– Ne beszélj! Gyere, gyere te kis hancurmókus – és úgy berántja az ágyba, hogy annak még a bokáján fennakadt gatyáját sincs ideje lerúgni. (Baranyai László kisregénye folytatásokban)
Ha már a háza előtt mennek el, benéznek a polgármesterhez. Az még mindig ugyanúgy szenved, liheg, nyögdécsel és csattogtat, ahogy otthagyták.
– Oh… ohh… oh-oh-ohh! Az nem létezik, hogy semmi… Mi van velem… nem értem… – lerogyik egy fotelba. – Kész, végem van… már erre sem vagyok jó… felugrik, újra kézbekapja a szerszámát – azért csak próbáljuk, hátha…
– Ez azóta is? Sine intermissione? – teszi fel Hollányi a költői kérdést Hujbernek.
– Úgy látszik, azóta…
Vácz Imre valahogy – a maga számára is váratlanul – erőre kap. Talán érzi, hogy figyelik; most kell megmutatnia. – Na, végre valami… gyerünk, gyerünk, még, még, végre áll, áll, áll..!
Nagy örömében elfeledkezik róla, hogy csöndben kéne maradnia, a szobában van a felesége is. Meg van győződve róla, hogy az altató, amit az italába csempészett kitart reggelig, de téved. Az asszony ébredezik.
– Mi van? Mit csinálsz?
– Miért nem alszol? Aludjál, Teri! – szól rá nejére.
De annak esze ágában sincs aludni. Meglátta ugyanis a férje foglalatosságának tárgyát, s imigyen észrevételezi: – Húha… milyen nagy… na gyere gyorsan… gyere, gyere kutyikám…
– Én nem, csak véletlenül… – szabadkozik az.
– Ne beszélj! Gyere, gyere te kis hancurmókus – és úgy berántja az ágyba, hogy annak még a bokáján fennakadt gatyáját sincs ideje lerúgni. – Tudtam, hogy te a régi vagy… – markolja meg a férjét az asszony, s gyömöszöli befelé.
Hujber szokása szerint röhög. – Ez jól rábaszott a sompolygásra!
– Ez rá -, helyesel Hollányi.
– De ez még semmi – bukik ki újabb röhhentés a csapok volt mesteréből -, a macáját, ha látná!
– Megnézzük? – kérdi Hollányi.
– Nézzük!
Máris ott vannak Szarka Marciéknál. A társaság már eloszlott, Marci félájultan, felöltözve hever az ágyán; ivott egy csomót, meg ugye: itt is az altató! Hasonló a felállás, mint a polgiéknál volt, azzal a különbséggel, hogy itt a nő van ébren – viszont ő is kétségbeesve. Őt nem a potencia-hiány bántja, hanem pont az ellenkezője. A polgi által beígért megfarkalás, azaz megfarkaltatás beindította a fantáziáját; képes lenne – de még mennyire! – a szerelemre, ámde hiába vár, a vágyát nincs kivel realizálni.
Liheg, szenved: – Jaj… jaj… nem jön, biztos elaludt a vén geci, hát ez nem jön… jaj, jaj mi lesz velem, megbolondulok… jaj, jaj… Marci! Marci, hé! Marci, ébredj!
És hiába fordul át a másik oldalára, hiába tiltakozik szegény Marci – Most mi van? Hagyjál aludni… olyan jól aludtam… jaj, engedd el, nem akarok most, nem tudok..! – a történet itt is éppúgy végződik, mint odaát.
Hollányi az, aki levonja a konzekvenciát: – Végül is..? Mindkettőnek összejött, bár nem egészen úgy, ahogyan képzelték…
Nemsokára a lányomék következnek, nemde? – kérdi Hollányi.
Kár kérdeznie – a hangos, hisztérikus gyereksírás egyenesen odavezeti őket.
Halmi Saci még mindig a feljelentéssel van elfoglalva, kisebb dolga is nagyobb, mint hogy a gyerekére figyeljen: – Felhívom Rendorkapitány úr figyelmét, hogy a Vácz Imre polgármester…
Végre eljut a tudatáig a gyereksírás, átkiált Zitának: – Sír a gyerek, menj be hozzá!
– Menj te, dolgozom!
Ő meg a szerződéstervezettel foglalatoskodik: – A Férj jelen szerződés aláírásával visszavonhatatlan hozzájárulását adja a Feleség tulajdonjogának ráépítés jogcímen történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez az Ingatlan kétharmad tulajdoni hányada vonatkozásában…
Doktor Hollányi ki van akadva: – Miért nem tudnak már bemenni ahhoz a szerencsétlen gyerekhez!
Hujber csillapítja: – Csitt… Elhallgatott. Megnyugodott.
De az ügyvéd – ez esetben nagyapa is – nem nyugszik meg olyan könnyen. Felemelt ujjal fülel.
– Várjon… ez nem az. Nem megnyugvás. – Rémülten felkiált: – Nem kap levegőt!
Nem várja meg, míg a nála sokkal rutinosabb Hujber kezdeményez – áthatol a falon, a gyerekágy mellett terem. Kiemeli a forró, görcsösen rángatózó kis testet az ágyból – Jöjjön! Jöjjön már! Tartsa, tartsa oldalra a fejét!
A kisfiú, akár egy rongycsomó. Nem vesz levegőt, végtagjai ernyedten lógnak, a szemei fennakadva. Nincs idejük ügyetlenkedniük vele, mert tudják, minden másodperc számít.
Hollányi lefekteti a földre, benyúl a szájába, és a nyelvét igyekszik kihúzni. Nem megy könnyen, minduntalan kicsúszik az ujjai közül. Utána a szívét kezdi el nyomkodni, de nem találja el ritmust.
– Mit csinál? – kérdi Hujber.
– Kihúztam a nyelvét, nehogy megfulladjon. Nincs szívverése! Alkalmazott már mesterséges légzést?
– Megpróbálhatom… Hujber veszi át Hollányi szerepét, ő nyomkodja a szívet.
– Egyenletesen!
– Így kell? – kezd Hujber belejönni. Hollányi időnkét a gyerek szájába fúj.
– Nyomja csak. Nyomkodja. Egyenletesen. Na végre! Lélegzik.
A kisfiúba lassan visszatér az élet, elkékült ajkai maguktól veszik a levegőt. Felsír. Hollányinak ez most mennyei zene.
Hujber halálboldog. – Hú baszd meg… ha nem veszed észre…
– Meg ha te nem lélegezteted… Barátom… – érzékenyül el Hollányi, s átöleli a másikat.
– Mi van? Tegeződünk? – Inkább csak feszültség-oldás ez, nem igazi piszkálódás Hujbertől.
De Hollányi komolyan veszi: – Hát persze…
– Szóval akkor tegezhetlek?
– Sőt, én kérlek meg rá. Nekem a megtiszteltetés.
Miután a kisgyerek visszakerült az ágyba, halkan, megelégedetten gőgicsél.
Milyen szép ilyenkor a gyereksírás… Formás kis gyerekecske – büszkélkedik a boldog nagyapa.
– Tudod, hogy hívják? Érdekelhet!
-Hollányi elképed. Túl rövid idő alatt túl sok érzelmi megrázkódtatás érte. Egy hatalmas hullámhegy tetején lebeg: – Csak nem..?! Csak nem őt is..?
– Debizony! Olivér! Az Olivér nevet kapta a szent keresztségben. Látod, gondol rád a lányod! Igazán megbékülhetnél vele. Ha csak így halálodban is. Meg a párjával.
– Azt mondod?
– Hát persze. De most már hívjuk be őket, nem rostokolhatunk itt napestig.. azaz napreggelig.
Hollányi elkiáltja magát: – Zita!
Hujber is kiált: – Zita! Saci!
– Gyertek be! – teszi hozzá Hollányi.
Hollányi Zita hátragurítja a székét, feláll. – Elhallgatott… azért én megnézem. – Átmegy, a kisfiú homlokára teszi a kezét. – Hú, de felment a láza!
Halmi is indul, kiált: – Megyek én is. Adjunk lázcsillapítót neki.
Hujber karon fogja Hollányit. – Jönnek, hagyjuk magukra őket, hármasban. A szent család.
Amiként a saját házánál Hujber, most meg Hollányi maradna. – Nem maga… nem te mondtad, hogy minket senki sem láthat? Akkor ők sem.
– De azért valami érzés… valami megérzésféle biztosan van. Jobb, ha most elhúzunk.
És elhúznak.
Folyt. köv.
AZ ELŐZŐ RÉSZEK:
Éccakai őrjárat 1. – Horpad a sír
Éccakai őrjárat 2. – Zsoli, a sírverő
Éccakai őrjárat 4. – Fasor, kifli
Éccakai őrjárat 5. – Tömőfa. Stílfűrész, tartalék benzinnel
Éccakai őrjárat 6. – Nagyfröccs és cserkó. Égi hablaty
Éccakai őrjárat 7. – Pirospaprika, kiszórva
Éccakai őrjárat 8. – Kisember meg a nagy felesége
Éccakai őrjárat 9. – Kereszt a járdaszélen
Éccakai őrjárat 10. – Kutykurutty
Éccakai őrjárat 11.- Sír a gyerek. A Vadbarom
Éccakai őrjárat 12. – A bódogi csattogány
Éccakai őrjárat 13. – Igazi szuper üzletember
