Bódi László halálhírére úgy csaptak le a facebook émely-egén köröző szentimentál-keselyűk, mint Bencsik András tette volna azt, ha azt hallja, székelyzászlóval tüzeltek a maceszgombóc alá egy zsidó-cigány eljegyzésen. (Kémeri Attila jegyzete)
A jó ízléssel „megvert” kisebbség megelégszik egy jutyub video posztolásával, esetleg a mértéktartó R.I.P. betűszót biggyeszti oda a klip elé. A visszafogott mezőnyben feltűnnek még a kettőspont + nyitózárójeles szomorú szmájlijai, ők azok, akik a szociohálón az édi csecsemőkre is egy kétkarakteres mosollyal reagálnak. A hangulati elemek árnyalataira érzékenyek megduplázzák a zárójelet, nyilván ők nagyon szomorúnak tartják a hírt, de volt aki nem sajnált tizenvalahány szájgörbe-zárójelet sem az ügytől. Ezen hálótársaink még azon halmaz elemei, akikkel akár az utcán, bevásárló központban, vagy egy házibuliban is eldiskurálnánk anélkül, hogy mizantrópiánk érezhetően súlyosbodna.
A jó ízlés tisztására sosem tévedő műkedvelő gyász-szórólapgyárosok hada is éledezik. Kinyitják az egyetlen grafikus alkalmazást amellyel elboldogulnak, rákopizzák a zenész kezük ügyébe akadó portréját egy fekete háttérre, s méretes közhelyet pötyögnek mellé olyan ronda betűtipussal, hogy tutira veszem, pár másodpercre kihagy a processzoruk órajele, amikor teljes képernyős nézetben elérzékenyülnek alkotásuk fölött. Hoppácska, ott a bal fölső sarokban van még hely, oda szépen odatolunk egy művirággal ékesített égő gyertyát és kész is. Hogy zuhant volna egy 200 kilós légkörben megolvadt szovjet műholdmaradvány a Microsoft központjára, amikor minden vizuális analfabéta számára elérhetővé tette a Paint nevű grafikus homokozót, és képelemek kezelésére alkalmassá tette a Word-öt! De még ezekkel az önjelölt gyászhírgrafikusokkal is ki lehet bírni ideig óráig egy romkocsmában, feltéve, hogy van akkora nyüzsgés, ami lehetővé teszi a felszínes odafigyelést rájuk.
Egy fesztivál rajongói oldalának az adminisztrátora meg kreatív megilletődöttségében úgy fogalmazott, „elment a legdrágább CIPŐ-nk”. Szinte látja az ember, amint oldaladminisztrátor elbizonytalanodó újjai meg-megrebbennek a billentyűzet fölött, gondosan megtervezve a következő betűt a kötelező tisztelet és az elvárt kincstári jófejkedés keskeny és iszamós ösvényén.
Arra a kreatívnak emlegetett közösségi betanított munkásra gondolkodás nélkül borítanám első körben az asztalt, aki az előző bekezdésben részletezett műkedvelői düh végeredményét vélhetőleg nem először, nagy nyilvánosság előtt, hivatásszerűen, s még kimondani is szörnyű, fizetésért végzi. Nem csak a magyar helyesírás szabályainak nagyvonalú alkalmazásáért, különös tekintettel az olyan apróságokra, mint a dátumok, idézőjelek és egyéb szövegbeli bizbaszokra, nem. Inkább irigységből. Igen, irigyeljük a vastag bőrt, ami lehetővé teszi, mi több, megkívánja, hogy a halott zenész képét álságos gyászunkkal keretezve kétséges etikájú kuponos vállalkozásunk reklámozására használjuk. Mert a Kupon Akciók térfeléről nézve igaza van, Cipőnek már tök mindegy, az Artisjus meg nem tud belekötni. Igen, irigylésre méltó, hogy ezt az álságos, tartalmilag maníros, megjelenésében értékelhetetlen szart, aminek jobb alsó sarkában persze ott szerepel a vállalkozás fészbuk címe, 4 óra alatt több mint ezerháromszázan tetszikelték és több mint 14 ezren osztották meg.
Bódi László halálhírére úgy csaptak le a facebook émely-egén köröző szentimentál-keselyűk, mint Bencsik András tette volna azt, ha azt hallja, székelyzászlóval tüzeltek a maceszgombóc alá egy zsidó-cigány eljegyzésen.
Egyszer élünk, de akkor nagyon – üzeni borítóképén egy másik, halványmanderinzselé színűre fotosopolt coelho-i mélységű bölcsességekkel szőnyegbombázó, de a horoszkóphadvisselést is bátran alkalmazó, haszontalan szirszarokat és ezotermékeket reklámozó fészbuk-oldal.
Egyszer halunk meg, üzeni a fészbuk, de ha népszerűek vagyunk, akkor mégjobban, „nagyonabbul”: virtuális bőreinken kisstílű vadorzók marakodnak.
