A Vadbarom azt motyogja: – A kurva anyátokat, aztat… hányszor kértem, hogy vágjátok ki ezt a diófát, be lehet róla látni hozzánk… Mihozzánk egyetlen, bunkó bódogi paraszt se nézzen be! (Baranyai László kisregénye folytatásokban)
– A lányára nem kíváncsi? – kérdezte Hollányitól a Szabó lakot elhagyva Hujber.
Hollányi megrebben. – Miért, hol lakik?
– Ott, szemben. Még fenn vannak, ég a villany, két szobában is.
Ebből a házból is hangok hallatszanak, csakhogy nem – mint előbb – pálcacsattogás, hanem gyereksírás. (Utóbb ki fog derülni – ez sem jobb.)
Odamennek, benéznek az egyik ablakon. És megtörténik az, amire Hollányi álmában sem számított; öt.. hat vagy hét… de lehet, hogy nyolc éve is van már annak… Hollányi viszontlátja a lányát.
– Csak nem kezd el bőgni itt nekem? – böki oldalba Hujber, aki látja a másikon, hogy el van, de nagyon ám, érzékenyülve. – Inkább figyelje, mit csinál.
– Semmit nem változott – jelenti ki boldogan Hollányi.
– Na ugye, mondtam én! – jelenti ki Hujber, holott semmit sem mondott.
Hollányi Zita – ő is jogászdoktor, büszke is rá az apja! – a számítógépén dolgozik. Ír, de közben mondja is a szöveget.
– Tisztelt Uram! Tekintettel a lakóház házasságuk fennállása alatt, kizárólag a Feleség különvagyonából történt bővítésére, a szerződő felek rögzítik és a Férj a jelen szerződés aláírásával kifejezetten elismeri, hogy az Ingatlan házastársi közös tulajdonukban áll, melyből egyharmad tulajdoni hányad a Férjet, kétharmad tulajdoni hányad ráépítés jogcímen a Feleséget illeti. A Férj és Feleség megállapodnak, és egybehangzóan kinyilvánítják…
– Rendes, szorgalmas lány, dolgozik ilyenkor is. Apja vére – büszkélkedik Hollányi.
– Nem hinném, hogy maga éjfél után is dolgozott még. Nem úgy néz ki. A lánya férjére nem kíváncsi?
– Bekukkanthatunk…
Benéznek a másik ablakon is. Ott meg a nemrég az utcán osonva látott Halmi Saci, Zitácska férje munkálkodik. Az egyik kezében a letépett wellnes-hirdetés, a másikban meg egy olló van.
– Ez meg mit csinál? Szétvágja, apró darabokra a plakátot, a darabokat meg felragasztja egy lapra… – álmélkodik Hujber.
Hollányi már rájött, elismerőleg megcsóválja a fejét.
Amit Halmi ezután mond, abból Hujber számára is kiviláglik, mi az ábra. – Az újságból rájöttek volna, mert csak én járatok Naplót az egész faluban, de ebből nem, ezt bárki letéphette.
Olvassa: – Tisztelt Rendőrkapitány úr!
Szeretném bejelenteni, hogy Bódogon súlyos törvénysértés történt, Vácz Imre polgármester onhatalmúlag – fene vigye, elfogytak az „ö” betük, de „o”-val is érthető – onhatalmúlag kivágatta a falu ékességét, az osszes fuzfát…
Hujber már minden rosszat elmondott a polgármesterről, de az eddig nem jutott az eszébe, hogy feljelentést is lehet írni ellene. – Aha! Szóval ezért kellett neki a paprika! Hogy ne tudják kideríteni, ki tépte le! Okos! Megtehettem volna én is, míg éltem!
Hollányinak más a véleménye. – Beszari alak! Nem meri vállalni! És egy ilyenhez ment hozzá a lányom!
– Ha tudná milyen sunyi, bosszúálló alak a polgármesterünk, nem simfölné! Nagyon jól teszi, ha így teszi.
A gyerekszobában folyamatosan sír a fiatalok kisbabája. Halmi eddig eleresztette a füle mellett, de most átkiált a feleségének: Drágám, sír a gyerek!
Mire azt a választ kapja: – Menj be hozzá! Nagyon benne vagyok!
De Halmi nem megy. Nagyon el van telve a saját feljelentő szövegétől, amit hangosan olvas. – A kivágott fát onhatalmúlag értékesítette, az árát zsebrevágta. Szeretném bejelenteni továbbá Onoknek, hogy hamis számlák kerultek be a faluháza átépítésének elszámolásába, amiból tobb millió forint haszna származott…
Újra átkiált a feleségének: – Menj már be hozzá, ne bőgjön szerencsétlen!
– Menj te! – jön a válasz. A nőnemű doktor Hollányi tovább veri a gépet: – A szerződő felek megállapodnak, hogy az ingatlan Férjet illető egyharmad tulajdoni hányada csere jogcímen a Feleség tulajdonába kerül…
A gyerekbőgés nem halkul.
– Hagyjuk; hadd sírja álomba magát – rázza le magáról a bemenés-felvevés-megnyugtatás problematikáját Halmi.
– Szívtelen gazember! – fakad ki Hollányi. – Így bánni az unokámmal! Menjünk is tovább, látni se bírom!
A következő ház nem is ház már – kész erődítmény. Terméskő falak, szűk ablakok, vasalt bejáratok, reflektorszerű térvilágítás. Messze az úttól, a telek tetejére épült, mind a négy oldalon magas, erős kőfal védi. A fal tetején sűrűn rakott kovácsoltvas nyársak meredeznek.
– Itt meg kik lakik? – kérdi az ügyvéd. –Csak nem a Drakula?
– Még az is lehet. Drakuláné. Ahogy a nő kinéz! Ő a főnök, a férjét csak sofőrködésre használja. Senki sem ismeri őket, senkivel sem barátkoznak. Azt mondják, indiai meg pakisztáni bútorokkal kereskednek, de az is hírlik, hogy nem ezekért, hanem kábítószerért járnak oda. Az anyagot a bútorok üregeibe rejtik. Alig vannak itthon, senkivel sem barátkoznak.
– Hát akkor az a fickó ott kicsoda? – mutat egy, az udvaron tébláboló sötét alakra Hollányi.
– Az? – Hujber jól megnézi magának, de azonosítás nélkül is sejti, ki lehet. – Ez a Vadbarom! – így hívja mindenki. Ő vigyáz a házra, nem enged be senkit. A házi cselédjük; különben a férj apja. Félbolond a szerencsétlen. Párttitkár volt a régi rendszerben, mindenkit mindig leugatott, senki sem mert ellentmondani neki; abba őrült bele, hogy az emberek, ha meglátják, nyíltan a szemébe röhögnek. A menye a sufniban csinált neki alvóhelyet, mert olyan büdös, hogy a lakásba nem engedi be.
– És mit keres – pláne, ha félbolond – éjszaka kint az udvaron?
– Fogalmam sincsen, menjünk oda, nézzük meg.
Áthussannak a kerítésen, leülnek egy padra, közvetlen közelről figyelik a Vadbarmot. Az egy ásót meg egy kannát hoz elő, végül egy hosszú, egyenes létrát, aztán – legnagyobb megdöbbenésükre – még egyet. Az összes cuccot a szomszédos Halmi Saci-Hollányi Zita féle ház telkének kerítéséhez viszi. Mindkét létrát egymás mellé, a falnak támasztja, az egyiken felmászik, a másikat maga után húzza, és leereszti a másik oldalra.
– Ó, hát ez valami rosszban sántikál… jegyzi meg Hollányi, aki félti a lányát, s mikor meghallja, amit a Vadbarom motyog, szinte pánikba esik.
A Vadbarom azt motyogja: – A kurva anyátokat, aztat… hányszor kértem, hogy vágjátok ki ezt a diófát, be lehet róla látni hozzánk… Mihozzánk egyetlen, bunkó bódogi paraszt se nézzen be! Kinyírom ezt a fát, ki én, ki a többit is, ahonnan belátni, az összes nyárfát, fenyőt, akácot, mind, mind!
Hujber lamentálni kezd: – Mit beszél ez? – bőven megvan a kerítésről a törvényes távolság…
Hollányi sem érti: – Normális ez az ember? Ki akarja ásni azt a hatalmas fát?
Akkor döbbennek meg, mikor a Vadbarom visszamászik a kannáért.
– Abba’ meg mi a franc lehet? – töpreng Hujber -, de miután lehajolt és beleszagolt a kannába, rögtön be is esik neki a válasz: – Kénsav! Azzal akarja elpusztítani a fát! Lukat ás neki a törzs mellett, beleönti, visszatemeti… aztán a fának rövidesen kampec.
– Gyorsan, gyorsan! Jöjjön ide – hívja magához Hollányit.
– Az odalép. – Szóljak neki? Rákiáltsak?
Az most már kevés. Változzon át gyorsan denevérré, repüljön oda és lökje le!
– Ne szórakozzon; én? – denevérré?
Hujber eljátssza a közömböst. – Ha nem akar, nem fontos… bár nekem többet számítana a lányom… Repüljön a képébe és marjon bele a szemébe; attól megijed.
– Na jó… és hogy változzak át?
– Tudja azt maga nagyon jól…
… és valóban; máris egy hatalmas denevér, mondhatni, egy Batman cikázik a Vadbarom körül a létre tetejénél.
– A kurva anyád, eridj innen! – próbálja a kezével elhessegetni a denevért a férfi… de vesztére kalimpál. A denevér vijjog egy éleset, a Vadbarom hirtelen a szeméhez kap, megbillen, és lezuhan a magasból. Még jó, hogy nem nyársalja fel magát közben a fémszuronyokon.
Hujber röhög – leestél, gazember! -, a Vadbarom meg jajgat – A lábam! Eltörött! Juj, úristen… juj… csak jussak be valahogy a házba…
– Ezt elintézte, gratulálok – veregeti Hujber az időközben visszaszellemesedett Hollányi vállát. – Ez se áll egyhamar lábra. Ott rohad meg a kuckójában.
– Nem is gondoltam volna. Lehet ilyet is? Emberből denevérré?
– Akármivé, ha úgy hozza a szükség és erős az akarás.
Illusztráció: Piroska
Folyt. köv.
AZ ELŐZŐ RÉSZEK:
Éccakai őrjárat 1. – Horpad a sír
Éccakai őrjárat 2. – Zsoli, a sírverő
Éccakai őrjárat 4. – Fasor, kifli
Éccakai őrjárat 5. – Tömőfa. Stílfűrész, tartalék benzinnel
Éccakai őrjárat 6. – Nagyfröccs és cserkó. Égi hablaty
Éccakai őrjárat 7. – Pirospaprika, kiszórva
