Egy budapesti iskolában a tanárnő nemrég dolgozatot iratott az 5. osztállyal. Téma: milyennek képzelik el a mai 10 évesek az életüket (s egyben Magyarország jövőjét) 20 év múlva. Koch András Ádám fogalmazása több, mint elgondolkodtató.
2033.
Hajnali 6-kor megszólal az ébresztő. A kék infrafény átjárja a szobát, ahogy az ébresztő villog. Fáradt szemeim lassan kinyílnak és a plafonra meredek. Lassan, nehézkesen felülök. Az éjjeli szekrényen egy lámpa áll. Rajta fémből készült érzékelő. Elhúzom mellette a kezem, s az egész szobát beborítja a fény. Mellettem feküdt feleségem, de már nincs az ágyban. Idehallom, ahogy a konyhában reggelizik. Felállok. Az ágyam mellett egy íróasztal van. Felette egy kép lóg a falon. Rajta van a feleségem, a kisbabánk és én. Ez a kép pár hete készült az ausztrál strandon. Kinézek az ablakon. A napsugarai minden zugot átjárnak a fák, a fenyvesek, a sziklák, de még a cserjék közt is. A Mátra aljában fekvő piros fedeles lakóházak közt pedig csak úgy füstölög a szmog, ami még idáig is elér. Az égben lebegő gázos csőrendszer miatt nem látni az égbe és az orromat olaj bűze csapja meg.
A Mátra magasabb szikláin lévő felhőkarcolók úgy füstölögnek, mint az a gyárkémény a város túl felén. Ekkor visszalépek az ablaktól és bezárom azt, hogy ne szivárogjon be több füst a házba. Ekkor az íróasztalomhoz megyek és leülök az automatikusan kinyílódó székre. Az íróasztalom szélén található gombot lassan benyomom és ezzel az íróasztal Word funkciója megnyílik és kivetíti a szerkesztendő fájlt. Szépen lassan bepötyögöm a Tom Huls 2. utolsó fejezeteit. A regény készen áll, ki is nyomtattam, már csak el kell küldeni a teleportációs rendszerrel. Zöld fény jelenik meg és a 100 oldalas iromány kirepül az ablakon. 1 perc múlva meg is érkezik a válasz: „A Líra Kiadói és Könyvtári Közkompjúter elfogadta a Tom Huls 2. nevezetű dokumentumot, tisztelt Koch András Ádám úr. A műve 24 órán belül megjelenik az egész földön…” Felállok és átteleportálok a konyhába. A feleségem már elment dolgozni a bankba, nekem pedig el kell mennem tárgyalni az ügyvédemmel a szerzői jogokról, úgyhogy a gyerekre addig a háztartási robot vigyáz. Az új TX-165-ös, amit tegnap vettünk, bizonyára ügyel a gyerekre…
– – –
S hogy a ború mellé némi napsugár-remény is kerüljön, íme Koch András Ádám kedves verselménye.
A magányos fűzfa
A bú s bánat alkonyában,
Egy öreg fűz állt magányában.
Ott a parton álldogálva,
Az öreg fűz
Búslakodott sírdogálva.
Mert már a madarak sem csiripeltek,
Afrikába menekültek.
Az öreg göcsörtös fűz felidézte múltját,
S búsan,
Nézte földre hullott lombját.
Hallotta a gyerekek sikongását,
Újra maga előtt látta a természet nyári virágzását.
De a gyerekek tanulni mentek,
És sietve
A madarak elrepültek.
Leveszi az öreg fűz nyári gúnyáját,
S fölölti téli ruháját.
Szép fehér köpönyeget kap magára,
Miközben alszik,
Már nincs magánya.
Mikor felébred így kiállt majd:
Hurrá! Az élet előtt a tél fejet hajt!
A fotón a szerző látható
