Mi újat tud mutatni egy tudományos-fantasztikus regény a Csillagok háborúja, a Mátrix és az Avatar után? Iain M. Banks Félemmetes géjpezet című könyvében egy beszélő hangyán múlik a világ sorsa. (Bakos András írása)
Egy hangyás fazon szívszorító körülmények között elveszíti beszélő hangyáját, és mindent elkövet, hogy újból megtalálja. Naplót vezet, nagy kifejező erővel, gyönyörű nyelven és félelmetes helyesírással. Ez a legszebb szál Iain M. Banks Félemmetes géjpezet című regényében. Van még idős, jó karban lévő kutatóasszony, aki összeesküvést szervez az uralkodó ellen, de merénylet áldozata lesz, és végül saját másolatát távirányítja a végső cél felé, nagyon körültekintően. („Szűk másfél perc múlva egy tehervagonnyi leselejtezett golyóscsapágy fog landolni pontosan azon a helyen, ahol most állsz. Indulj tovább, ha kérhetlek.”) Végigbukdácsol sokadik életén egy arisztokrata katonatiszt, akit agyonlőnek, valahogy mégis tovább él, és ezt annak köszönheti, hogy régebben szintén másolatot készíttetett magáról. Végül áldozatot hoz, pedig egyáltalán nem biztos, hogy aki újjászületik belőle, megőriz az emlékeiből bármit. És itt egy virtuális és valóságos megváltó, hamvas nő, aki egy családi kriptában eszmél a világra anyaszült meztelenül. Látszólag üres memória, mélyen mégiscsak őriz bizonyos tapasztalatokat, amelyek hozzásegítik a túléléshez. Az uralkodó biztonsági szolgálata hiába kísérti szuggerált történetekkel, nem boldogulnak vele: a királylány ugyan rögzíti a kötelet a toronyban, a lovag mászni kezd, de mielőtt fölérne, a lány lazít a hurkon, a hős lezuhan, halálra zúzza magát odalenn – és a biztonsági szolgálat irodájában a kódfejtő mérgelődve tapogatja a hátát: „Az utolsó próbálkozásom, a toronyba zárt hercegnő szcenárió külön tanulmányt érdemelne. Mintha sohasem hallott volna a meséről, mégis elfogadta a helyzetet, és a saját szabályai szerint játszott tovább. És milyen óvatosan, te jó ég!…A végtelenségig próbálkozhatnak vele, de ne legyenek illúzióik. Emberükre akadtak; ez a lány tanul a maguk próbálkozásaiból. És amit egyszer megtanult, azt nem felejti el; fogalmam sincs, hogy csinálja.”
Lehet, archaikus szokás tudományos-fantasztikus regényt olvasni a fullextra mozifilmek korában, de megéri, nem csak az iróniáért és a nyelvért. Tényleg egyszerre sóhajt mindenki a vetítőteremben, amikor a háromdimenziós Avatar főhősével együtt zuhanunk, a mi arcunkba csapódnak a faágak. Zavartalan szemlélődésre és részvétre mégis egy olyan történet hív, amely eleget bíz a képzeletre. Nem számít, hogy Banks regényének szereplői folyton magyarázzák, mi hogyan működik, itt miért pusztul a világ úgy, ahogy, a párhuzamos szálakról pedig sokáig azt kell hinni, csak a végtelenben találkoznak. Nem is muszáj rögtön mindent érteni. Elég sejteni, hogy a vidék végtelennek, beutazhatatlannak mutatja magát, pedig csak a maga módján provinciális. Elég az élmény, milyen nyomorulttá lettünk (vagyis válhatunk még), és mégis maradnak emberi vonásaink. Például egy vacsorának kinéző vacsorán homárt rendelünk, és klánokba tömörülünk (a szerző skót). Banks látója komótosan, szuszogva lép át a szürreális valóság és a virtuális világ határán, mint egy sűrű sövénykerítésen. Emitt rettenetes, szerencsétlen madarak, amott büdös, nagylelkű lajhárok – de nyugodtan gondolhatunk, mert említtetik, Dantéra is, akit Vergilius kalauzolt odalenn. Banks világa például attól lehet otthonos az olvasónak, mert a kultúra, a hagyomány mindenkié, a legnyomorultabbaké is. Mindnyájunknak egy keskeny űrbéli féreglyukon kellene átjutnunk, amíg nem késő, de ez testestül-lelkestül nem sikerülhet – arra már nincs idő –, csak virtuális másolatként. Hát ha így, akkor így. Az elit azonban nem akar lemondani semmijéről, a nép nem tudja, de csakis ezért zajlik a háború az uralkodó és a mérnökök között. A megváltó azonban, mint a vírus, teszi a dolgát: mindenkinek, akit illet, elmondja az igazságot, élő, egyenes adásban, aztán kísérőivel együtt a torony rejtett szintjére menekül a biztonsági szolgálat elől. Mint remeték, élnek ott, bizakodnak, és erre megvan az okuk, bár a történetnek ezen a ponton nincs vége, csak „véjge”.
Iain M. Banks Félemmetes géjpezet, Agave Kiadó, 2013.)
