A cselekmény minimális, de minden mozzanatnak legalább olyan mélységű jelképes jelentése van, mint annak, hogy Helmer felcipeli haldokló apját az emeleti kisszobába. Mészöly Ági kritikája Gerbrand Bakker: Az iker című könyvéről.
Hollandia. Azaz Friesland. A Kárpátok biztonságából elképzelhetetlen, évszázadok állandó harca a tengerrel, a sós széllel a földért. A fríz férfiak kemények. A fríz újszülöttek a legnagyobbak a világon, és ez statisztika, nem kitaláció, mondja holland, azaz fríz ismerősöm. A nappaliknak hatalmas ablakai vannak, és a hatalmas ablakokon nincs függöny. Mert a férfiak sokat voltak a tengeren, és az otthonmaradt asszonyok tisztességét a teljesen átlátható élet garantálta.
Ezt is fríz ismerősöm mesélte. Mást nem nagyon tudtam meg róla-tőle az együtt töltött hónapok alatt.
A holland-fríz falusi házak, tanyák földszintjén hatalmas, világos, belátható nappali, az emeleten zsebkendőnyi hálószobák, sötétek, kifürkészhetetlenek.
Gerbrand Bakker, holland író 2008-ban megjelent regénye, az Iker ezt a kettősséget jeleníti meg: a teljes nyitottság és a végtelen bezártság egyidejű kettősségét. Titkok, főképp sötét titkok nincsenek, de amit tudunk, arról sem beszélünk feleslegesen. Egyáltalán, semmiről sem beszélünk, bár mindig beszélgetünk a kávé és a sodort cigaretta mellett. Itt mindenki számára nyilvánvaló minden, de sokkal fontosabb rendben tartani a vízkiemelő szélmalmot meg a birkákat, mint evidenciákról beszélni.
Helmer, a korosodó gazda felköltözteti agonizáló apját a földszintről az emeletre. Ezzel a momentummal kezdődik a regény, és ezzel a momentummal kezdődik az Iker antihősének felnőtt élete is. Viszonylag későn: ötvenöt éves koráig vár azzal, hogy kivonja magát zsarnok apja befolyása alól, úgy-ahogy rendezze viszonyát harminchét éve halott ikertestvérének emlékével, és elhagyja a családi tanyát, ahol sosem volt otthon.
Ezek a megkésett, de még épp időben zajló folyamatok azonban nem tudatos elhatározás eredményei: Helmerrel történnek a dolgok, és ő mindig meglehetős távolságtartással szemléli saját életét. Ha levelet kap, válaszol, ha összefut valakivel, szóba elegyedik. Hoz ugyan döntéseket, de képtelenség megmondani, hogy ezek mennyire saját, személyiségéből fakadó választások és mennyire az események gravitációjának eredői.
A cselekmény minimális, de minden mozzanatnak legalább olyan mélységű jelképes jelentése van, mint annak, hogy Helmer felcipeli haldokló apját az emeleti kisszobába. Nem derül fény hatalmas, sötét, elhallgatott titkokra, nem váltja meg senki sem önmagát, sem környezetét, de mégis történnek változások, amik elviselhetőbbé teszik a létet – és az, hogy ezek a változások nem a cselekvés, hanem a történés, esetleg a véletlen kategóriájába tartoznak, teljesen helyénvaló, de nem következmény nélküli az Iker világában.
Bakker regényének nyelvezete, mondatai tökéletesen megfelelnek ennek a kettősségnek: világosak és átláthatóak, mégis sikerül a fontos dolgokat elhallgatniuk. Úgy teremt már-már misztikus, de legalábbis jelképekkel teli világot, hogy messziről elkerül mindent, ami egy kicsit is nem hétköznapi, már-már földhöz ragadt; minden szavában megmarad józannak, kívülállónak, logikusnak.
Helmer felnőtté válása, a folyamat eredménye is kettős, és ezt a kettősséget remekül mutatja meg – egyszerre szimbolizálja és mutatja elképesztő egyértelműséggel – a regény záróképe: futhatunk akár a messzi Dániáig, kiülhetünk a végtelen tengerbe nyúló szirt fokára, mindenképpen a tarkónkra liheg egy birka.
És ez így van rendjén.
