A Ludwig Múzeumban megrendezett „A meztelen férfi” című kiállítás – minden összeszedettsége ellenére is – olyan, mint az Okoslány a mátyásos mesében: hozott is, meg nem is! – Grozdits Hahó kritikája.
Miközben a kiállítás megrendezésével olyan témába markolnak bele, ami „nagy durranás” – nem úgy! – lehetne, azonközben teszik ezt olyan – szinte kedves, szinte szűzlányi – szemérmességgel, amitől jobban elpirul a kiállítás-látogató, mint a kiállított műalkotásoktól. Az persze már az első pillanatban nyilvánvaló, hogy a linzi LENTOS Múzeummal közös kiállítás nem akar mérkőzni a tavalyi bécsi kiállítással, ugyanakkor az is egyértelmű, hogy az összehasonlítást nem lehet elkerülni, hiszen az elmúlt évben a bécsi Leopold Múzeum kesztyűt dobott a magát polgárinak képzelő prüdéria elé, s ezzel sokak szimpátiáját elnyerte. Budapesten inkább úgy tűnik, hogy szeretnének „nagyobb baj” nélkül túllenni ezen a bárhol máshol érdekes témán, mely nyilvánvalóan nem illeszkedik ahhoz az átpolitizált, álszakráris, fröccsöntött giccspolgárisághoz, ami regnálni igyekszik. Persze, az vesse rájuk az első követ…
…és ráadásul még az is lehet, hogy nem erről van szó! Elképzelhető, hogy a kiállítás címe miatt várna többet a néző, mint ami a műalkotásokat esztétikai szempontok szerint osztályozó művészettörténészektől elvárható/elvárandó. Sőt, az is lehet, hogy azért fukarkodom, mert férfiként érzem magam sértve. Bár ez nem valószínű! Még akkor sem, ha azt veszem, hogy a kiállítás öt kurátora (három osztrák és két magyar) között jelentősen eltolódott az ivararány a nők javára: történetesen egy férfi sincs a kurátorok között! Lássuk be, azért ez egy ilyen „hímes” témánál, egy folytonosan hímsovinizmussal bélyegzett világban, visszás gondolatokat ébreszt. (Halkan kérdem, mert magam sem gondolom komolyan:) Mennyire lesz gyanakvó a kiállítás látogatója, ha a kiállított művek válogatása mögött a feministák bosszúját sejti?
De félre a tréfával! … és a tréfának álcázott komolykodással! A kiállításon szereplő majdnem másfélszáz műalkotás tényleg igyekszik körüljárni azt, ami a férfitest ürügyén a művészet elmúlt száz évében történt. A tematikus tömbökből álló kiállítás anyagának zöme közép-kelet-európai, s csak akkor hozakodik elő nyugati művekkel, ha azok tényleg megkerülhetetlenek. Az anyag gerincét fotográfiák, videók, festmények és installációk adják, de jut hely néhány szobornak is. Az első teremben, a legrangosabb helyen Lakner László fotorealista vászna feszül, aminek külön érdekessége, hogy Magyarországon még sosem volt kiállítva. Az Uffizi képtár tulajdona. Aztán beljebb óvakodva ott találjuk Ferenczy Károly Est című festményét, s tőle karnyújtásnyira egy tárlóban azt a fényképet is, ami alapján a festmény készülhetett. A hasonlóság annyira szembeötlő, hogy nehéz lenne véletlennek tulajdonítani… A kiállítás izgalmas témafelvetései közül is kiemelkedik az a terem, ahol női alkotók férfiképei függnek a falakon. Hát, végignézve ezeket a képeket, lehet, hogy a művésznőktől (legalább gondolatban) illene bocsánatot kérni?
A férfiábrázolás változása – azt hiszem! – pontosan követi/leképezi azt a változást, ami a hímnem szerepében lezajlott az elmúlt száz évben…
…Kedves/kedvetlen férfitársak, nincs okunk örvendezésre! De azt hiszem, a nők sem ezt akarták a femini(mali)zmus hajnalán!
A LENTOS Kunstmuseum Linz kiállításának kurátorai: Sabine Fellner, Elisabeth Nowak-Thaller, Stella Rollig. A budapesti kiállítás társ-kurátorai: Turai Hedvig és Simon Kati.
Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
2013. március 23. – június 30.
