhé. Bemenjünk, megnézzük?
– Nézzük.
A férjecske a kabátját, sapkáját veszi.
– Hova mész? Ne csináld ezt! Még éjszaka van! – kérleli a felesége.
De a fiú hajthatatlan. – Add ide a zacskót. Visszaviszem.
– Most?!
– Megvárom, amíg kinyitnak. De ha becsaptál…
– Már hogy csaptalak volna be – rimánkodik a szegény, elkínzott asszonyka. – Hatvan forintba került, bizisten.
– Ha becsaptál, én elválok. El én. Aki így herdálja a pénzt.
Vagy – költözik gyanú a szívébe – a hatvanat csak ráírtad, és igazából tízbe, vagy tizenkettőbe került, és a pénzt, amit elloptál, elköltötted?
– Klinikai eset – jelenti ki Hujber, akinek már kezdettől fogva ellenszenves volt a fickó.
– Mire költöttem volna? – ezt már szinte sírja-sikoltja, úgy kérdi a nő.
– Tudom én? Elittad, elmulattad a szeretőddel. Mielőtt ágyba bújtatok volna.
– Normális ez? – fordul újra Hollányihoz Hujber.
– Van papírja arról, hogy nem az? Ha nincs, akkor normális.
– Azért ez tényleg túlzás! – csóválja a fejét Hujber.
– Megyek! – üvölt a férj.
– Ne menj, könyörgöm! – zokog a párja, és kétségbeesésében lerogyik a földre. A férje felé kúszik, a lábait szeretné átölelni. Az hátralép.
– Hagyjál, hozzám ne érj!
– Már az ajtónál van, a kilincset markolja, de még megfordul, odavágja: – Mindig ilyen voltál. Ilyen az egész családod. Az esküvőn az én haverjaimat külön asztalhoz ültettétek, hogy a jó kaják mind nektek jussanak.
– De könyörgöm, ők kérték, hogy külön ülhessenek.
– Igen? – tajtékzik a férfi, és megragadja az asztal közepén álló vázát. – Kitől kaptad ezt a vacakot?
– A kollegáimtól, mikor szülési szabadságra jöttem…
– Valamelyik szeretődtől, fogadok! – azzal nagy erővel a földhöz csapja a vázát. Sőt, a cserepekre is rátapos.
– Harmincezer forintba került, Apponyi-mintás herendi! – pityereg a nő.
– Nem érdekel! Szarok én a harmincezer forintra! Az igazságot akarom kideríteni! Különben is, mindig úgy csinálsz, mintha jó lenne neked velem, de fogadok, csak megjátszod magadat!
– Miért, az jobb lenne, ha úgy csinálnék, mintha nem lenne jó?
– Az elhinném legalább! Akkor legalább tudnám, hogy nem egy hazug, megjátszós kurvával van dolgom! – Bevágja az ajtót – egy betét üvege kapásból kiesik – és elrohan.
– Hát ez elment – állapítja meg Hollányi.
– Ez el – hagyja jóvá a megállapítást Hujber. – Ott fog dekkolni az áruház előtt a nyitásig, bemegy, előadja a panaszát, aztán úgy kirúgják, mint a sicc.
– Az erősen valószínű.
– Menjünk mi is – mondja Hujber. – Már csak a Nagyék vannak hátra. Tudod; aki a sírkövedet csinálta neked.
Cseles; csak azért ismétli meg a sírkővel kapcsolatos régi szöveget, mert kíváncsi, tiltakozni kezd-e újra Hollányi ellene.
De az nem tiltakozik.
Nagyék háza előtt hárman toporognak: a Szabó család. Szabó Vince, a családfő – a nadrágot igazából a felesége, Ilonka viseli! -, a szóban forgó feleség, és a fiuk, Tomi, aki kilőtte – maradjunk inkább abban: meglőtte – a haverja, Nagy Tivadar szemét.
Pontosan e járatban vannak most itt.
– Sötét van odabent. – bizonytalankodik Vince. – Bekopogjak?
– Talán bevitték a kórházba a gyereket; kopogj – bátorítja Ilonka.
A kopogásra Nagy Józsi rémületes horkantással ébred: – Ki az?
– Én vagyok az, Vince. Szabó Vince.
– Nagy Józsi már ugrik is ki az ágyból, kulcsolja ki az ajtót. – Szerbusz, Vincikém, valami baj van?
– A Tivadar jól van? – vág in medias res Vince.
– A Tivi? Tomika elmondta, hogy mi történt vele, azért? Jaj, de rendesek vagytok! Semmi baja, már alszik. Jól beütötte a fejét, miközben mászott fel a magaslesre, de szerencsére semmi komoly.
– Beütötte a fejét? – pillant értetlenül Hollányi Hujberre -, hogyhogy beütötte? Nem a szemét lőtte ki neki?
– Menj oda, nézd meg – okítja magabiztosan a társa. – Semmiféle kilövés. Legfeljebb meglövés a szemtájékon; de hát ezeknek a cseh légpuskáknak nulla ereje van. Egy kis horzsolás, annyi.
– Nem légpuska – flóbert!
– Egykutya az, hidd meg!
– És hogyhogy nem a szemébe ment? Nem az volt, hogy direkt bele? – De alighogy kimondja ezt, Hollányinak eszébe jut valami. A lövés előtt – igen! – Hujber odalépett a létrán lebucskázó fiúhoz, fékezte az esését, és a puskához is hozzáért. Hirtelen gyanúval kérdi: – Te intézted?
– Hát persze. Nehogy már megvakuljon egy ilyen hülyeség miatt.
– Amikor odamentél hozzá?
– Ja. Finoman meglöktem a kezét, ne pont a szemét találja.
Közben Nagy Tivadar is előóvakodik. – Csókolom… szia.
– Tivadarka, nincs semmi baja a szemednek? – aggodalmaskodik Szabó Vince, aki mit sem tud a dolgok lényegéről.
– Semmi – mondja a kövér gyerkőc.
– Látsz vele rendesen? – aggodalmaskodik Ilonka.
– Látok.
– Csak azért jöttünk, mert Tomi elmondta…
– Mit mondott el a Tomi? – tudakolózik Nagy Józsi.
– Hát hogy… hogy beütötte a szemét… – vált vissza Ilonka, aki közben rájött, hogyha Tivadar ezt adta be a szüleinek, akkor neki kár lenne mást mondania.
– Nagyon aranyosak vagytok, Iluskám, hogy így aggódtok. De semmi komoly sincsen. Ugye, Tivkó? – szól a Nagy Józsi a fiához.
– Tök jól vagyok – feleli a megszólított.
De míg a felnőttek udvariaskodnak egymással, ők félrehúzódnak Szabó Tomival, és suttogva beszélgetnek. – Figyelj: nem mondtam semmit. Mert ha mondtam volna…
– Akkor mi lett volna? Semmi bajod sincsen!
Nana! – tiltakozik a kövér gyerek. – Mondhattam volna, hogy kurvára fáj a szemem, kivizsgálásra kell menni, meg persze mást is, hogy nem én magam voltam az, nem is beütés volt, hanem lövés … a százhuszonötös, ahogy megbeszéltük, az enyém!
– A nagy faszt a tiéd! – tiltakozik a másik fiú -, kutya bajod baszd meg, csak megjátszottad magad! Még hogy az övé…
– Baszd meg, akkor annyira fájt, hogy azt hittem, hogy tényleg kiment…
Nagy Józsinak feltűnik a srácok sutyorgása. – Mi van, miről beszéltek?
– Semmi, semmi… – feleli a fia.
Nagy Józsi nemcsak a sírköveiről, a vendégszeretetéről is híres. Hiába van éjjel, beinvitálja a vendégeit. – Gyertek be, tegnapról maradt egy kis disznótoros, jó borom is van…
– Nem, nem, kösz, kösz – tiltakozik Ilonka. – Mennünk kell, szerbusz…
– Jóccakát, hála isten, minden rendben…- köszön el Szabó Vince is.
– Szerbusztok, minden jót… – int búcsút Nagy Józsi.
Hujber elégedett. – Fogadok, az elején nem gondoltad volna, hogy így megoldódik.
– Minden jó, ha a vége jó – summáz az ügyvéd.
Könyvújdonságok:
Kép: csakvarizsoka.oldal.hu
Folyt. köv.
AZ ELŐZŐ RÉSZEK:
Éccakai őrjárat 1. – Horpad a sír
Éccakai őrjárat 2. – Zsoli, a sírverő
Éccakai őrjárat 4. – Fasor, kifli
Éccakai őrjárat 5. – Tömőfa. Stílfűrész, tartalék benzinnel
Éccakai őrjárat 6. – Nagyfröccs és cserkó. Égi hablaty
Éccakai őrjárat 7. – Pirospaprika, kiszórva
Éccakai őrjárat 8. – Kisember meg a nagy felesége
Éccakai őrjárat 9. – Kereszt a járdaszélen
Éccakai őrjárat 10. – Kutykurutty
Éccakai őrjárat 11.- Sír a gyerek. A Vadbarom
Éccakai őrjárat 12. – A bódogi csattogány
Éccakai őrjárat 13. – Igazi szuper üzletember
Éccakai őrjárat 14. – Pleskovics pácban
Éccakai őrjárat 15. – Morzsi és Őzike
Éccakai őrjárat 16. – Gyere kutyikám! Lázgörcs
Éccakai őrjárat 17. – Szép kis alakok vagytok!
Éccakai őrjárat 19. – Méhek. Az élet kovásza
Éccakai őrjárat 20. – Rendőrautó
