A rendezés másik telitalálata Kurázsi munkaeszközből, élettérből öncéllá változó szekerének megszemélyesítése. Kicsi vagy Kocsi: Nagy Norbert e. h.– A Kurázsi mama és gyerekei a Radnótiban, Harmat György kritikája.
A Brecht-színjátszás paradoxona, hogy akkor jönnek létre a legjobb előadások, ha a rendező, betartva az epikus, elidegenítő, gondolkodtató színház a szerző szabta szabályait, mégiscsak erős érzelmi hatást képes kelteni a közönségben. Zsótér Sándor akkor is a német költő-drámaíró eszményei szerint alkot, ha nem Brechtet rendez. Hát még, ha igen. Mint a Radnóti Színházban a Kurázsi mama és gyerekeit.
Krónika a harmincéves háborúból – mondja a darab alcíme, de már Brecht szándéka is az aktualizálás lehetett (a II. világháború kitörése előtt írta, 1941-ben mutatták be), Zsótér pedig tudvalevőleg nem rendez korhű előadást. A XVII. századra csak a hatalmas vásznakon lelógatott korabeli (kivégzéseket ábrázoló) metszetek utalnak. A Hitler-fej szentképbe foglalása helyénvaló ötlet, a Brezsnyev-temetés videobejátszása már kevésbé, a toborzótiszt szerepében Szűcs Péter Pál (egyébként rendkívül tehetséges és mulattató) Gyurcsány-paródiája pedig végképp szükségtelennek és zavarónak tűnik. Az előadás ugyanis ezek nélkül is eminensen válaszol az esetleges nézői kérdésre: mi közünk a háborúhoz, ha nincs háború?
Hiszen a háború szabályai csak meghosszabbítják, sűrítik, kiélezik a béke szabályait. Maga Kurázsi mama látja ezt a legjobban: „… a háború is üzlet, / Csak ólmot árul sajt helyett.” Mi lehetne aktuálisabb, mint a címszereplő végletes alkalmazkodása a körülötte lévő világ akár legembertelenebb törvényeihez is? Kurázsi mama egyrészt túlélni akar (mikor minden az élet ellen tör), másrészt jól is akar járni. De nincs olyan igazodás, mely maradéktalanul sikeres. A háború (olykor a béke is) megrohasztja az embert. Kurázsi mama, míg gyermekeit védi, mindhármat eltemeti – írhatnám, ha e mondás ezúttal nem lenne hamis: az előadásban egyiket sem ő temeti el.
Zsótér rendezésének egyik legfőbb ereje: Kováts Adél Kurázsija. „Mama”, de a legkevésbé sem „anyó”. Egyszerre anyaoroszlán és szilaj paripa. Gyémántkemény, a kegyetlenségig racionális, szikár-inas, szép combú, életteli nő. (Nem véletlen, hogy Rába Roland tábori lelkésze és Szűcs Péter Pál szakácsa is megkívánja.) Elérhetetlennek, megtörhetetlennek látszik. A csapások azonban belevájnak. Hangtalanul ordít, könny nélkül sír. Nagy alakítás Kováts Adélé (még a korábban ugyancsak Zsótér-rendezte Tennessee Williams-darabban nyújtott remek Blanche-megformálását is felülmúlja).
A rendezés másik telitalálata Kurázsi munkaeszközből, élettérből öncéllá változó szekerének megszemélyesítése. Kicsi vagy Kocsi: Nagy Norbert e. h. – olvassuk a szereposztásban. (Amennyire helyeselhető, hogy Zsótér a színlapon nem akarja idő előtt elárulni az előadás egyik fő jellegzetességét, annyira sajnálatos, hogy az 1960-as évek egyik vitatémáját idézi itt indokolatlanul.) Nagy Norbertet, az SZFE fizikai színházi koreográfus-rendező osztályának IV. éves hallgatóját az első pillanattól szinte szünet nélkül ott látjuk a színpadon. A záróképig inkább csak apró jelek utalnak rá, hogy ő a Kurázsi-előadások fő „díszleteleme”: a szekér. Jelenlétének szöveg nélkül is súlya van. (Igaz, narrátorként is szolgál, ő mondja el Brechtnek a jelenetekhez írt bevezető mondatait.) Érzékenyen, nagy mozgáskultúrával reagál a történésekre, s közben önálló személyiséggé válik. Ő lesz például Kurázsi lányának, a néma Kattrinnak (Petrik Andrea jelentős alakítása) megértő társa. A befejezésben pedig a katarzis egyik záloga (persze Kováts Adéllal együtt). A darab végén ugyanis Kurázsi mama – miután mindenét és mindenkijét elvesztette – egyedül kénytelen továbbindulni, húzni a szekerét. Eddig mindig volt, aki segítsen neki, most nincs. És a szekér nem akar menni. A középkorú nő és a fiatal fiú kétségbeesetten huzakodnak. Egy erőteljes, a gondolatok mellett érzelmeket is megmozgató (ha nem is hibátlan) előadás zárása ez.
Kurázsi mamának már csak a puszta élete maradt. Hiszen a háború (olykor a béke is) szétrohasztja az embert. Arany dizőzruhájában, meztelen lábára húzott bakancsában próbálja a nő elhúzni magával az erős fiút, a szekerét. József Attila írta két évvel a Brecht-dráma születése előtt: „Törvényünk háborús még / s szebbek az arany karikák.”
Fotó: Dömölky Dániel
1. Petrik Andrea, Kováts Adél, Nagy Norbert, Rétfalvi Tamás, Formán Bálint
2. Nagy Norbert, Petrik Andrea
3. Kováts Adél, Nagy Norbert
