Kilenc szekszárdiborász mutatta be Fuxli borait március közepén a Gozsdu-udvarban találhatóSpílerben. A bemutatóra Podmaniczky Szilárdot kérték fel, hogy írjon egy novellát a Fuxliról, amit Rátóti Zoltán színművész olvasott föl. Ezt a novellát olvashatjátok itt. A pincészetek névsora a novella végén.
A róka és a holló – Ezópusz 2.0
Elcsigázva ballagott az erdőben a róka. Egész éjszaka tyúkokat kergetett, de volt köztük egy kakas is, amelyik kivált jól ajkídózott, s akárhányszor elkapott volna egy tyúkot, saját energiáját hasznosítva a tyúkól falának ugrasztotta a rókát.
Ment, mendegélt, mikor egyszer csak finom illat csapta meg az orrát. – Mi lehet az? – jött izgalomba a róka, s már feledte is az éjszakai zúzódásokat.
Az orra után ment, ami jó helyre vezette. Ott ült a fán a holló, és a csőrében egy jóféle érlelt brie sajtot tartott. Nézte jobbról, nézte balról, s azon törte a fejét, hogyan szerezhetné meg tőle.
A holló peckesen ült, s mint jó gourmé, egyelőre csak a sajt illatában fürdött, hogy majd akkor fog falatozásba, ha a hasán csorog a nyála.
– Szevasz, holló – mondta a róka – olyan bazi jól nézel ki azon az ágon, hogy először azt hittem, szirti sast látok.
A holló kihúzta magát, jólesett neki a dicséret, s még peckesebben feszített.
– Annyira gyönyörű a tollad, hogy rá se merek nézni. Éjfekete. Sőt, akár a fekete lyuk. Már ha konyítasz a csillagászathoz.
A holló majdnem azt mondta, hát, persze, én találtam ki a Tejútrendszert, de nem mondott semmit, a hiúsága erősebb volt nála.
– Szóval – folytatta a róka, már majd’ megfulladt a fokozott nyálképződéstől –, annyira bejössz nekem, hogy alig vagyok észnél. Szinte tökéletes vagy. Csak egy apróság hibádzik.
A holló nagyra nyitotta aprócska füleit.
– Hát, tudod, nem is merem felhozni, mondhatni, illojális. De olyan gyönyörűség téged látni, hogy mégis elmondom. Szóval, a hangod, holló. Mint a repedt fazék. Ki lehetne vele kergetni a világból.
Micsoda! – dühöngött magában a holló – majd én megmutatom neked. És azzal dalra fakadt.
Ebben a pillanatban az egységcsomagolású, 125 grammos brie kipördült a csőréből, és szemvillanás alatt a róka lábainál landolt. Az oktalan hollóba beleszorult a nóta, s tátott szájjal nézte, miként iszkol el a sajtja négy rőt vörös lábon.
Amikor kellő távolságra ért, s biztos volt benne, hogy GPS-szel sem talál rá a holló, falatozni kezdett. A kis testbe sok ám az a
Az erdő szélén állt egy jókora birtok, nagyobb, mint egy állami tangazdaság. Bekopogott.
– Gazduram – mondta –, majd megveszek szomjan. Nincs valami innivalója?
– Húzz el innen, róka, amíg a seggedbe nem durrantok – mondta a gazda, kezében egy nagy rekesz sillerrel.
Erre a róka dicsérni kezdte a gazda szőlőjét, meg hogy micsoda nagy borász. Még az erdő másik végén is arról beszélnek a kocsmában, hogy az a tavalyi évjárat a világ legjobb sillerje volt. Nem öt, száz aranyérmet kellett volna elhoznia, ötvenet rozéban, ötvenet vörösbor kategóriában. Örült a gazda, vigyorgott, mint akit jóféle hölgyek közé visznek, meg amúgy is, rég dumált már rókával.
De egyet azért mondok, mondta a róka. Úgy emlékszek, nagyon ügyetlen gyerek voltál tornából. Úgy emlékszek, kislabdadobásból majdnem osztályt ismételtél.
– Én-e? – dühöngött a gazda, s azzal kikapott egy üveg sillert, és 73,4 méterre behajította az erdőbe.
Több se kellett a rókának, eliszkolt utána.
A gazda felesége a padlásszobában minden szót hallott, meg egyébként is fülelt. Elmesélte a barátnőjének, aki éppen fodrászhoz ment, úgyhogy mire a gazda fölért a teraszra a rekesszel, már mindenki tudta, hogyan járt túl a róka az eszén. S hogy legyen mivel froclizni, elnevezték Fuxlinak. Sőt, ha a sillerjét kóstolták, így mondták utána: csússzon az a Fuxli, mint a zsírozott hegyoldal!
A róka pedig azóta is fut az üveggel, hacsak nem hajított utána valaki egy dugóhúzót.
Heimann Családi Birtok, Hetényi János Pincészete, Márkvárt Pincészet, Merfelsz Pince, Neiner Pince, Németh János Pincészete, Pósta Borház, Sebestyén Pince, Tringa Borpince
