Nagyapád is megitta a magáét. Szerette az italt. Nem vetette meg. Kapott is tőlem, mikor egy hajnalban, ötvenkettőben a plebánossal végig nótálták a falut. Vecsey Márton tárcája.
Pitymallott. Megébredtem. Csókolom anyu. Jó reggelt fiam, kész a fekete. Ott van a sparhelten. A spájzba mentem. Felálltam egy hokedlire. Levettem egy veknit. A stelázsiról. Megettem. A serclit. Ebédre a húsleves mellé cicegét kaptam. Ebéd után egy cigeretta. Aztán durchmars, betli, negyvenhusz, terített, fedáksári, ulti, szinemakk, szine ződ, makkszín gorkij, cirkusz makkszínusz, ződike pintyőke fúr, farag, énekel. Délután fönek mentem a hegyre. Egy hatalmas sichereis tű fogta be a zsák száját, amiben a tikokat hoztam. Meggyüttem mama. Kopasztás, nyúzás, porcogóját nekem, máját neked. Megint nem voltál misén. Nem vagyok már jótemplombajáró legén mama. Már jóevő sem, ami azt illeti. Pedig mindig mondta a plebános, de jó köszönők, jó templombajárók ezek a fijúk. Jóköszönőnek megmaradtam. De már nem vetsz keresztet fiam. Azért a kenyeret megmestem reggel, mama. Aztán bűrkét a kutyának, aprót a tűzre, seprés a cirokkal. Megehültél fiam? Nem mama, csak kotlik a belem. Nem kellett volna hajnalig sültülni a gerlicsben, akkor nem kotlana. Nagyapád is megitta a magáét. Szerette az italt. Nem vetette meg. Kapott is tőlem, mikor egy hajnalban, ötvenkettőben a plebánossal végig nótálták a falut. A pap, meg a kántor. Gondold azt el. Pedig tornak indult, nem nótaestnek. Ez egy rendesház, így be nem teszed a lábad. Aztán egy veder tej a nyakába. Pont akkor fejtem. Szegény apátok. Jaj, Istenem. Csókolom mama. Hogy vagyunk? Megvagyunk? Élünk? Éldegélünk?
