Balázs Attila vérbeli regényíró, ilymód sose tudjuk, hányadán is állunk vele, vagyis azzal, amiről ír: most ez komoly? (Szerbhorváth György kritikája)
Nehéz egy olyan könyvről írni, melynek hősével e sorok írója anno egyszer majdnem összeverekedett azon, mi történt a horvát-szerb fronton, valahol a Baranyában a magyarokkal a 90-es évek elején. És akinek magamutogató stílusát, dicsekvéseit sem bírta. Sem pálfordulásait az életben. Úgyhogy félve vettem kézbe földim új könyvét, melynek már címe és alcíme sem egyszerű, ámde költői: Pokol mélyén rózsakert – avagy az ezredes úr golyóstolla, és műfajként így határozza meg magát: „dokumentum-fikció, tehát: erős írói színezéket tartalmaz”.
Mert Balázs Attila vérbeli regényíró, ilymód sose tudjuk, hányadán is állunk vele, vagyis azzal, amiről ír: most ez komoly? Tényleg az utóbbi idők leghírhedtebb magyarországi kalandorának regényét tartjuk a kezünkben, vagy az újvidéki származású író – aki Cuniculus c. művével vált szintén hírhedtté irodalmi körökben – átírta a valóságot, és olyasmit költött hozzá, ami úgymond nem igaz?
De ugyan mi is lehetne a valóság ebben az egyébként hallatlanul izgalmas és fordulatos történetben? Hisz a főhős esetében még azt sem hisszük el, mi a neve, nemhogy azt, amit elmesélt dokumentumfilmekben vagy a róla szóló (fél)játékfilmben, a Chicóban, amelyben saját magát játszotta. Ebben aztán végképp beképzeltnek tűnt ez az alak, aki állítólag a bolíviai Santa Cruzban született, és a hatóságok pont ott lőtték le az elnök elleni összeesküvés vádja miatt, amit eddig szintén nem bizonyítottak be. Az tán biztos, hogy meghalt a magyar zsidó apától és katalán anyától származó össz-művész, aki chilei és svéd kitérővel került Budapestre, ahol az ELTE utolsó KISZ-titkára volt, de előtte Carlos, a terrorista fordítója is, vagyis a titkosszolgálat embere. 1991-ben újságíróként került Horvátországba, aztán (ismét tán) az első külföldi önkéntesként harcolt a szerbek ellen, csak éppen az ő felségterülete alatt halt meg pár külföldi újságíró… Fordulatos életútjáról ír hol viccesen, hol riporterként és elemzőként Balázs Attila, aki szintén akkor és ott volt haditudósító, ahol Rózsa-Flores. Akár Che Guevara utódjának is mondhatjuk őt, aki szintén Bolíviában harcolt, és szintén úgy akarta megmenteni a világot, hogy aki nem egyezett vele, hát az megjárta – tessék csak elolvasni e másik baloldali (vagy milyen) profi forradalmár naplóit is, hogy lássák, mit művelt a parasztokkal, akiket maga akart megmenteni a kizsákmányolástól: hát elvette utolsó háziállatukat is, mert éhes volt, na.
Szerencsére Balázs A. író maradt, és identitását sem váltogatta, mint a főhős. Aki előbb baloldali volt, meg zsidó, aztán meg magyar szélsőjobboldali, végül iszlamista, a kutyáját meg Titóról nevezte el. Az ilyen emberre mondják, hogy már akkor is hazudik, amikor kérdez, nem csoda, ha alapjáraton mindig újságíró volt, amikor meg megunta, önkéntes forradalmár, csak hát zsoldért. Mint ismeretes, 2009-ben lőtték le egy székelyföldi s egy ír kollégájával egyetemben, egyik társa, Tóásó Előd pedig még mindig börtönben ül, de hogy mi az igazság, mi is csak úgy kérdezhetjük, ahogy Pilátus Jézustól.
De hát ez mégiscsak regény, a párbeszédekben még Freud vagy Borges is megjelenik, meg sokan mások, akikkel Chico együtt „dolgozott” vagy épp átvert. Egyben reménykedünk, hogy miután szerzőnk megírta Rózsa-Flores regényes életrajzát, sem újabb Kepes-film, sem újabb magyar művészfilm nem szól alakjáról. Inkább hollywoodi szuperprodukciónak mehetne el, a könyv kiváló forgatókönyvalap, bár erős a gyanúnk, hogy az effajta filmek átlagos nézője a tizedik percben elveszítené a fonalat, ki ez a csávó és hol járunk. Még jó, hogy a mi Kárpát-medencékben ez az atipikus sztori szinte magától értetődő, semmin sem lepődünk meg.
Kiknek ajánljuk hát a regényt? Kevésbé Rózsa-Flores híveinek a különböző korszakaiból, s akik a hőst látják benne. Inkább a Balázs A.-fanoknak, és akiket érdekel, egy ember hogyan bolondul meg és/vagy ver át sorra mindenkit, avagy a kalandregények kedvelőinek is.
Kiknek nem ajánljuk? Akik nem szeretik a komplikált helyzeteket, és elvárják, hogy a főhős életútja szép egyenletes legyen. Vagyis a fejlődésregények szerelmeseinek semmiképp.
Balázs Attila: Pokol mélyén rózsakert
Budapest, Palatinus, 2013, 267 oldal
